A szegények azok, akik “a szeretetben gazdagítanak bennünket” állítja Ferenc pápa
A szegények olyanok, mint a «bankárok», akik képesek kamatoztatni a talentumokat, hangsúlyozta Ferenc pápa a Szegények Világnapja alkalmából bemutatott szentmisén 2020. november 15-én a Szent Péter bazilikában. Őszentsége arra hívott, hogy «kockázatokat vállalva» szolgáljuk a szegényeket.
«Életünket vizsgálva, gyakran csak azt vesszük észre, ami hiányzik vagy nincs», jelentette ki a pápa mintegy száz hívő előtt mondott homíliájában. A résztvevők nagy része nehéz helyzetben lévő ember és hajléktalanokkal dolgozó önkéntes volt. «Akkor aztán engedünk a “bárcsak” kísértésének : bárcsak lenne munkám, bárcsak enyém lenne ez a ház, bárcsak lenne pénzem és sikeres lennék, bárcsak ne lenne problémám, bárcsak jobb emberek vennének körül!». «A “bárcsak” illúziója megakadályoz minket abban, hogy meglássuk a jót életünkben, ahogyan talentumainkat is elfeledteti velünk» – mondta.
Ám, ha nem használjuk fel a talentumokat, ezzel mulasztást, bűnt követünk el: Krisztus az evangéliumban arra szólít fel, hogy inkább tegyük a «bankba» a pénzt. «Kik ezek a “bankárok”, akik tartós kamatot tudnak nyújtani? – kérdezte a Szentatya – A szegények!». Ők azok, akik biztosítják az «örök jutalmat és lehetővé teszik, hogy gyarapodjunk a szeretetben». Mert «a legnagyobb szegénység, ami ellen küzdenünk kell, nem más, mint a szeretetben való szegénységünk».
Az élet végén «majd feltárul az igazság» – mondta a pápa -és a «világnak az az elképzelése, hogy a siker, a hatalom és a pénz ad értelmet az életnek, lehanyatlik, míg a szeretet, amit adtunk valódi gazdagságként fog megjelenni.»
«Ha vannak ajándékaink, mi is legyünk ajándékok»
Egy olyan élet, «amely szükségleteket követ anélkül, hogy azt nézné, ki más szenved szükséget», nos, az ilyen élet «üres», magyarázta a pápa. «Ha vannak ajándékaink, mi is legyünk ajándékok». Az Evangéliumban a jó szolgák «azok, akik kockáztatnak». Nem «óvatosak és gyanakvók», nem megtartják azt, amit kaptak, hanem használják.
De a szolgálatot kockázatok vállalásával kell ellátni: «kockázat nélkül nincs hűség», hangsúlyozta a pápa. Szomorú, amikor egy keresztény védekező módon él, csak a szabályok és a parancsolatok betartására törekszik». «A Jézushoz való hűség nemcsak azt jelenti, hogy nem követünk el hibákat, » hanem azt is, hogy «megtöltjük az életet, valamire fordítjuk, valamire költjük életünket», és «hagyjuk, hogy terveinket akár fel is forgassa a szolgálat».
Őszentsége idén már az ötödik egymást követő évben mutatott be ez alkalommal szentmisét. 2019-ben arra hívott, hogy jutalmat és dicséretet nem várva, az álszentséget kerülve gyakoroljuk a szeretetet. A szegények arra emlékeztetnek, hogy a keresztényeknek úgy kell élniük, mint az «Isten felé kezüket nyújtó koldusok», mondta a pápa.
Forrás: Aleteia
Fordította: Hegedüs Katalin