he was such a kind and caring man 2023 11 27 05 35 24 utc Medium

Özvegy férfiak, nők: hogyan lehet tovább élni a másik nélkül?

„Csak egyetlen lény hiányzik nekünk, és minden kihalt.” Ha egy számunkra kedves ember hagy el bennünket, és ha ez a társunk, összeomlik a világunk. Az élet számunkra haszontalannak tűnik. Hogyan gyászoljuk meg a társunkat, és hogyan éljünk tovább nélküle?

Nem vagytok képesek meggyászolni azt, akit elvesztettetek? Nem meglepő. Gyakran hónapokba telik, hogy teljesen felfogjuk, hogy a másik már nem jön vissza többé. A halált követő heteket nagyon nehéz megélni, ez egy olyan időszak, amikor valamennyire körülvesznek bennünket, de amikor még nem akarjuk elfogadni a valóságot: „Nem, nem hagyott el…”

De eljön a nap, amikor szembe kell nézni ezzel a kegyetlen valósággal: „Nincs már a földön, és szörnyű magányt kell magamra vennem, amikor a rokonaim, barátai már nem érzik, hogy támogatniuk kell engem”. Nos, nincs semmi meglepő abban, amikor ennek a visszafordíthatatlan tragédiának a felismerése a reménytelenséghez közeli fájdalmat jelent: „Nem leszek képes ezen túltenni magamat”.

A könnyek ereje

Bátran kiáltsátok ki a fájdalmatokat! Azoknak, akik képesek meghallgatni azt, de Istennek is! Cselekedjetek a Zsoltároshoz hasonlóan, aki nem habozik a Mindenhatónak kikiáltani lázadását (Zsolt 6, 13, 22…) Fontos megvizsgálni és kifejezni fojtogató, negatív érzelmeinket és érzéseinket. Hangosan és erőteljesen kimondani a jövővel kapcsolatos félelmünket, azt az érzésünket, mintha félbe vágtak volna bennünket, az elhagyatottság érzését, az elkerülhetetlen bűntudatot azért, amit nem tettünk meg, és azért, amit ez után a csapás után gondolunk, hogy meg kellett volna tenni; a hiány következtében különösen esténként átélt szörnyű ürességet.

Engedjétek meg magatoknak, hogy ne csak magányosan sírjatok, hanem azok előtt is, akik tudják, hogy ezek a könnyek aranyat érnek: „… csak a már kisírt szemekkel lehet jól látni”. Nos, kezdjük el ezt az elengedhetetlen gyászfolyamatot, mert a gyászolás nem a felejtést jelenti, hanem az elhunythoz való kapcsolódás formájának a megváltozását.

A magány persze megmarad. A fizikai jelenlét hiánya óriási. Hozzátartozóink szeretete nem tudja pótolni ezt az űrt, de lehetséges, hogy idegen emberek, akik hasonló szenvedésen mentek keresztül, tudnak vigaszt nyújtani. Ezért érdeke egy özvegynek, férfinak, nőnek, hogy ne habozzon kopogtatni egy olyan társaság ajtaján, mely segítségére lehet. Sokan nem akarják megtenni ezt a lépést, attól félve, hogy a fájdalom gettójába zárják magukat akkor, ha nehezen, de elfogadják azt a tényt, hogy özvegyekké váltak. Bezárják magukat abba magányba, amiből menekülni szeretnének.

Termékeny üresség

És itt van még a feleslegesség érzése. Pedig az özvegység ezen időszaka rendkívül termékeny is lehet. Először is olyannyira, amennyire megtaláljátok azt, amit a másikban szeretni tudtatok. Azok a jó tulajdonságok és képességek, melyekkel az elhunyt rendelkezett, most már a tiétek lehetnek. Van egy szellemi örökség, melyet ti vagytok hivatottak átadni gyermekeiteknek, unokáitoknak és a környezeteteknek. Vannak, akik folytatják elhunyt társuk szociális és karitatív tevékenységét. Ám az imádságon keresztül is lehetséges gyümölcsöző eredmény, először is azzal, ha férjünket, feleségünket támogatjuk a Világosság felé vezető úton, majd a szentmisén érzéseinket Krisztus áldozatához csatoljuk. Mások olyan spirituális utat járnak be, melynek végén Istennek szentelik magukat mint szerzetes vagy apáca. Az a nagy szeretet, melyet a halál kettétört, csak Isten kegyelme által nyer értelmet. És ebben az esetben eljön a megbékélés, a bűntudat nélküli öröm is: tán nem ez lenne annak a kívánsága is, aki már a Túlvilág örömében részesül?

Írta: Denis Sonet atya
Fordította: Németh Márta

Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

One Comment

  1. INRI,
    papok, hogyan lehet élni a másik nélkül? Lehet így élni? Igen lehet, nagyon sok nagyon jó papot ismerek aki így él…

    A címbeli kérdésre a válaszom az, hogy “nem tudom, hogyan lehet tovább élni a másik nélkül…”

    Lásd Máté evangeliuma 19 fejezet 25. verstöl: “Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” 26Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.”
    Célom az üdvösség. Bízom a Jóteremtö gyógyító jelenlétében. Az osli mosolygós madonna közbenjárásában. Mindenért hála´t kell adjak neki. A jóért azért mert jó, a rosszért azért mert az rossz(nak) látszik. Hagyjuk abba a svidliz´set- mondta Erdödy Imre atya a sajóvámosi plebános. Hiszem-e azt, hogy jó az Isten és jót ád? Ha hiszem és tudom, hogy Ö az üdvösségemet és a legföbb jót akraja nekem adni, akkor mindért hála´t adok neki ami akaratomon kivül velem megesik…A hála és öröm tölti el lelkemet. Mert üdvözíteni akar az Úr…Az Élet Teremtője az Úr kegyelme és az Ö benne való örömöm, Ö A Jóteremtö, aki hit erejére teremtette az embert. A hit teljes kifejezése a hálaadás és az elismerés. Az őszinte köszönet a jóért és a látszólag rosszért – vagyis Istennek mindenért köszönet és Ő dicsérete, annak teljes elismeréseként, hogy minden mindig a legjobban működik – a fényre vezeti az embert; az ember azonnal felszabadul és áldott a Jóteremtö által akkor is, ha ezt nem akaraja vagy nem tudja látni….ha azonban felszabadult boldog örömmel hálát adok az Úrnak mindenért ami velem megesik, akkor azonnal boldog örörmmel ugrálok és ujjong a lelkem Öbenne, mert Ö jó és csakis a javamat akarja…Legyen a szent neve áldott…mindörkké ámin…