A pápák vállalják a nyilvános szereplések kockázatát

Az elmúlt napokban a Vatikánból érkező szokásos hírhullámmal érkezett egy különös hír is, amely többek között érinti a pápai biztonság mindig is kényes kérdését. Arról van szó benne, hogy letartóztattak egy amerikai szökevényt, akit a Szent Péter téren fogtak el április 10-én, közvetlenül Ferenc pápa szokásos szerdai általános audienciája előtt, három késsel felfegyverkezve.

Az 53 éves Moises Tejadát New York állam büntetés-végrehajtási minisztériuma és annak speciális nyomozóhivatala “rendkívül erőszakosnak” minősítette, miután rablási és emberrablási ügyben elítélték. Az olasz rendőrség aznap reggel gyanús viselkedése miatt észlelte és feltartóztatta őt. Így vették észre, hogy három darab nyolc hüvelykes kés van nála.

Nem világos, hogy vajon Tejadának szándékában állt-e a pápára támadni. Az olasz sajtóban megjelent beszámolók szerint azt mondta a rendőröknek, hogy éppen akkor érkezett Rómába Moldovából, miután eljött Ukrajnából, ahol állítása szerint részt vett az oroszok elleni harcban.

Tejadát 2022 márciusában került feltételesen szabadlábra egy New York-i szigorított börtönből. Azért ítélték el, mert potenciális vevőnek kiadva magát megkötözött és megvert egy ingatlanügynököt, és ellopta az autóját. Felkerült a leginkább keresett bűnözők New York-i listájára, miután feljelentették feltételes szabadlábra helyezésének megszegése miatt. Jelenleg Olaszországban van rács mögött, és hivatalos kiadatási kérelemre vár.

A legtöbb vonatkozásban biztonsági szempontból itt egy sikertörténetről van látszólag szó. Végül is az olasz rendőrség helyesen azonosított be egy potenciális veszélyt, és semlegesítette azt, mielőtt bármi szerencsétlenség történt volna.

Másfelől viszont azt juttatja eszünkbe, hogy milyen vékony valójában a pápát körülvevő biztonsági burok, és a katasztrófát gyakran inkább a szerencse – vagy ha úgy tetszik, a Gondviselés – akadályozza meg.

Elmondok két történetet, amelyek a lényegre mutatnak rá.

Az első II. János Pál pápa 2001-es görögországi útjáról szól. A látogatás csúcspontja egy szentmise volt az athéni olimpiai központban. Még az utazás előtt az ortodox keményvonalasok részéről hallható volt néhány elszórt tiltakozás egy római pápa görög földön való jelenléte ellen. A nagyobb nyilvános látványosság elkerülése érdekében a misét fedett helyen, lényegében egy kosárlabda-arénában tartották (ahol János Pál trónja, hogy ezt is megírjuk, a hazai csapat kosara és az eredményjelző alatt helyezkedett el).

A szentmise rövid időre félbeszakadt, amikor egy férfi feltűnés nélkül beállt a szentáldozáshoz járulók sorába, és nagyjából két lábnyi távolságra jutott a pápától, mielőtt bárki rájött volna, hogy nem is tartozik oda, és a helyi biztonsági őrök elzavarták. A mise végén hangosbemondón bejelentették, hogy valójában egy szellemi fogyatékos személyről van szó, aki csupán egy rajzgyűjteményt akart ajándékozni János Pálnak. A férfit odavezették a pápához, aki melegen megölelte, a tömeg pedig megéljenezte őket.

A történet happy enddel végződött, de gondoljunk arra, hogy egy vadidegennek, akármilyen megbízólevél nélkül, sikerült karnyújtásnyira megközelítenie a pápát anélkül, hogy bárki kétségbe vonta volna a jelenlétét, vagy egyáltalán észrevette volna, hogy ott van. Ha ártani akart volna a pápának, bőven lett volna lehetősége erre.

Mondhatnánk, hogy az ilyen mulasztások még egy ártatlanabb időszakot tükröznek – végül is a görögországi útra még négy hónappal az ikertornyok elleni 9/11-es támadás előtt került sor, amikor általában sokkal lazábbak voltak a biztonsági intézkedések.

Éppen ezért elmesélek egy második történetet, amely majdnem 20 évvel későbbről származik.

2020. szeptember 2-án tartotta meg Ferenc pápa az első nyilvános általános audienciáját a Covid-járvány kitörése után. Nem a Szent Péter téren rendezték, hanem a vatikáni Apostoli Palota egyik udvarán, hogy a tömeg ne legyen túlságosan nagy.

Történetesen én is ott voltam a tömegben a feleségemmel, Elise-zel együtt. Most az egyszer nem újságíróként, hanem fiatal házasként, vagy ahogy az olaszok mondják: sposi novelli minőségünkben. Régi szokás, hogy a szerdai audienciára esküvői ruhában érkező friss házasoknak az első sorban biztosítanak helyet, és a pápától személyes áldást kapnak. Mi is részt akartunk venni ebben.

