„A háború mindig vereség”

Október 22-én, vasárnap, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa a Szentföldön zajló háborúról beszélt, s október 27-ére imanapot hirdetett a békéért. Rövid beszédében hangzott el ez a három mondat:

„A háború mindig vereség, az emberi testvériség lerombolása. Testvérek, álljatok meg! Álljatok meg!”

A háború azóta is tart, s Gáza ostroma egyre több áldozatot követel. Tudjuk, Gázában kicsiny keresztény közösség is van, rájuk különösen figyel a keresztény világ.

Ferenc pápa mellett Jeruzsálem latin pátriárkája, Pierbattista Pizzaballa bíboros is a béke mellett, a vérontás megszüntetése érdekében emelte föl szavát. Néhány napja a bíboros felhívással fordult az Egyház tagjaihoz, hogy támogassák a Szentföldön szenvedőket – mert nemcsak Gázában, hanem a megszállt Ciszjordániában is humanitárius válság fenyeget. A felhívás idehaza is támogatásra talált, a Katolikus Karitász is adományokat gyűjt a Szentföldön szenvedők megsegítésére.

A pápa által meghirdetett imanappal egy időben az ENSZ közgyűlése megtárgyalta, majd elsöprő többséggel megszavazta a humanitárius tűzszünetről szóló határozati javaslatot. A javaslat ellen összesen 14 állam képviselője szavazott – köztük Magyarország. Erre az ENSZ határozatra (illetve az azzal kapcsolatos magyar kormányzati álláspontra) még visszatérünk, előbb azonban lépjünk vissza az időben.

Október hetedikén a Hamász fegyveresei támadást intéztek Izrael ellen – sok halottja, sok sebesültje volt a terrorakciónak, amelyet a világ egyöntetűen elítélt. De a történelem nem október hetedikén kezdődött, s nem is akkor ért véget. Erről manapság mintha egyesek elfelejtkeznének. Tagadhatatlan, hogy van terror palesztin oldalon. De azt is ki kell mondani, van terror izraeli oldalon is. Aki ez utóbbit tagadja, nem ismeri a Szentföld újabb kori történelmét.

Izrael egyik legszókimondóbb, legbátrabb újságírója, Gideon Levy, két nappal a Hamász támadása után cikket jelentetett meg a Haaretz c. izraeli lapban (Israel Can’t Imprison Two Million Gazans Without Paying a Cruel Price, Haaretz, 2023. október 9.) Levy – aki évekkel ezelőtt könyvet írt a gázaiak szenvedéséről – az izraeli politika arroganciájáról beszél, miközben természetesen ő is elítéli a Hamász véres akcióját. Mondandójának lényege: az izraeli politika arra az arroganciára épül, hogy a zsidó állam bármit szabadon megtehet a palesztinokkal, mert, gondolják a politikusok, soha nem kell megfizetni az elnyomás árát. Levy, aki hosszú évek óta sürgeti a megszállás, Gáza blokádjának megszüntetését, fején találta a szöget. Mert, e sorok írója is így gondolja a tények alapján, valóban nem lehet következmények nélkül elnyomni egy népet. Valamennyien Isten teremtményei vagyunk. S amikor terrorról beszélünk, azt a szomorú tényt is tudomásul kell vennünk: az igazságtalanság, a terror legtöbbször sajnos igazságtalanságot, terrort szül.

Nem akarunk itt és most belemenni Palesztina újabb kori történelmének részleteibe. Csak néhány tényt sorolunk. Izrael Állam megalakulása időszakában, nem beszélve a véres terrorakciókról, az etnikai tisztogatás jegyében közel 800 ezer palesztint száműztek szülőföldjükről, akik soha nem térhettek vissza otthonukba. Izrael több száz palesztin települést tüntetett el a föld színéről, egy nép történelmének a nyomait számolta föl. Az Izrael állam területén maradt palesztinokat később katonai közigazgatás alá helyezték, ez az állapot csak 1966-ban szűnt meg. Miután 1967 júniusában Izrael megtámadta Egyiptomot, újabb háború tört ki az arab államok és a zsidó állam között. A hatnapos háború az utóbbi elsöprő győzelmét hozta – ami azt is eredményezte, hogy Izrael újabb területeket szállt meg, beleértve a Gázai övezetet és az addig jordán fennhatóság alatt lévő Ciszjordániát (ideértve Kelet-Jeruzsálemet is). A nemzetközi közösség ezeket a hódításokat nem ismerte el, s ma sem ismeri el. Néhány hónappal a ’67-es háború után megszavazott, s máig érvényben lévő 242. sz. ENSZ-határozat rögzítette, hogy Izraelnek ki kell vonulnia a megszállt területekről. Gázát Izrael 2005-ben „föladta”, majd a Hamász 2006-os választási győzelme után blokád alá helyezte. Köztudott, a Gázai övezet a világ legsűrűbben lakott területe, jelenleg több mint kétmillió palesztin él ott, többségük az otthonaikból 1948-ban elüldözött palesztinok leszármazottja (az övezet területe Budapest területének kb. kétharmada). Nem véletlen, hogy a jeruzsálemi héber egyetem néhai professzora, Baruch Kimmerling, ezt a területet a világ valaha létezett legnagyobb koncentrációs táborának nevezte. A 2006-ban kezdődött blokád óta Izrael számos alkalommal intézett támadást Gáza ellen, de ennyi embert még soha nem gyilkoltak meg, mint az elmúlt hetekben. A megölt gyermekek száma a legutóbbi adatok szerint jóval négyezer fölött van – az elmúlt években a világon zajló valamennyi háborúban évente összesen ennek mintegy a fele halt meg. Nem véletlen, hogy a világon egyre több felelős politikus emelt és emel szót a humanitárius tűzszünet mellett.

