Dom Samuel, a csehországi Nový Dvůr apátja azt javasolja, hogy a nagyböjtöt szenteljük a megkülönböztetésnek és Krisztus békéjének. Hogyan tehetjük ezt meg?
Háború van mindenhol. Ábrahám fiai összecsaptak, a Szentföldön mindkét oldalon egyre több a szenvedés. A szláv nép, amely Kijevben jutott el a hitre, éppen kettészakad, és mindkét oldalon óriási a szenvedés. Krisztus tanítványai is elszakadtak egymástól, a Szentszék közelmúltbeli döntései által gerjesztett értetlenség a tetőfokára hágott. És ezek csak azok a konfliktusok, amelyek szorosan érintenek minket, de nem feledkezhetünk meg a többiről sem, például Afrikában, Ázsiában vagy Dél-Amerikában…
Figyelmeztetés a képmutatás ellen
Krisztus nem titkolta, hogy ő nem úgy hozott békét, ahogy azt a világ adja. Sűrítve azt is mondhatjuk, hogy a keresztény nagyböjt mindig egyfajta háborút jelent önmagunk ellen, hogy békét teremtsünk magunk körül, a megkülönböztetés mércéje pedig mindig az, hogy mi igaz és mi igazságos. Mi igaz és igazságos a népek közötti kapcsolatokban, mi igaz és igazságos a társadalmi életben és a személyes életünkben. Azt, hogy mi igaz és igazságos, Isten Igéjét meghallgatva fedezhetjük fel, feltéve, hogy nem veszünk bele abba a zűrzavaros térbe, amely körülveszi a mi evangéliumra figyelésünket, s amelynek a leleplezésére ez a nagyböjt alkalmat adhatna.
Hamvazószerdán a nagyböjtöt megnyitó evangélium (Mt 6,1-2; 16-18) nagy következetességről árulkodik: Amikor alamizsnát adsz… amikor imádkozol… amikor böjtölsz… Ez pedig figyelmeztetés is a képmutatásra, a „hipokrízis” etimológiailag a belátás hiányát jelenti, a „krízis” olyan helyzet, amelyben döntést kell hozni. Képmutató az, aki nem képes a belátásra, a megkülönböztetésre: az erényesség látszatát kelti, de valójában aszerint ítél, ami a számára a legjobb. Az evangélista az alamizsnálkodást, az imádkozást és a böjtölést Istenhez, a mi Atyánkhoz köti, aki a titkokba is belelát. Az alamizsnálkodás, az imádság és a böjt cselekedetei mellett, amelyek számunkra kifejezetten ajánlottak, talán – nem kifejezetten – a Miatyánk ima gyakorlati megvalósítására is meg vagyunk hívva a nagyböjt alatt?
Alamizsnálkodás, imádkozás és böjt
Az alamizsnálkodás helyreállítja a társas kapcsolatainkat. Az alamizsnálkodással kifejezem, hogy törődöm mások szükségleteivel. Enyhítem magamban a magamra koncentrálás görcsét, azt a szorongást, amit azért érzek, mert valami engem érint és aggaszt. Az alamizsnálkodás gesztusában a másik ember fontosabbá válik, mint önmagad. El sem kell menned otthonról vagy a kolostorból, ahol élsz, hogy alamizsnálkodj: elegendő meglátni a körülötted élők szükségleteit.
Az ima gazdagítja az Istennel való kapcsolatunkat. Isten Igéje azt a titkot helyezi a középpontba, hogy Isten és köztem kölcsönhatás van. Mivel az Atya tudja, mire van szükségünk, értelmetlen, mondja Jézus, szaporítani a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak. A leghitelesebb ima nem kér semmit, figyelmessé és fogékonnyá tesz minket arra, amit Isten adni akar.
A böjt végül helyreállítja személyünk egységét. A böjt által fékezem azokat a vágyakat, amelyek eltérítenek, és amelyek miatt elveszítem életem irányát, amely arra hivatott, hogy Isten felé forduljon. Nem arról van szó, hogy lemondok néhány felesleges finomságról. Mindennek mennie kell! (Ebben Dom David d’Hamonville, En Calcat szerzetesének remek könyvére támaszkodom: Matthieu, la Parole pleine à craquer, Cerf 2023.)
