A nap kihívása Ferenc pápa tanításából veszem a mai kihívást is: „Az igazságot nem úgy fogjuk fel, mint egy dolgot, hanem az igazsággal találkozunk....
A szexualitás az emberi létezés velejárója, életünk természetes és fontos része, Istentől kapott ajándék. Mégis, az erről való beszélgetés, nevelés, a legtöbb szülő számára...
Melyik anyuka nem kérdezte még meg magától, hogy vajon jó anyja-e gyermekeinek? Az Aleteiea összegyűjtötte azoknak a válaszait, akik erről teljes őszinteséggel és természetességgel...
A csíksomlyói kegyhely közleménye szerint május 18-án, szombaton 10.30-kor a kegytemplom előtti térről indul a kordon a Nyeregbe, ahol 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise...
Engem különösképp meghatott Véronique Olmi „Bakhita” című megrendítő regényének egyik epizódja, amely bemutatja a szent életét. Bakhitát kisgyermekként saját szudáni szülőfalujából – emberkereskedelemmel foglalkozó...
A nap kihívása Kérjük a kegyelmet, hogy a Szentlélekhez, mint baráthoz kerüljünk közelebb. Kérdezd meg a nap végén, hogy mit tett benned a Szentlélek....
A szőlőtőről szóló hasonlatot kibontva Jézus új parancsát olvassuk ma. Ez nem más, mint a szeretet, amelynek mértéke maga Jézus. Úgy szeretni, hogy életünket...
A nap kihívása Tudatosítsd, hogy már a keresztségben megkaptad Isten legkedvesebb és legnagyobb ajándékát, a saját Lelkét, a Szentlelket. Az Ő elvehetetlen örömét, barátságát...
„Túláradó örömömben sírtam, amikor Krisztus testét és vérét magamhoz vettem, és az életem örökre megváltozott.” Bree Solstad, aki korábban pornószínésznőként és producerként dolgozott, ténylegesen...