Pünkösdi ráhangoló

Béke és közösség – újító ihlet

Szénégető István
a ráhangoló sorozatok vezető szerkesztője
Úgy érkezünk el Pünkösd ünnepére, hogy öröm tölti el a szíveket: a Szentatya által meghirdetett 2025-ös szentév küszöbén állunk. Annak minden kegyelmével, az Atyai házba hazahívó vonzásával, közösség-újító ihletével, minden pasztorális lehetőségével. A Szentlélek pünkösdi kiáradásával segítsen minket belépni a Szentév küszöbén és átélni a lélek újdonságát, összhangját, küldetését.
És úgy érkezünk el Pünkösd ünnepére, hogy kiszélesedik, veszélyesebbé válik a háború valósága, s annak minden borzalma.
“A nemzetek közötti konstruktív párbeszédre irányuló számos erőfeszítés ellenére a háborúk és konfliktusok fülsiketítő zaja egyre erősödik, miközben terjednek a világjárványok, egyre súlyosbodnak az éghajlatváltozás és a környezetpusztítás hatásai, fokozódik az éhezés és a szomjúság tragédiája, és a szolidáris megosztás modellje helyett továbbra is az individualizmuson alapuló gazdasági modell uralkodik. Ahogy a régi próféták idejében, úgy napjainkban is folyamatosan hallani a szegények és a föld kiáltását, amely nem szűnik meg az igazságosságért és a békéért könyörögni.”
Ferenc pápa: A béke 55. világnapjára
A Lélek, a béke Istenének áldása mindig járjon előttünk és kísérjen minket a béke életre váltásában.
Ezért tartjuk fontosnak a Zarandok.ma Pünkösdi ráhangoló-ját.
Legyünk sokan, akik hívjuk a Szentlelket Egyházunkba és a világba, embertársaink életébe.
Jöjj el, Szentlélek! Jöjj el, imádság Lelke! Jöjj el, békességnek Lelke –
Elmélkedésképpen már most kezetekbe vehettek egy kisebb edényt vagy kedvenc poharatokat… és maradjatok így rövid ideig…
… Amint szemlélitek, indítsátok fel magatokban az Istennel való érintkezés utáni vágyatokat… nyitott tenyérrel, kezekkel. Hívd a Lelket, hogy töltsön be.
„Kérni fogom az Atyát és másik Pártfogót ad majd nektek, hogy veletek legyen mindörökké” (Jn 14, 16). A Szentlélek az a Valaki, aki személyes erőt ad az embernek ahhoz, hogy rendületlenül helyt álljon a bajban, a terhek alatt.
Jöjj el Szentlélek és imádkozz bennem! Mi segít engem jobban: a szóbeli ima? A kötött ima? Az egyéni, spontán beszélgetés Istennel vagy a közösségben végzett ima? Szívből imádkozom-e, vagy csak letudom az imaadagokat?
Gyökössy Endre így vélekedett: „Amikor imádkozom, úgy érzem magam, ahogy egy óra érezheti magát, ha érezni tudna: életem rugói a Lélek mozgására fel vannak húzva, testi-lelki erőim lüktetnek, új erőre kapok, járok és mutatok”.
Kérjük az imabeszélgetésben az Urat, hogy küldje el – egészen személyesen, nekünk – a Szentlelket… Jöjj el szívembe, testembe-lelkembe Lélek… járj át… éltess… lélegezz bennem… imádkozz bennem.
A 2024-es Pünkösdi ráhangoló lelki kísérői

Benvin Sebastian Madassery SVD
admonitor, Verbita Rend Magyar – Szerb provincia

Czopf Éva Klára TORG
ferences kisnővér

Dallos Tamás
komlói plébános
Jó tudni
- A sorozat a nagyböjti és az adventi időszaktól eltérően 3 hetes, a pünkösdvasárnapot megelőző 3 hét.
- Ebben az időszakban minden nap, hajnali órában küldjük e-mailben az aznapi elmélkedést tartalmazó videót.
- A napi evangéliumból kiindulva egy kis elmélkedést hallhatsz, mely egy aznapra szóló feladattal, kihívással végződik.
- Ajánljuk, hogy az elmélkedés után próbálj meg elcsendesedni, imádkozni.
- Kérünk, oszd meg a lehetőséget ismerőseiddel, barátaiddal is. Köszönjük!
Regisztráljon
Iratkozzon fel, hogy amire felkel, már a postaládájában legyen az aznapi videó!