Bocsásd meg vétkeinket
Társas kapcsolatok, Istenkapcsolat, önmagunkkal való kapcsolat: az evangélium következetes. Ami az egészet: az Istennel való kapcsolatunkat, a személyes viszonyunkat és a másokkal való kapcsolatainkat összeköti, az az Úr imájának egy mondata: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Ebben szembesülünk azzal, ami alapvetően lényeges…
Jó keresztények vagyunk. Tudjuk, hogy kell bocsánatot kérni, Istentől a kiengesztelődés szentségében, és néha a hozzátartozóinktól is, ha hibáztunk, még ha ez nehéz is. Készek vagyunk jó keresztényként megbocsátani azoknak, akik bocsánatot kérnek tőlünk, és egykettőre megbotránkozunk, ha nem teszik meg. De megbocsátani… Hetvenszer hétszer megbocsátani, ahogy Jézus kéri Pétertől, ráadásul feltétel nélkül! Az már sok. Újra elismételjük magunkban, jó keresztényként: „Hogyne, én megbocsátok annak a gonosztevőnek, majd az Isten megbünteti. Majd Ő igazságosan ítéli meg mindazt, amit nekem el kellett néznem!” De ez nem megbocsátás… csak átruháztuk Istenre a bosszúvágyunkat. Tulajdonképpen olyan, mintha az eredeti imánk ellenkezőjét suttognánk: „Atyám, ne bocsáss meg nekik semmit, nagyon is jól tudták, mit tesznek!” Nem, ez nem megbocsátás! Hát akkor hagyjuk annyiban az egészet, hagyjuk a rosszat terjedni? Nem! Jézus azt javasolja, hogy a megbocsátásunk által változtassuk meg a világot, egyedül a Szeretet fegyverével. Amíg nincs bennünk szeretet, addig az, ahogyan másokkal bánunk, nem jelenthet számukra valódi segítséget.
Válság idején
Isten a megpróbáltatások és válságok idején nyilatkozik meg. A Biblia nem ígér konfliktusmentes életet: Káin és Ábel, Bábel tornya, az özönvíz, a babiloni száműzetés… Jézus kereszthalála, Péter és Pál, akik Rómában mártírhalált haltak… Lehet-e itt Örömhírről beszélni? Igen! A bűnbeesés után Ádám és Éva a nappali szellőben a kertben sétálva találkozott Istennel; ő bőrből ruhát készített nekik és felöltöztette őket. Az özönvíz után Noé áldozatot mutatott be Istennek, és ajándékba kapta a szivárványt, mint a szövetség jelét. Miután Jákob elvette Ézsautól az elsőszülöttnek járó áldást, megjelenik Isten Jákob álmában, ő pedig egy égig érő létrát lát, amely a szerzetesi hagyományban később az alázat jelképévé lesz. Amikor pedig megharagudott apósára, Lábánra, és egy éjszakai csatában megküzdött az angyallal, Isten új nevet adott neki: „Izrael”: Istennel küzdöttél! Mária Magdolna pedig találkozott a feltámadt Krisztussal, és az Egyház még mindig él…
Negyven nap remény
Mi érünk el keresztény magatartásunkkal Izraelben és Palesztinában, Ukrajnában és Oroszországban, a mi nyugati társadalmunk életmódjával, amelyet szerényen „új társadalmi lehetőségeknek” nevezünk? Kétségkívül, nem sok látványos dolgot. Talán egészen mást, mint amire számítunk.
Hipokrízis (képmutatás) helyett kötelezzük el magunkat a „hiperkrízis” mellett. Hitben: azáltal, hogy jobban hiszünk és tisztábban látunk; szeretetben: azzal, hogy többet adunk és mindenekelőtt jobban imádkozzunk; reményben: elfogadva, hogy még növekedésben vagyunk. Hogy jobban megérthessük, mit vár tőlünk Krisztus… Negyven napunk van rá. Csupán negyven nap? Ha a nagyböjt végére még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, ami valószínű, ne feledjük, jövőre is lesz nagyböjt!
Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia
