Europai Parlament EU

Működhet-e az európai projekt kereszténység nélkül?

Európa mai politikája szándékosan kihagyott minden, a kereszténységre vonatkozó utalást az alapító szerződésekből. Lehet-e ez az egyik oka annak, hogy az európai politikai projekt megrekedt? A május 9-én ünnepelt Európa-nap jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk az alapítók kezdeti megérzéseihez való visszatérés lehetőségén.

A politikai szerveződés első európai szintű formája a Karoling Birodalom volt, amelyet 800-ban hoztak létre, amikor III. Leó pápa császárrá koronázta Nagy Károlyt. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Konstantin császár és vele együtt a Római Birodalom ötszáz évvel korábbi, 313-as megtérése volt a kereszténység első lenyomata Európában. Tehát Európa a hit pecsétje alatt született meg.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Meg kell jegyezni, hogy az európai kereszténység nemcsak az azt alkotó nemzetek kereszténységének összessége, hanem saját dinamikája is van, amint azt a középkorban a hatalmas szerzetesi mozgalom vagy a Szent Jakab-út (El Camino) bizonyítja, amely a mai napig fennmaradt. Minden későbbi európai egyesülési kísérlet, mivel többé-kevésbé erre az első modellre hivatkozik, egyesítő elemként veszi figyelembe a kereszténységet, legalábbis hallgatólagosan, beleértve Jean-Jacques Rousseau európai projektjét is.

A csillagok felett

A második világháború utáni európai építkezés sem volt kivétel a szabály alól. Végtére is Európa alapítói meggyőződéses keresztények voltak. Mondják, hogy a tárgyalások megkezdése előtt Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Robert Schuman visszavonultak egy Rajna-menti bencés kolostorba, hogy imádkozzanak és meditáljanak. Robert Schuman nagyon határozottan fogalmazott, amikor azt írta, hogy „ha Európa képes volt új korszakot nyitni az emberiség történelmében, … az azért van, mert egy olyan civilizáció hatotta át, amely a kereszténységben gyökerezik”, vagy másutt: „Európa minden országát a keresztény civilizáció formálta: ez Európa lelke, amelyet újjá kell éleszteni.”

Hasonlóképpen, Arsène Heitz strasbourgi festő, aki az európai zászlót tervezte a kék alapon tizenkét csillaggal, soha nem rejtette véka alá, hogy Szent János „Apokalipszise” (a Jelenések könyve) ihlette, melyben „Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony; öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona”. (Jel 12,1) Ugyanez az inspiráció megtalálható az európai himnuszban, az Örömódában is: még ha a himnusz nem is tartalmaz szöveget, a Beethoven által megzenésített Örömóda egy Schiller-vers, amely ezekkel a szavakkal végződik: „Érzed, élet, Alkotód? Rejtik őt a csillagok! Sátrukon túl, él az Úr ott!” (Rónay György ford.)

A laicitás hamis felfogása

Láthatjuk tehát, hogy mind az alapítók elképzelését, mind Európa szimbolikáját mélyen áthatja a kereszténység. Az európai intézményeket létrehozó szerződések azonban mélyen hallgatnak erről. Igaz, az európai politika kezdetén az alapítók olyan kereszténydemokraták voltak, akik nem kérkedtek a hitükkel. Joseph Weiler amerikai akadémikus, a 2003-ban megjelent L’Europe chrétienne, une excursion (Cerf kiadó) című könyv szerzője a keresztény utalások kifejezett hiányát a szekularizmus hamis felfogásával magyarázza, mely vallási csendet kényszerít a közszférára. Ugyanez a hallgatás figyelhető meg a keresztény értelmiség körében is, akikről Joseph Weiler azt gyanítja, attól félnek, hogy nem nyerik el az uralkodó szekuláris gondolkodás támogatóinak tetszését.

A téma 2003-ban került ismét napirendre az Európai Alkotmányt létrehozó szerződés tervezetével, amelyet az Európa jövőjéről szóló Konvent készített. Akkoriban vita alakult ki arról, hogy az Alkotmány preambulumába bekerüljön-e az európai keresztény gyökerekre való hivatkozás. II. János Pál pápa kifejezett kérése ellenére az erre való utalást nem fogadták el, különösen Franciaország kifejezett ellenállása miatt. Ami azt illeti, a gyökerekre való hivatkozás talán nem volt a legszerencsésebb. A gyökerek a múltra utalnak, anélkül, hogy szükségszerűen a jelenre és a jövőre vonatkoznának. Elképzelhető, hogy kisajátító jellegűnek ítélik meg őket, miközben kétségkívül léteznek más források is. Főleg pedig az a veszély áll fenn, hogy csupán olyan körvonalazatlan kulturális utalásnak tekintik őket, amely egyáltalán nem hordoz a politikai vezetők számára kötelezettségvállalást jelentő értékeket. Talán jobb lenne keresztény örökségről beszélni, arról a „keresztény örökségről, amely kitörölhetetlen nyomot hagyott közös civilizációnkon”, ahogy Élizabeth Montfort, korábbi európai parlamenti képviselő írta.

