A világhálós kereső mintegy félmillió „ötletet” dob ki mindarra, ami nem ördögtől való. Átlagemberek és szakmai megnyilatkozások egyaránt jó dolognak tüntetik fel a karantént, a marketinget, a szóbeli nyelvvizsgát, a kávét a levesbe, a csempefestést, a leveskockát, a nacionalizmust, az online játékokat, a virtuális „negyedik” ipari forradalmat, a hitelből vásárlást, és azt is, hogy a bírák egyszersmind közgazdászok is legyenek. A listát bárki folytathatja. Általában érvként hangzik el, amikor valami újról, szokatlanról van szó, és ezzel nyomatékosítják igazukat, mintegy puhítva a befogadó közeg szemléletét. Nem félünk a farkastól, nem esz meg csak megkóstol. Ez a jelige. Hadd húzogassuk az oroszlán bajszát, úgyis rács mögött van, hátha nem kap oda…, – miközben épp kiengedtük.
Azt mondják, a forradalmak, a társadalmi megújítások is mindig így kezdődtek. Át kell szakítani a berögzöttség, a megmerevedés, a szokás, a téves beidegződések gátját, hogy valami új, egy még jobb jöhessen létre. Mint amikor a kamasz azt mondja a szülőknek, nyugodtan hagyjátok rám a házat hétvégére, csak a barátaim-barátnőim jönnek egy kis bulira. Hiszen le kell vezetnünk a gőzt, abban nincs semmi rossz. Igaz? Hogy milyen rumli maradt utána – a törött edényektől a kiégett gépekig, a sok mosatlantól az ágy alá dobott szemétig, – az mellékes. És azon se lepődjenek meg, ha lányuk nemsokára bejelenti, hogy gyermeket vár. Miért baj az, ha szeretjük egymást?…
A „nem ördögtől való” – első hallásra hangzatos okfejtés, ám voltaképpen egy sikamlós logikai trükk. Könnyed közhely. Afféle divatos kerge okoskodás, ha már a komolyabb érvek elfogytak, és igazolnunk kell magunk előtt magunkat. Sőt arra is bizonyíték, hogy igazodunk a világ új kihívásaihoz. Fejlődünk. Simulékony behódolás ez, mely azt is feltételezi, hogy nem félünk az ördögtől. Eleve mi teszünk ajánlatot neki.
Miért ijesztgetném magam az ördöggel, ha nem is létezik? Ugyan már!
Csak úgy kimondom, úgysem komoly… Nyugodtan felfesthetem a falra, úgysem jelenik meg. Vagy, ha mégis, akkor találok valaki (valami) más bűnbakot. Így nyugodtan tovább maradhatok a fedezékben. Tehetek engedményeket, választhatom a könnyebbik megoldást, ami nem igényel annyi erőfeszítést, nem kíván erkölcsi komolyságot és tisztánlátást.
Elgondolkodtató Szent Márk evangéliumában a kafarnaumi ördögűzés leírása. (Mk 1, 21-28) Jézus hatalommal tanít. És ezt az ördög veszi észre leghamarabb. „Magából kikelve” ordít rá Jézusra, meg akarja bélyegezni a farizeusok és írástudók előtt. Idő előtt leleplezné Jézus isteni személyiségét, erejét, de Jézus kiparancsolja a megszállottból. A gonoszlélek előbb össze-vissza rángatja az embert, majd behúzott farkú kutyaként, mely az imént még vicsorgatta a fogát, most elkotródik.
