Kövess minket itt is...

Az Istent keresőknek minden a javukra válik :)

Életmód

Hogyan ismerünk fel egy katolikus nőt?

portrait of young woman wearing glasses on city st 2023 11 27 05 09 21 utc Medium

Az életszentségnek nincs egyetlen modellje. Nem számít, hogy ki vagy, hogy mit szeretsz, Isten családjában mindig szívesen fogadnak.

Ahhoz, hogy katolikusok legyünk a mai világban, fontos emlékeznünk arra, mit mondott Jézus:

“Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteitekben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem mernek mozdítani rajta.”

Mt 23,1-4

Mi köze ennek ahhoz a tényhez, hogy egy nő katolikus? Gyakran az alapján ítélik meg a nőket, hogy miként döntenek, vagy eltérő öltözködési, bemutatkozási szokásaik, vagy éppen életmódbeli döntéseik miatt, például azért, hogy otthon maradnak vagy ellenkezőleg, mert dolgoznak. Szemükre hányják azt is, hogy természetes módszereket használnak a női ciklus megfigyelésére, mert ezáltal fellépnek az úgynevezett szexuális felszabadulással szemben. De azt is kritizálják, hogy hány gyermeket vállalnak: túl sokat, vagy túl keveset, de ez a szám sosem megfelelő. Azonban, ha megnézzük az egyház történelmét és azt, hogy valójában mit tanít, más üzenet jelenik meg.

Két egyedülálló feltétel

Valójában a kereszténység történetében a női szentek radikálisan különböznek egymástól. Néhányan, mint például Szent Gianna Beretta Molla vagy Szent Zélie Martin, dolgoztak és eközben nagy családjuk is volt. Viszont Isten szolgájának, Élisabeth Leseurnek és Genovai Szent Katalinnak soha nem voltak gyermekei. Boldog Chiara Badano például szeretett popzenére táncolni, Szent Johanna pedig egy hadsereget irányított. Tehát sokféle szent van a katolikus egyházban, és életpéldáik azt mutatják, hogy végtelen számú módon lehet hűségesnek lenni Krisztushoz.

Ahhoz, hogy valaki katolikus nő legyen, végső soron csak két feltételnek kell teljesülnie: hogy nő legyen és katolikus.

Az életszentségnek nincs egyetlen modellje. Nem számít, hogy ki vagy, mit szeretsz, testvérként mindig szívesen fogadnak ebben az örömteli és csodálatos családban, amit katolikus egyháznak hívunk. Tehát ha valaki azt állítja, hogy a katolikus nőknek egy bizonyos módon kell kinézniük, viselkedniük, beszélniük vagy öltözködniük; emlékeztessétek őket arra, amit Jézus mondott. Nincs okunk arra, hogy még további terheket rakjunk egymásra, mint amit az egyház megkövetel. Fontos, hogy ezt az üzenetet világosan és egyértelműen meghallják. Terjesszük ehelyett inkább ezt az üzenetet: itt a helyed.

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia

2 hozzászólás

1 hozzászólás

  1. Avatar photo

    Josefayerbrider

    2024. május 9. at 22:44

    INRI,
    Mi az igazság? Ki a katolikus nö?
    Részletes hozzászólásaim a fenti cikkhez:
    A nö az “az Éva lánya”. Lásd Mózes elsö könyve, 2. Fejezet 21 verstöl: „21Mély álmot bocsátott azért az ÚRisten az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. 22Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az ÚRisten, és odavitte az emberhez. 23Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek egy testté.“ A nö bilógiailag-természettudományosan nézve pedig nöi nemi szervekkel rendelkezik.
    Katolikus az a megkeresztelt nöi (és férfi) ember aki rendszeresen boldogan imádkozza az egy szent katolikus és apostoli hiszekegyet, miatyánkot, üdvözlégyet, aktivan vasárnaponként szentmisét ünnepel, szentáldozáshoz járúl, és a mózesi 10 parancsoalt boldogító törvényei szerint tudja és akarja is tudatosan az élete tetteit véghezvinni. Gondolattal, szóval és cselekedettel. Tudja, hogy nem rajta múlik a világ üdvössége, de azt is tudja, annak kimunkálásából nem vonhatja ki magát. A családos katolikust pedig onnan lehet felismerni, hogy a felnött gyerekei is katolikusok lesznek (gyümölcseiröl ismerszik meg a fa).
    A cikkben is említett Szent Johanna is katolikus nö volt a 15. Században. (SZENT JOHANNA — JEANNE D’ARC Május 30. *Domrčmy, 1413 körül +Rouen, 1431. május 30.)
    Lásd Magyar katolikus lexikonban Johanna sorsát, (elöször 53 katolikus teológiai doktor, majd a Domonkos-rendi katolikus inkvizitor boszorkányság miatt halálra ítélte, élve elégette, majd párszáz év múlva 1944. május 13-án XII. Pius pápa Franciaország második patrónájának=védöszentjének nyilvánította.)
    Egyházi halálraítélése: 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok a, -boszorkány- halálát akarták. Átadták Jeanne-t a hóhérnak és máglyán élve elégették. Elötte kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó.”
    Egyházi szentté avatása: Huszonöt év múltan kezdödött az ítéletnek az egyházi hatóság általi felülvizsgálata, de csak sokkal késöbb rehabilitálták. 1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták.
    Jézus Krisztus Istenfia Megváltó, hogyan lehetséges ez? Ezt el lehet egyszerüen intézni azzal, hogy:
    „Mi sem emberibb, mint tévedni?“
    Vagy ki ne emlékezne a Fülöp Atya filmjében „A legytek jók, ha tudtok“ címü filmben, mikor a pap a gyerekkel egy este koldulni indul, egy fiatal bíborossal találkoznak (Caprarola hercegével), aki durván és nagyképűen bánik velük. A bíboros kíséretében egy szép arcú fiatal apród is van Leonetto néven, aki durván félrelöki őket, ezért Cirifischio bosszút esküszik. Árvagyerek társaival együtt egy kertben megtámadja az apródot, akiről kiderül, hogy igazából kislány, Leonetta (Federica Mastroianni), és a bíboros szeretője. Fülöp atyát teljesen megrázza a tény és felkiált: „Jézus Krisztus Istenfia Megváltó, hogyan lehetséges ez?“