Egy elakadt projekt

Mi a helyzet ma Európa keresztény örökségével? Meg kell állapítanunk, hogy az örökösök – legalábbis látszólag – inkább pazarolják, mintsem gyümölcsöztetik ezt az örökséget. Ha beérjük azzal, hogy a dolgokat és az eseményeket csak megfigyeljük, arra juthatunk, hogy az európai projekt lehetséges a kereszténység nélkül, hiszen éppen ez történik. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy az európai projekt elakadt, és hogy az ok-okozati összefüggés talán nem véletlen. Eljött tehát az ideje, hogy újratervezzük Európát, nemcsak az alapítók eredeti elképzeléséhez visszatérve, hanem azt meghaladva is. Ez esetben nem az a fontos, hogy Európa kereszténynek hirdesse magát, hanem hogy olyan keresztény értékeket éljen meg és támogasson, amelyek mindenkire érvényesek, hívőkre és nem hívőkre egyaránt, ahogy II. János Pál pápa mondta 1988-ban az Európai Parlamentben tartott beszédében.

E tekintetben a 2003 augusztusában több európai parlamenti képviselő által aláírt Brüsszeli Kiáltvány továbbra is a munka releváns alapját képezi. Felszólít – a politikai intézmények világi jellegének tiszteletben tartása mellett – a vallásszabadság elismerésére nemcsak egyéni, hanem kollektív és társadalmi szinten is; az egyházak és a hívők közösségei, illetve az európai intézmények közötti párbeszédre és konzultációra; valamint az egyházak és vallási intézmények tagállamokban fennálló jogi státuszának tiszteletben tartására. Kéri továbbá az emberi méltóság egyetemes értékű elismerését annak minden megnyilvánulásában. Ez magában foglalja az élet tiszteletben tartását a fogantatástól a természetes halálig; a férfi és a nő házasságán alapuló családnak, mint a társadalom alapvető egységének elismerését; a szubszidiaritás elvének elismerését a társadalmi élet minden területén; a szegénység elleni küzdelem prioritását partnerségben a legszegényebbekkel; és végül a földi javak igazságos megosztását és a szolidaritást a béke feltételeként.

Paradigmaváltás

De túl ezeken a sajátos irányultságokon a keresztény Európa lehetősége teljes paradigmaváltást igényel. Az Európai Védelmi Közösség kudarca után úgy döntöttek, hogy Európát a gazdaságra kell építeni. Azonban, ahogy Michel Pinton volt európai parlamenti képviselő írja, a keresztény jövőkép „nem fogadhatja el azt az elképzelést, hogy a gazdasági kondicionálás elegendő az új polgár és az új nemzet megszületéséhez; [ez az elképzelés] túlságosan hasonlít a baljós emlékű materialista filozófiákra, amelyek azt állították, hogy az ember tudatát teljes mértékben a társadalmi környezete határozza meg.” Ferenc pápa az Európa Tanács Parlamenti Közgyűléséhez intézett 2014-es beszédében egyértelműen elutasította „azt az Európát, amely a gazdaság körül forog”, és kijelentette, hogy „az egység nem jelent gazdasági uniformizációt”.

A 2015 júniusában megjelent Laudato Si’ központi témái a következők: az emberi személy egyetemes értékének védelme, a gazdaság és a technológia által uralt társadalom elutasítása, valamint a bolygó védelme a klímaváltozással szemben. Az enciklika valódi ökológiai megtérést sürget, amelynek célja az integrált fejlődés és a humánökológia feltételeinek megteremtése. Ez az üzenet a világnak szól, de különösen Európában kellene visszhangra találnia, amely rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek alkalmassá teszik arra, hogy az átfogó ökológián alapuló társadalom laboratóriumává váljon. Egy ilyen projekt lehetővé tenné Európa számára, hogy hű maradjon hivatásához, és eltökélten és magabiztosan tekintsen a jövőbe. Ahogy Jean-Étienne-Marie Portalis, a Polgári Törvénykönyv egyik atyja mondta 1802. április 5-én a Törvényhozó Testület előtt a Konkordátumot bemutató beszédében: „Ezt hazám érdekében mondom, ezt a jelen nemzedék és az eljövendő nemzedékek boldogságáért mondom: a szélsőséges szkepticizmus, a politikai rendszerré átalakult vallástalanság szelleme közelebb áll a barbársághoz, mint gondolnánk.” Európának azt kell eldöntenie, hogy meg akarja-e találni önmagát, vagy azt kockáztatja, hogy szép lassan visszatér a barbársághoz.

Fordította: Görgényi Adél
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

Egy hozzászólás

  1. INRI,
    a zsidó-keresztény (ò és ùj) örökség követése nélkül Jeruzsálem és Róma nélkül Európa nem jött volna létre. A felvilágosodás nevü zavaros eszmeáramlat az antiklerikális gyilkos akciójival (itt rosszhiszemüen egyházellenes) akarta “az emberek felszabdad´tása által” öket a maga igája alá vonnnni…Persze Isten nélkül a forradalamak fölfalják gyeremekeiket és egymás kírtását idézik elö…Lásd Jakobinusok, harmadik birodalom, kommunista forradalamak és most a nyilt társadalamak…, ahol az ember egyéni hatalamát a családi élet (papa mama gyerekekek csupaszív szeretet) elé helyezik…azonban az ember önmagán túlmutat, túl nagy ahoz, hogy elég legyen önmagának! Isteni szikra lakja lelkét…Jézus jöjj el még ma mindenki lelkébe s´majadan a messiás (második) eljövetelére is…addig itt mi a kereszténység földi mennyországában hirdetjuk halálodat és hittel valjuk fektámadásodat amíg el nem jössz…