14. állomásához érkezett Ferenc pápa az időskorról kezdett katekézissorozatában. Ezúttal az élet értékét hangsúlyozta, amely független a hasznosságtól, egészségtől, életkortól. A beteg, ápolásra szoruló öregek gondozása együttes feladatunk, nekik pedig el kell fogadniuk az idő múlását anélkül, hogy elvesztenék a reményt a jövőben.
„A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.” (Mk 1, 29-31)
Simon anyósának gyógyításáról olvastunk az evangéliumi részletben. A rövid epizódból kiderül, hogy lázasan feküdt az asszony, de nem tudjuk, hogy mennyire volt komoly a betegsége. Időskorban egy egyszerű láz is veszélyes lehet, hiszen már nem vagyunk urai testünknek, ezért meg kell tanulni együtt élni a korlátainkkal. A testi erő fogyatkozik, bár szívünk nem szűnik meg vágyakozni. A pápa azt tanácsolja, hogy tisztítsuk meg a vágyat, legyünk türelmesek, döntsük el, mit kérünk a testünktől, az élettől. Öregkorban már nem tehetjük meg azt, amit fiatalon csináltunk: a test más ritmust diktál, hallgatnunk kell rá és elfogadni korlátainkat. Mindannyiunknak van, nekem például most bottal kell járnom – fűzte hozzá a pápa.
A betegség máshogy nyomasztja az öregeket, mint a fiatalokat vagy a felnőtteket. Kemény csapásként élik meg a már úgy is nehéz időszakban. Az idős ember betegsége mintha siettetné a halált, de mindenképpen csökkenti a kiszabott időt az életre, ami már így is kevésnek tűnik. Felüti bennünk fejét a kétség, hogy nem fogunk felépülni, ez lesz az utolsó betegségünk… már nem tudunk bízni a jövőben, aminek létezésében nem hiszünk. Az evangéliumi jelenet azonban segít más megvilágításba helyezni a reményt és tanulságokkal szolgál. Jézus nem egyedül látogatta meg a beteg asszonyt, hanem a tanítványokkal együtt. Vagyis a keresztény közösségnek kell gondjaiba venni az időseket, a rokonoknak, barátoknak, az egész közösségnek együtt, gyakran látogatni őket. Soha ne feledjük a Márk evangélium e három sorát – buzdított a Szentatya.
Ma, amikor jelentősen megnőtt az idősek száma, és a demográfiai tél miatt kevés a fiatal, kevés gyermek születik, éreznünk kell, hogy felelősek vagyunk az öregekért, látogatnunk kell őket, mert gyakran egyedül vannak, és imádkoznunk kell értük. Maga Jézus tanítja meg, hogyan szeressük őket. Akkor valóban elfogadó egy társadalom az élet irányában, ha felismeri annak értékét az időskorban, a fogyatékosságban, a súlyos betegségben és a halál küszöbén is. Az élet mindig értékes – hangsúlyozta a pápa. Jézus, amikor meglátja az idős, beteg asszonyt, megfogja a kezét és meggyógyítja. Ugyanezt teszi a fiatal, meghalt nővel: kézen fogja és felkelti, lábra állítja, meggyógyítja. Ezzel a gyöngéd szeretetgesztussal tanítja meg tanítványainak az első leckét. Miben áll ez? Az üdvösséget úgy hirdetjük, vagyis inkább kommunikáljuk, hogy odafigyelünk a beteg emberre. Az asszony hite visszatükröződik a hálában, amit azért érez, mert Isten gyöngéden lehajolt hozzá.
Ferenc pápa itt visszatért a selejt kultúrájának gondolatához, melyet gyakran ismétel katekézisei során. A selejtezés kultúrája igyekszik eltörölni az időseket. Nem öli meg őket, hanem társadalmilag semmisíti meg, mintha csak kolonc volnának, inkább elrejti őket. Ez saját emberségünk elárulása, a legszörnyűbb dolog, amikor hasznosság alapján szelektálunk a személyek között, fiatalság alapján, nem pedig az életet vesszük, az öregek bölcsességével, korlátaival együtt. Az idősek nagyon sokat tudnak adni nekünk: az életbölcsességet. Sokat tanulhatunk tőlük, ezért a gyerekeknek meg kell tanítanunk, hogy vigyázzanak a nagyszüleikre és menjenek hozzájuk. A fiatalok, gyerekek és a nagyszülők közötti párbeszéd alapvetően fontos a társadalom számára, az egyház és az egészséges élet szempontjából egyaránt. Ahol hiányzik ez a párbeszéd az idősek és a fiatalok között, ott múlt nélkül, gyökerek nélkül nő fel egy generáció.
Ha az első leckét Jézus adta, a másodikat pedig az idős asszony, aki fölkelt és szolgálta őket. Ez azt üzeni nekünk, hogy az öregek is tudják szolgálni a közösséget, sőt kötelességük szolgálni azt – folytatta katekézisét Ferenc pápa. Az idős emberek ne felejtsék el ezt a felelősségüket és győzzék le a kísértést, hogy visszahúzódjanak. Az Úr nem selejtezi ki őket, éppen ellenkezőleg: visszaadja erejüket, hogy szolgáljanak. Azok az idősek, akik megőrzik a gyógyulásra való készségüket, a vigasz, a testvérekért való közbenjárás iránti hajlandóságukat, talán a legtisztább tanúságot teszik a háláról, ami a hitet kíséri. Ha az öregeket nem selejteznénk ki és nem zárnánk ki a közösség életének eseményeiből, hanem a kollektív figyelem középpontjába állítanánk, akkor bátrabban vállalnák értékes szolgálatukat az Isten iránti háláról, aki senkiről nem feledkezik el. Az öreg emberek hálája az Istentől kapott ajándékokért életük során – ahogy azt Péter apostol anyósa tanítja nekünk – visszaadja a közösségnek az együttélés örömét, és megadja a tanítványok hitének legfontosabb rendeltetési vonását.
Azzal is tisztában kell lennünk, hogy a közbenjárás és a szolgálat lelkülete, amit Jézus előír minden tanítványának, nem pusztán a nőkre tartozik. Nincs semmiféle korlátozás Jézus szavaiban és gesztusaiban. Az Isten gyöngédsége miatt érzett hála evangéliumi szolgálata nem írható le a férfi gazda és a női szolgáló dinamikájával. A nőknek mindazonáltal van mit tanítaniuk a férfiaknak a hit hálájáról és gyöngédségéről. Jézus pedig gyöngéden megfogja a kezét és föléhajol, ezzel kimutatva mennyire érzékeny a gyengék és betegek iránt, ezt a fogékonyságát pedig nyilvánvalóan édesanyjától tanulta. Ferenc pápa végül azzal a kéréssel zárta katekézisét, hogy tegyük lehetővé az öregeknek, a nagymamáknak, nagypapáknak, hogy közel lehessenek a gyerekekhez, a fiatalokhoz és átadhassák az élet emlékezetét, tapasztalatát, bölcsességét. Attól függ társadalmunk jövője, mennyire tudjuk összekötni a fiatalokat és az időseket.
Forrás: Vatican News