S most térjünk vissza az ENSZ-ben megszavazott – hazánk ENSZ-képviselője által elutasított – humanitárius tűzszüneti határozathoz. Kérdés, hazánk miért szavazott nemmel. S itt – voltaképpen ezért íródnak ezek a sorok – erkölcsi kérdések is felmerülnek. Nem arról van szó, hogy a jelenlegi magyar kormány miért nem helyezi kellő történelmi kontextusba a Hamász támadását – mint ahogy azt megtette az említett jeles izraeli újságíró és mások is -, mert ez politikai és történelemszemléleti kérdés, ezzel itt nem foglalkozunk. Ami erkölcsi kérdés, s ezt egy keresztény-katolikus ember nem kerülheti meg, az csupán ennyi: miért indokolja a nemmel szavazás tényét a magyar kormányfő hamis, a tényeknek ellentmondó indokkal. Vagyis hazugsággal.

Hirdetés. Görgess tovább a cikk olvasásához.

Néhány napja az egyik parlamenti párt frakcióvezetője ebben a témában interpellálta a kormány fejét. A kormányfő válaszában három hamis állítást is megfogalmazott, ezek közül csak a leglényegesebbel foglalkozunk.

A miniszterelnök azt mondta, a Hamász által elrabolt izraeli túszok miatt nem szavazták meg a határozati javaslatot. Idézzük a kormányfő szavait:

„Ami a túszokat illeti, Magyarország tett indítványt az ENSZ-ben folyó vitánál (sic!) ehhez a határozathoz, és azt kértük, hogy meg tudjuk szavazni, tegyék bele ezt a mondatot, hogy a túszokat haladéktalanul szabadon kell engedni. De nem voltak hajlandóak. Hogy szavazhattunk volna meg egy határozatot, miközben magyar túszok vannak ott és nem hajlandóak ezt beletenni abba a határozatba?”

A kormányfői álláspont mellett vannak-lehetnek érvek – feltéve, ha a kormányfő állítása megfelel a tényeknek. Aki azonban megnézi az ENSZ honlapját, azt tapasztalja, nyoma sincs magyar indítványnak, de ez apró részlet. A lényeg: a nagy többséggel elfogadott határozat 7. pontja rögzíti, hogy az elrabolt civileket „azonnal és feltétel nélküli” szabadon kell engedni. Ez tény, a határozat az ENSZ honlapján olvasható, s ez a hiteles forrás. Hogy mi volt a nemmel szavazás valódi oka, azt e sorok írója nem tudja (de vannak tippjei). S még egy megjegyzés: szerda reggeli rádióinterjújában a kormányfő a Nyugat migrációs politikáját bírálva azt találta mondani, hogy „nem akarunk minigázákat Budapest kerületeiben”. Ez a megjegyzés e sorok írója szerint bántó és a tényekkel ellentétes: Gázában ugyanis nem „migránsok” élnek, hanem palesztinok, Palesztina földjének szülöttei. S bár vannak palesztin terroristák, nem minden palesztin terrorista (ahogy nem minden izraeli ért egyet Izrael elnyomó, megszálló politikájával).  Összevetésül és mérlegelésül érdemes újra elolvasni a Szentszék, XVI. Benedek pápa és Ferenc pápa Palesztinával kapcsolatos nyilatkozatait.

A terrort el kell ítélni. Mindenféle terrort, tehát nem lehet kettős mércét alkalmazni. E sorok írója teljes mértékben osztja az általa mélyen tisztelt Daniel Barenboim véleményét. Három nappal a Hamász terrorakciója után kiadott közleményében a nagy zsidó zongoraművész és dirigens – aki több mint egy évtizede az akkor már blokád alatt tartott Gázában koncertet adott – borzalmas bűncselekménynek nevezte a Hamász támadását, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy izraeli részről a kollektív büntetés elfogadhatatlan, ez az emberi jogok megsértése. Barenboim, mint oly sokszor korábban, leszögezte, hogy a béke eléréséhez igazságosságra, egyenlő jogokra és az izraeli megszállás befejezésére van szükség. E sorok írójának meggyőződése, hogy ez a helyes álláspont. Ezt képviseli a Szentszék is, mert „a háború mindig vereség”. S keresztény ember azt is tudja, hogy „az igazság szabaddá tesz”.