Környezetbarát humuszosítással a „szép új világ” felé

Az elhunytak testének komposztálása, vagyis a „humuszosítás” logikusan következik az eutanáziából. Jean Duchesne esszéíró szerint nem kell követnünk ezt a látszólagos racionalitást, amelyben elvész a temetési szertartás minden méltósága és jelentősége.

Ha azon tűnődsz, vajon mi következhet még azok után, hogy először alkotmányba foglalják az abortuszt, majd elkezdik a gyógyíthatatlan betegek „emberséges” likvidálásának banális eseménnyé változtatását, máris választ kaphatsz a napi médiaözönben felbukkanó rövidke infóból: íme, itt a „humuszosítás”!

Ez a neologizmus arra a folyamatra utal, melynek során egy elhunyt személy teste „ökológiailag erkölcsös” komposzttá alakul. Egy Rhône megyei szenátor (és orvos) nemrég kérvényt nyújtott be e gyakorlat engedélyezésére. Alig több mint egy évvel ezelőtt Isère egyik képviselője (és a nemzetgyűlés alelnöke) is indítványozta, hogy legalább próbálják ki ezt a módszert. És úgy tűnik, hogy ez a temetkezési eljárás már több amerikai államban, köztük Kaliforniában is engedélyezett.

Koporsós temetkezés, majd hamvasztás, most pedig humuszosítás

A koporsós, temetőben történő temetkezés ősidők óta törvényes jog volt Franciaországban, a hamvasztást pedig 1887 óta engedélyezték. A hamvasztás egyre népszerűbb, mivel állítólag mind anyagi, mind környezetvédelmi szempontból gazdaságosabb. Az egyház 1963 óta engedélyezi a hamvasztást (a Szentszék által kibocsájtott rendelettel), bár feltételeket szabott, sőt, bizonyos esetekben nem javasolta. A zsidó vallás, az ortodox kereszténység és az iszlám viszont határozottan elveti ezt a módszert, akárcsak a konfucianizmus. De – amint azt mindannyian tudjuk – a buddhizmusnak, a hinduizmusnak és a sintóizmusnak (Japán ősi vallása) szerves része a halotti máglyák gyújtásának gyakorlata.

A kereszténységét elveszítő Nyugat temetkezési szokásaiban a hamvasztásnak nem csak pragmatikus indokai vannak. Azt a gondolatot is sugallja, hogy a halál után nincs semmi. Ezt érzékelteti a hamvak szétszórása vagy az azokat tartalmazó urna tárolásával kapcsolatos kellemetlen érzés is. De most végre itt van a „humuszosítási” megoldás, amely anyagilag is és ökológiailag is előnyösebb: a „természetes szerves redukció”. A holttestet egy szellőztetett, újrahasznosítható tartályba helyezik, amelybe faforgácsot, lucernát és szalmát is tesznek. Néhány hónap alatt mindez lebomlik, és végül mintegy egy köbméternyi kiváló trágya keletkezik belőle, amit az örökösök felhasználhatnak a kertjükben vagy a cserepes növényeikben.

Földesítés („terramáció”) és folyadékosítás („akvamáció”)

Egy másik új kifejezés az „akvamáció”, avagy a folyadékosítás. Ez a szó még kevésbé elegáns, mint a „humuszosítás”, amelynek gyökere a „humusz”. A humusz ugyebár a definíció szerint a növényi anyagok bomlástermékeiből képződő föld – e kedves kis megtévesztéssel tagadva, hogy itt valójában nem csupán növényi bomlástermékekről van szó. Az „m” mássalhangzó az akva-aqua (latinul: víz) után, és az „áció” végződés előtt, amely jelzi, hogy egy bizonyos hatással járó aktusról van szó, itt önkényes, és valószínűleg azért került bele, hogy rímeljen az „inhumáció” (elföldelés, eltemetés) vagy a „kremáció” (a latin cremare: elégetni) szóra. Ez az önkényes „m” betű a „terramációban” is megtalálható, amelyet néha a „humuszosítás” helyett használnak.

Az „akvamáció” eljárását – állítólag saját kérésére – Desmond Tutu, az apartheid ellen és a megbékélés érdekében fellépő dél-afrikai anglikán érsek temetésén használták 2022 elején. Ebben az eljárásban a holttestet egy enyhén felmelegített lúgos oldatba helyezik, amelyben néhány óra alatt feloldódik. Az így nyert folyadék rendkívül hatékony lehet talajtrágyázására, de érzelmi vigaszra és élelmezési gondok megoldására is egyaránt alkalmas. Az „akvamáció” Ausztráliában és Kanadában immár legális.

Az eutanázia nyomán

Bárki, aki némi műveltséggel rendelkezik, vagy egyszerűen csak jó a memóriája, felismeri, hogy ez az Aldous Huxley által közel száz évvel ezelőtt (1932-ben) elképzelt Szép új világ című regényének egyik motívuma. A halottakat ott komposztként hasznosítják újra, mert ez a legészszerűbb megoldás: nem marad környezetszennyező hulladék a természetben, a szükséges beruházást pedig nyereségessé teszi a rendelkezésre álló és egyébként sem keresett nyersanyagból előállított termék értékes felhasználása. Így senki sem veszít semmit, ám mindenki nyer. Ez a technológiai cél az emberi faj sajátos temetkezési szertartásainak minden súlyát, jelentőségét elveszi.