A Szentírás a bukott angyalt jelöli meg a gonosz forrásaként és okaként. Tapasztalatból tudjuk, hogy ez így is van. Nem ellen-isten, nem a keresztény dualizmus terméke, hanem az ellenszegülés ősatyja, a korrupció ősoka, a lázadó teremtmény, aki azzal „kárpótolja” az elvesztett paradicsomot, hogy rabságába akarja hajtani az embert. Kifejezetten élvezi, ha az ember könnyelműen játszik a(z örök) tűzzel. Tudása sokkal nagyobb, mint a világ összes teológusáé, de romlott és megrontó. Mérgezett tudás, amit sokszor mi is csak bűnre használunk. Hogy elkerüljük a felelősségre vonást. Huncutságra és élősködésre. Vagy arra, hogy mások bajából is hasznot húzzunk. Nálunk felé épp most alakult ki egy olyan gyakorlat, hogy egyes csirkefogók egyszerűen eladják potom 500 lejért az oltási időpontjukat azoknak, akik jobban féltik életüket…
A sátán is tud, csak nem hisz. Szétzülleszt és hazudik, keresztbetesz és ellenáll az Istennek, miközben egyedül Isten képes neki parancsolni. Ezt mutatta meg Jézus a megszállottak szabadításakor. Az ördög jól ismeri az embert. Jobban, mint mi saját magunkat. Ismeri a gyenge pontjainkat, és az első bűneset óta épp sebzettségünket használja ki.
Varga László kaposvári püspök találó meglátása szerint: „a Sátán felismeri Jézust és minket is ismer. Nekünk az a bajunk, hogy olykor egyiküket sem ismerjük fel…”
A címbeli kérdés marad: akkor mi ördögtől való, s mi nem?
Ehhez szent Péter, Szent Pál apostol, Szent Jakab, Szent János, és maga az Úr Jézus is ad támpontokat. „Ellenségetek, mint ordító oroszlán körüljár, keresvén, kit nyeljen el.” (1Pt 5, 8-9); „A Lélek gyümölcsei viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás…” (Gal 5, 22-24); „…Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” (Jak 4, 7) Loyolai szent Ignác pedig a lelkek megkülönböztetése kapcsán ajánlja a lelkigyakorlatozóknak a sugallatok szétválasztását, amelyeket éppen eredményességükben, lelki életünk gyümölcseiben mérhetünk le és érhetünk tetten.
Az embernek azért nehéz a dolga egyedül, mert minden jó szándékába, kapcsolatába belevegyül egy kis önzés, számítás, racionalizmus. Bennünk van a jónak való ellenállás, a tisztasággal-szentséggel szembeni tiltakozás, a kapzsiság, a hatalomvágy igenlése. A bűnre való hajlam sérülékennyé tett minket. Ez szabadságunk ára is. Ezeket pedig nem lehet pusztán pszichológiával vagy mentálhigiénével elintézni. Hiszen nem elég felismerni a Szentlélek segítségével, és tisztázni, kiválogatni, milyen sugallatok jönnek Istentől, és mik a kísértő sugdolózásai, – le is kell tudnunk győzni magunkban ezt az ármánykodást. Ehhez viszont lelki élet kell. A szentségek gyógyító, vigasztaló, erősítő ereje. Az imádságban eltöltött bensőséges szeretetkapcsolat Jézussal. Amitől a sátán már megretten. Megölni ugyan nem tudjuk, nem lehet, de visszautasítható. Ráparancsolhatok és elnémíthatom, ha akarom. Jézussal együtt ki tudom mondani: Takarodj, ne hízelegj, ne csábíts! Mert én Jézusé vagyok! Övé a lelkem, nem adom neked semmiért! Aztán újra támad, de nem lesz hatalma fölöttem, mert én szabok határt neki.
Jó lenne, ha az ilyen „nem ördögtől való” – féle könnyelmű kijelentések előtt is meggondolnánk, mit beszélünk. Magunkba nézni és megszűrni a Szentlélek szűrőjével, a jézusi tanítás fényénél, mi az, ami Neki tetszik, és mi az, amit csak önzésünk-kényelmünk védelmében, a magunk kitágította, laza lelkiismeretét megnyugtatni akarva ejtettünk ki hetykén, pimaszul. A kárfelmérés biztosan kiderül: más lett az eredmény, mint amire számítottunk.
Kénytelenek leszünk szembesülni a ténnyel – csakugyan az ördögtől indult a sugallat. Bár időközben elkentük a súlyát, szépítettük a külcsínt, bagatellizáltuk a következményeket, bemagyaráztuk magunknak, hogy ez így volt korrekt.
Piacképesen hangzott, csak nem igaz…
Mert az ördög volt a főrészvényes.