    Az írástudókról és farizeusokról a Máté evangeliuma 23 fejezet, 1-4 versekre reagálva a fenti cikkböl:
    Az 5- ös verstöl ez áll benne a farizeusokról (amit átvitt értelemeben a klerikusokra pl. a nöcsábász bíborosra=Caporalora hercegére is lehet alkalmazni lásd a záróljelet. Példának lásd még a BORGIA pápák közül pl. 6. Sándor pápát. Aki figyelmen kívül hagyta a cölibátus klérusi fogadalmát és politikai céljait a spirituális vezetés fölé helyezte. Nyíltan elismerte törvénytelen (házasságon kívül született) gyermekeit. Szimóniát gyakorolt, vagyis egyházi hivatalokat pénzharácsolási okoból adott el és hírhedt volt a nepotizmusáról= nepotizmus az egyházi-dötéshozói pozíciók és a vele járó előnyök (vagyon, befolyás stb.) olyan elosztása, mikor a döntéshozók a rokonaikat, barátaikat részesítik előnyben a szakmai szempontok szerint alkalmasabb, felkészültebb, kompetensebb jelentkezőkkel szemben…6. Sándor pápa kiváló politikus és szónok volt, de mindehhez társult a nagyravágyó és ravasz jelleme. Uralkodásra és dicsőségre vágyó ember volt, aki céljainak elérése érdekében nem riadt vissza semmilyen módszertől sem (állítólag még a bérgyilkosokat is alkalmazott).
    Az írástudókról és farizeusokról a Máté evangeliuma 23 fejezet, 1-4 versekre reagálva a fenti cikkböl:
    A Máté evangeliuma 23. fejezet 5- ös verstöl ez áll benne a farizeusokról (amit átvitt értelemeben a klerikusokra is lehet-ne zárójelben alkalmazni):
    „5Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek (a papi reverendában és miseruhákban). Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat (pl. szivárványos stóla a homó-párokat áldó atyáknak a „szinodális“ német-katolikus egyházban). 6Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában (példáúl templomokban és szinodális üléseken a német katolikusok 120 fös központi bizottsága, aki az egyházi adókkal zsarolva irányátja a német püspöki kart.) az első székeket, 7szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak (tisztelendönek, bíborosnak, monszinyorének) szólítják őket az emberek. 8Ti ne hívassátok magatokat rabbinak (plebánosnak) mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. 9Atyának (értem kedves gyóntató atyám) se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. 10Tanítónak (és a hittanár-pap) se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus.“
    Megjegyzéseim ehez:
    Igen fontos a miseruha és a stóla, mert az évközi ünnepekre utal a szine a liturgiában=misében is.
    Igen elöl kell ülnie a papnak, mert ö vezeti az eucharsztia liturgiát=szentmisét és annak szertartása szerint jár el.
    Igen helyes a “tisztelendö atya” megszólítás, mert a pap, mint “tanító-nevelö-jó-atya” jár el a hiveivel a krisztus követésének terjesztésében és ünneplésében.
    Igen fontos, hogy a pap a misén kívüli idöszakban reverendába=tisztelendö ruhába járjon (fekete szinü földigérö felsövel egybevarrt szokanyaszerü -33 gombos =Jézus földi éveinek száma- férfiruha), mert tisztelni kell azt amit a pap tanít.
    Igen a pap (aki mivel ember bünös is lehet) tud segíteni a hitéletben a hívek üdvösségrejutásában, mert erre képzett és felszentelt ember. Ahogyan az orvos is kepes gógyítani beteg embereket akkor is, ha az orvos is ugyanabban a betegségben-is szenved, mint betege…Mert ismeri a betegségeket, azok gyógyítási módját és a gyógyszereket is, söt sokkal jobban ismeri, mit a “laikusok”. Habemus Papam.

  2. Avatar photo

    NA

    2024. május 11. at 10:45

    Köszönöm! És köszönöm minden nőtestvérem nevében!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés Isten szava - napi ige sorozat

Friss

cikk story 2024 05 21 1 Medium

Kultúra

Miközben Párizs ad otthont, száz évvel az 1924-es játékok után, a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékoknak, hogyne tisztelegnénk az (újkori) olimpiák alapítása mögött álló francia...

Kereszteny vallalkozoi konferencia 2023 Pal Ferenc Kereszteny vallalkozoi konferencia 2023 Pal Ferenc

Aktuális

Május 29-én gyűlnek össze a keresztény vállalkozók Budapesten: már a hatodik Országos Keresztény Vállalkozói Konferenciát tartják. Az esemény sajátos módon kapcsolja össze az üzletet...

videoframe 2389413 Mediumfinal videoframe 2389413 Mediumfinal

Egyház

Egy, május 14-én, kedden délután élőben közvetített panelbeszélgetésen három katolikus püspök az egyházon belüli erősödő ideológiai polarizálódásra figyelmeztetett, és felhívta a figyelmet arra, hogy...

Kapcsolódó...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

Pünkösdhétfőn az egyház a Boldogságos Szűz Mária, az egyház Anyja liturgikus emléknapját ünnepli. A Szentlélek kiáradását követően a Szűzanya jelenlétére fókuszálunk, hiszen az ő...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása Imádkozzunk Ferenc pápa szavaival eképpen: Szentlélek, Isten emlékezete, éleszd fel bennünk a kapott ajándék emlékezetét! Szabadíts meg az önzőség bénultságától, és...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása Köszönd meg Istennek azt a személyes, egyedi és megismételhetetlen életet, amelyet te kaptál ajándékba. Tárd ki szíves ajtaját, hogy holnap a...

Pünkösdi ráhangoló (2024)

A nap kihívása Ma egy különös olvasásra hívunk. Vedd elő Jn 21,15-19 evangéliumi részt, de ezúttal úgy, hogy Péter helyett te magad válaszolsz Jézus...