De ez csak az utolsó láncszem abban a folyamatban, amelyet érdemes visszafejtenünk. Ha az normális dolog, hogy holtakat komposztálunk, az azért van, mert már előtte normális volt az is, hogy előre megtervezzük a nyugodt és drámamentes halálunkat. Azaz mindannyiunk életének eutanáziával vetnek véget. A fogantatástól megkezdett tudományos kondicionálás és a pszichotróp gyógyszerek megakadályozzák majd a kételyt vagy a lázadást. Mindenki csúcsformában marad a programozott kiöregedéséig, amikor minden szenvedéstől mentesen „lekapcsolásra kerül”, körülveszik az unokái, akik ott játszanak, és így tanulják meg, hogy ők is így kapnak majd esélyt arra, hogy (erőfeszítések nélkül!) hasznosak maradjanak a társadalom számára.

A kötelező és steril szabad szerelem

Senki nem sajnálja majd, hogy így „mennek el” azok, akik elhaláloznak, hiszen senkinek nincs családja. Az „apa” és az „anya” szavak megbocsáthatatlan trágárságokká válnak, hisz minden ember kémiai úton, kémcsövekben, előre meghatározott személyiségjegyekkel (fizikai és szellemi tulajdonságok, személyes varázs, stb.) és a gazdaság hosszú távú szükségletei által meghatározott mennyiségben jönnek létre. A tenyésztést és az oktatást a globális állam szolgáltatásai biztosítják, amely egyben az egyetlen munkaadó is. Mivel a szexualitás alapvető és elfojthatatlan, a legfiatalabb kortól kezdve a legvégsőkig kötelező, viszont az egyetlen partnerhez való kötődés már nem egészséges – különben visszazuhannánk azon szolgaságok egyikébe, amelyekből az emberiségnek végre sikerült megszabadulnia.

Így jutunk majd vissza a halottak komposztálásától az eutanáziához való beleegyezésünkig. Kirajzolódik az engedelmes és mindennel elhalmozott termelői-fogyasztói élet csúcspontja, amelyet már nem terhelnek utódok vagy elöregedő felmenők. A szexuális tevékenység egy olyan kikapcsolódás, melyben a házasság számít a legnagyobb bűnnek; nem opcionális, mert egészségileg fontos, és garantáltan terméketlen: nincs kockázata a terhességnek, még ha akarjuk sem. És mindez egy olyan abszolút hatalom irányítása alatt, amelynek jóindulatú mindentudása egész egyszerűen megkérdőjelezhetetlen.

A komposztálástól a feltámadásig

Persze még nem tartunk itt. De kimondhatjuk, némely kortársaink mintha ebbe az irányba tartanának. Aldous Huxley disztópiája mindazonáltal nem jóslat, figyelemfelhívásával nem ijesztgetni akart minket. Sokkal inkább egy könyörtelen világot vetített elénk egy igazi regény formájában. A cselekmény bemutatja, hogy a rendszernek, amely ezt a tökéletesnek mondott univerzumot irányítja, vannak hibái, hogy az egyetemes konformitás lehetetlen, hogy a frusztrációk mindig megmaradnak, és végzetesen súlyosbodnak. Végül, az üzenete talán az lehet, hogy semmilyen racionalitás, bármily erős legyen is, nem képes boldogságot teremteni a földön, a kiüresített ég alatt.

A Szép új világ egy olyan logika kudarcát írja le, amely napjainkban egyre inkább beszivárog és teret nyer. De egy olyan totalitárius, bolygót uraló kormány eljövetele, amely az óriási technológiai fölénye által diktált politikája megkoronázásaként az abortuszt és a házasságot egyaránt idejétmúlttá tenné, és a halottak komposztálását írná elő, még nincs a láthatáron, és nem is valósulhat meg, csak és kizárólag helyi és átmeneti jelleggel. A 21. század tendenciája ugyanis az, hogy elszaporodtak és kíméletlenül összecsapnak a különféle életfilozófiák és életvezetések, és mindegyik a legjobbnak vagy az egyedül érvényesnek mondja magát, de egyik sem tévedhetetlen. Nekünk viszont nem kell ezekkel foglalkoznunk. Mi inkább fordítsuk figyelmünket egy másik, „máshonnan” érkező erőteljes kijelentésre, amely mintegy 2000 évvel ezelőtt hangzott el egy bizonyos názáreti Jézustól, azóta is kimeríthetetlenül hatékonyan. Ő azt mondta, hogy azokra, akik teljesen átadják életüket anélkül, hogy félnének annak elveszítésétől, haláluk után nem a komposztálás, hanem a feltámadás vár.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia