Még mindig vannak levetkőzni való szokásaink!

Ferenc pápa katekézise nyomán, az Aleteia portál sorozatot indított, amelyben tanácsokat kapunk ahhoz, hogyan tudunk igaz keresztény módjára élni, utat mutatva a függőségeink és rossz szokásaink alól történő felszabaduláshoz. A nagyböjti időszak után is e tanácsokból merítve tovább bővítjük korábbi gyűjteményeinket.

Ne légy munkamániás!

„Ora et labora” – szól a bencések jelmondata. E végtelen bölcsességgel átitatott tanácsot mindenki megfogadhatja: „Imádkozzál és dolgozzál”. Ám a munka itt az imádsághoz van rendelve, ez áll az első helyen, tehát a tanácsot így is megfogalmazhatnánk: „Először imádkozz Istenhez; aztán dolgozz azért, hogy megtaláld Őt”. Ez az értelme Szent Ágoston Regulájának is: „Dilige, et quod vis fac”, azaz „szeress és tégy, amit akarsz”. A keresztény számára nincs más törvény, mint a szeretet törvénye. De ne gondoljuk, hogy Szent Ágoston ajtót nyitott a szabadság téves újkori felfogásának! Az egyházdoktor szerint mindent a szeretetnek kell alárendelni, Isten szeretete legyen minden cselekedetünk oka és célja.

Isten szabadnak teremtette az embert, nem akarja, hogy a munkájának legyen a rabja. Azzal, hogy nem függsz minden tekintetben a munkádtól, azt is jelenti, hogy azzal a hűséggel, mellyel minden keresztény hivatott élni, élethelyzetednek megfelelően Istennek adsz elsőbbséget; azt jelenti, hogy a munkádat is a szeretetnek rendeled alá és nem pedig fordítva.

Hányadán állsz az alkohollal?

Egy nehéz munkanap után, hétvégén, egy örömteli esemény megünneplésekor, egy finom vacsorához vagy egyszerűen csak megszokásból: az alkohol gyakran helyet foglal asztalunknál. De hol a határ? Mértékkel fogyasztod, és könnyen le tudsz mondani róla? Vagy éppen hogy sóvárgást okoz a hiánya? Alkohol nélkül is tudod jól érezni magad?

Az egyház nem ad közvetlen választ arra a kérdésre, hogy mi az ajánlott alkoholfogyasztás. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint „A mérsékletesség erénye arra indít, hogy kerüljünk minden túlzást az evésben-ivásban, az alkohol, a cigaretta és a gyógyszerek fogyasztásában. Súlyosan vétkeznek, akik ittas állapotban vagy a gyorsaság mértéktelen élvezetétől indítva mások vagy saját biztonságukat veszélyeztetik az utakon, a tengeren vagy a levegőben.” (KEK 2290). Az Egyház tehát arra hív minket, hogy gyakoroljuk a mértékletességet, és ne veszélyeztessük a biztonságunkat. Aquinói Szent Tamás bölcsen így fogalmazott: „Hinc bibere usque ad hilaritatem per se quidem non est illicitum”, azaz: a vidámságig történő ivás önmagában nem tilos.

Ne félj attól, hogy csalódást okozol!

A megfelelési kényszer sokszor a mindennapi életünk legapróbb dolgaiba is beleszól. Az a félelmünk, hogy nehogy csalódást okozzunk a családtagjainknak, a társunknak, a főnökünknek, vagy a barátainknak, hajlamossá tesz arra, hogy túl sok mindenre igent mondjunk, ami egy idő után stresszt és szorongást generálhat. Az élet rengeteg tervet, kötelezettséget és kihívást tartogat számunkra, az ezekre adott válaszok révén haladunk előre és fejlődünk. De vajon a fejlődés vágya vezérli-e a cselekedeteinket, vagy a csalódástól való szorongató félelem?

Ez a böjti időszak alkalmat adhat arra is, hogy kicsit lassítsunk, ránézzünk ezekre a kényszeres viselkedéseinkre, amelyek nem is mindig tudatosak, de néha átveszik az irányítást fölöttünk. Ebben is támaszkodhatunk Istenre. A Bibliában a legtöbbször előforduló útmutatás éppen a „Ne féljetek”. Ha megnyílunk Isten előtt, ha rábízzuk magunkat, az Ő erejére támaszkodunk, és hagyjuk, hogy Ő munkálkodjon rajtunk keresztül, a félelem fokozatosan átadja helyét a békének és az örömnek.

Ne a szeretteiden töltsd ki a haragod!

Mi a hűség? A hűség a latin fides szóból származik, vagyis a „hit” – azok tulajdonsága, akik ragaszkodnak feladataikhoz, kötelezettségeikhez. Azonban, ahogy a Mártáról és Máriáról szóló bibliai történetből tanultuk, nekünk arra is kell törekednünk, hogy „a jobbik részt” válasszuk. „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,41-42).

Itt Jézus nem azt mondja Mártának, hogy ne törődjön a világ gyakorlatias dolgaival. Ha nem a szeretteiden vezeted le az indulataidat, akkor hűséges maradsz ehhez a szabályhoz, és a betániai Máriához hasonlóan nekik tartogatod a „jobbik részt”. Akkor Isten szeretete átsugározhat rajtad keresztül azokra, akiket rád bízott. Ha nem zsörtölődsz a hozzád közel állókkal, akkor ők is növekedni tudnak ebben a szeretetben, így engedelmeskedve az új parancsolatnak, amelyet Krisztus hagyott ránk: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13,34).

Vess véget a laza kapcsolatoknak!

„Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre.” A Szent János evangéliuma (Jn 12,24-25) szavai arra hívnak bennünket, hogy teljesen és viszonzás nélkül adjuk oda magunkat, haljunk meg önmagunknak, és szülessünk újjá Istenben. Ez Assisi Szent Ferenc imájának értelme is: „Inkább szeressek, mint hogy szeretetet igényeljek. Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre.” Ha képtelen vagy kiválasztani a társad, vagy képtelen vagy az önátadásra, akkor egyik hódítás után jön a másik. „Választani annyi, mint lemondani” – tartja a francia közmondás: ahhoz, hogy egyet válassz, le kell mondanod az összes többiről, olyan örömteli szívvel, amely örökre odaadja magát.

Mária „igenje” jó példa lehet: nem meggondolatlanul, tetteinek következményeit nem is mérlegelve rohant előre, ez annak a léleknek a teljes szívből jövő „igenje”, aki elfogadta Urának akaratát. A sorozatos hódításoknak véget vetni annyit jelent, hogy elfogadjuk a másik embert annak, aki: nem játékszernek vagy tárgynak tekintjük többé, hanem Isten gyermekének, akinek méltósága van, akit Teremtője végtelenül szeret, s akiért Krisztus kiontotta drága vérét a kereszten.

Ne legyünk az idő rabszolgái!

Az időhiány igazi rabszolgasággá válhat. Aki mindent az utolsó pillanatra hagy, annak keserű tapasztalatai lehetnek ezzel kapcsolatban. Ha kapkodva, nyomás alatt kell cselekedni, szükségszerűen csapnivaló lesz az eredmény is. Ugyanakkor számos megoldás van az idővel való gazdálkodásra, kezdve a korábban keléssel, a nemet mondással bizonyos dolgokra, és természetesen az előrelátással, a tervezéssel, amelyek egy jó szervező sajátjai. De mit kezdünk azután a megtakarított idővel?

Nemde az a legjobb időtöltés, amikor az időt valamilyen jó célra fordítjuk? Ha nem sajnáljuk a magányos szomszédasszonnyal való kávézás pillanatait, noha rengeteg munka vár minket otthon? A legjobb időfelhasználás az, amikor érezzük, hogy minden nap egy kicsit közelebb visz minket az Úrhoz. „Ha újra kellene kezdenem az életemet, mennyire szeretném, ha egyetlen percet sem vesztegetnék el az időmből. Minden perc arra adatik, hogy mélyebben gyökerezzünk bele az Istenbe” – mondta egy francia karmelita apáca, a Szentháromságról nevezett Boldog Erzsébet. Hogy találjuk meg a megfelelő egyensúlyt? Keresztes Szent János azt javasolja, hogy tekintsünk előre a halálunk órájára: „Az igazság óráján bánod majd, hogy nem áldoztál több időt Isten szolgálatára. Akkor miért ne töltenéd már most úgy az idődet, ahogyan azt a halálod óráján az életedre visszatekintve szeretted volna?”

Ne gondolj mindig a legrosszabbra!

Ha későn ér haza a házastársad, ha az idős rokon nem veszi fel a telefont, ha a gyermekünk repülőn utazik, nem kell sok, hogy a legrosszabbat is el tudjuk képzelni. Ezek a gondolatok rendkívül mérgezőek, mert ha nem hatástalanítjuk őket gyorsan, aláássák a belső békénket, és nagyfokú szorongást generálnak. Igaz, megvan az a képességünk, hogy drámákat vizionáljunk, de arra is képesek vagyunk, hogy irányítsuk ezeket a támadó gondolatokat. Dönthetünk úgy, hogy ellenállunk nekik, például a sivatagi atyák által kifejlesztett technika alkalmazásával, amely a szív őrzése: „Hogy bizonyos gondolatok felzaklatnak-e vagy sem, az olyasmi, ami nem tőlünk függ. De hogy bennünk maradnak-e vagy sem, hogy szenvedélyeket ébresztenek-e bennünk vagy sem, az a mi hatalmunk alá tartozik” – írta Damaszkuszi Szent János.

Loyolai Szent Ignác szerint „a szorongás és a lélek aggodalma nem tetszik Istennek”. A katasztrófa-forgatókönyvek elképzelése, a holnaptól való rettegés, az ismeretlen miatti szorongás többé-kevésbé valós tényeken alapul, de csak a félelem felerősítését szolgálja. Hogy mi a megoldás? Döntsünk úgy, hogy bízunk az isteni Gondviselésben, nem vakon, hanem azután, hogy mindent megtettünk, ami tőlünk telik.

Nem kell mindent lefényképezni!

Állandóan előkapod a mobilodat és lefotózod a csodás naplementét, az összejövetelt a barátaiddal, a szépen tálalt ételt, az új ruhádat, új frizurádat, a könyvet, amit most vettél meg, a vicces plakátot a metrón, a koncertet, amin éppen részt veszel? S ha már lefotóztad, mehet is a közösségi oldalakra, vagy elküldöd üzenetben a barátaidnak és a családodnak. Arra nincs időd, hogy kiélvezd a pillanatot, a fotó máris az interneten van, és aztán türelmetlenül lesed mások reakcióját. Az rendben van, hogy szeretnénk emlékezni az örömteli, boldog pillanatokra, és ezt meg is akarjuk osztani szeretteinkkel. De érdemes-e életünk minden pillanatát lefényképeznünk, ha azt kockáztatjuk, hogy lemaradunk a jelen pillanat átéléséről?

Ne csak nézői, hanem teljes mértékben résztvevői legyünk az életünknek! Ne csak túléljünk, hanem éljük is át, „lakjuk is be” a nekünk adott időt, ne csak átröppenjünk fölötte. A fényképezés teljesen normális dolog. De lehet, hogy elsősorban olyan fényképeket kellene készítenünk, amelyek melengetik a szívünket, amelyeket megőrzünk, és ha néha-néha rájuk nézünk, a szívünkből felszakad egy: „Köszönöm, Uram!”

Összeállította: Görgényi Adél