Tulajdonképpen januárban házasodtunk össze, és február közepén érkeztünk vissza Rómába a nászutunkról. Úgy terveztük, hogy még akkor rögtön megkérjük a sposi novelli áldást, de nem sokkal később beütött a Covid-zárlat, és kénytelenek voltunk várni. (A szabályok szerint az audiencia napjától visszafelé számolva két hónapon belül kell a házasságkötésnek megtörténnie, de akkoriban ezek a részletek nem érdekeltek senkit.)

Mivel az vagyok, aki, gondoskodtam arról, hogy nálunk legyenek mind a polgári, mind az egyházi esküvői bizonyítványunk másolatai, továbbá mind az olasz, mind az amerikai személyi igazolványunk másolatai, hogy bizonyíthassuk a jóhiszeműségünket. Az eseményen aztán abszolút senki sem kérte ezeket a papírokat – és nem azért, mert a jegyszedők felismertek volna bennünket újságíróként. A Covid előírásoknak megfelelően mindketten arcmaszkot viseltünk, azaz gyakorlatilag felismerhetetlenek voltunk, és egyikünk sem mutatta fel a sajtóigazolványát.

Ezzel szemben annak az egyszerű dolognak köszönhetően, hogy az esküvői ruhánkat viseltük, átjuthattunk a biztonságiak sorfalán, és az első sorba ülhettünk anélkül, hogy a fémtárgyakért átvilágítottak vagy megmotoztak volna minket. Emlékszem, akkoriban azt mondtam Elise-nek, hogy feltehetően akár egy gránátvetővel is megjelenhetne valaki, és amíg esküvői ruhát visel, nem is lenne semmi baja.

Ez csak két apró személyes tapasztalat, de egy nagyobb dologra mutatnak rá. Több mint 25 éve végzem ezt a munkát, és volt alkalmam összehasonlítani a pápa nyilvános szerepléseihez kapcsolódó biztonsági apparátust mondjuk egy amerikai elnökével. Azt kell mondanom, hogy hatalmas különbség van a kettő között. A pápát sokkal jelentéktelenebb akadályok és korlátok választják el a közönségtől.

Persze ezt lehetne annak is betudni, hogy az olaszok sok dologhoz általában lazábban viszonyulnak, mint az angolszászok. Ez nem is lenne teljesen helytelen megállapítás. Az is jogos kijelentés, hogy a pápák mindenekelőtt pásztorok, nem pedig politikusok, és hajlamosak arra törekedni, hogy a lehető legközelebb legyenek a nyájukhoz.

Van azonban egy másik tényező is, amely túllép a taktikák és szabályok területén, és a hit dimenziójába emeli a pápai biztonságról szóló vitát. Egyszerűbb szavakkal: a pápák nem vélik úgy, hogy személyes biztonságuk teljes mértékben a testőröktől és fémdetektoroktól függ – hisznek az isteni szerepben is.

Gondoljunk csak arra, hogy II János Pál mélyen meg volt győződve arról, hogy 1981. május 13-án, Mehmet Ali Ağca merényletének napján – és természetesen a Fatimai Szűzanya ünnepén is – Szűz Mária változtatta meg a golyó röppályáját, hogy megmentse az életét és megőrizze pápaságát. Később azt mondta, hogy ugyan Ali Ağca keze sütötte el a fegyvert, “de egy anya keze irányította a golyó útját, és haláltusájában a pápa megállt a halál küszöbén”.

Meggyőződésének megerősítésére egy évvel később Fatimába utazott, hogy a testéből eltávolított egyik golyót a híres Szűz Mária-kép tetején lévő koronába helyezze.

Ezzel nem akarjuk azt mondani, hogy a pápák nem tesznek észszerű óvintézkedéseket, vagy hogy nem törődnek a személyes biztonságukkal. Nagyon is jól tudják, hogy ha szükségtelen kockázatot vállalnak, azzal nemcsak magukat sodorják veszélybe, hanem mindenkit maguk körül. Egyetlen pápa sem akarja, hogy például egy 20 éves vatikáni csendőr csak azért haljon meg, mert a pápának aznap kedve támadt kockáztatni.

Másfelől viszont a pápák keményen elutasítják, hogy holmi biztonsági aggályok álljanak az útjukba, amikor valami fontos dolog forog kockán. Hiszen végül is hisznek abban, hogy a sorsuk nem teljesen a halandók kezében van. Nincs sem azokéban, akik ártani akarnak nekik, sem azokéban, akik hatalmas erőfeszítéseket tesznek a biztonságukért.

Írta: John L. Allen Jr
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Catholic Herald