Amerikába készül Ferenc pápa
A CNA hírügynökség tudomása szerint Ferenc pápa szeptemberben az Amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy az ENSZ Közgyűlésén mondjon beszédet.
A hírt elsőként a La Croix nevű francia katolikus lap közölte, és a Vatikán egyelőre hivatalosan nem erősítette meg. A vatikáni államtitkárság annyit azonban elismert, hogy Antonio Guterres ENSZ főtitkártól hivatalos meghívás érkezett, és Ferenc pápa hajlik arra, hogy arra elfogadó választ küldjön.
A Szentszék sajtóhivatala korábban már bejelentette, hogy a Szentatya szeptember 2-13. között Indonéziában, Pápua Új-Guineában, Kelet Timorban és Szingapúrban lesz. A pápát szeptember végén Belgiumba is várják, a Leuveni Egyetem alapítása 600. évfordulójának megünneplésére, amiről az egyházfő még tavaly decemberben beszélt egy mexikói televíziós nyilatkozatában.
Elképzelhető, hogy a New York-i meghívás felborítja ezt a máris fárasztóan teli szeptemberi programot. Az ENSZ Jövőcsúcs találkozójára ugyanis szeptember 22-23-án kerül majd sor. Egy, a pápai utazások tervezését jól ismerő, meg nem nevezett forrás szerint a belgiumi utat tolnák át 2025-re, és egy luxemburgi megállást is beiktatnának.
A szeptemberi csúcstalálkozó célja az ENSZ és a globális “kormányzás” struktúráinak megerősítése, hogy még jobban szembe tudjanak nézni az elkövetkező évek “új és régi kihívásaival” – közölte az ENSZ.
A pápa utoljára 2015-ben volt az Egyesült Államokban, amikor szintén járt az ENSZ-ben is.
INRI, jo hamkndenhova elmegy ahova csak tud. Hogy mit is d majdnem mindegy. Ameddig nem ellentétes a 10 parancsolattal, amit Moyse kapott a Sinaj hegyen. Nagyon sokjo pápánk volt van és lesz. Ök annak a félös analfabęta zsidó halásznak az utodai, aki Kęrás-böl Péter a köszikla lett. Megjegyzęs: Reb Sājele azért ment ki minden hajnalban a Nagykállòi dombokra kakasszóra, hogy megnézze eljön-e a messiās. Mert a kakas amikor a kakas megszolal akkor jön el a messiās. Ö volt az Ojda Kalíva=alter Kaliver a nagykálllői rabi. A szól a kakas már- dalt hallgasd meg a youtubon. Na ez a Pęter 2000 ęve erre a kakasszora tagadta meg 3x -félelmében- Jęzust a messiást. A feltámadása után ugyanaz a Pęter 3x mondta neki ujjongó örömmel , hogy te mindent tudsz, azt is hogy szeretlek….Na ennek az utodja ez a Franciskus. Éljen soká…Utodja pedig Pęter legyen. Az Erdö. Osli mosolygos Madonna könyörögjérettünk….