Epifánia: a bölcsek hódolata

1. A messiás országa (Iz 60, 1–6)

Az izajási jövendölés előrevetíti Isten egyetemes, minden népet átfogó szeretetét, amely Krisztusban nyilvánult meg.

2. Krisztus titka (Ef 3, 2–3a. 5–6)

Akárcsak a többi apostol húsvét után, utólag Pál is megkapta a személyes missziós küldetést. Ennek birtokában vállalja bátran a pogányok misszióját.

3. A napkeleti bölcsek (Mt 2, 1–12)

A Norvégiában nemrég elhunyt Teres Ágoston jezsuita, a vatikáni csillagvizsgáló tudósa, nagysikerű könyvében (Biblia és asztronómia) többek között azt is kimutatta, hogy Szent Máté evangélista leírása a napkeleti bölcsek megjelenéséről meglehetősen pontos információ. És habár a naptárreform miatt néhány évet csúszott Krisztus születésének betájolása, csillagászatilag is igazolható és vállalható a Betlehem fölött látott fényes csillag megjelenése: kb. Kr. e. 6-ban. Az evangéliumi beszámolón átjövő lelki üzenetnek azonban mélyebb rétegei vannak.

Nem sokkal karácsony után, különös látogatók érkeznek a gyermek Jézushoz. Az akkor ismert világ egy távolabbi pontjáról, Babilóniából, a mai Irán területéről. Fényes csillagot láttak napkeleten, és ez ösztönözte arra, hogy elinduljanak. Kiss Ulrich SJ írja: „a csillagászok, akik természettudományos alapon, az akkori tudás legjavát használva határozták meg előre az esemény időpontját és jelentőségét, olyan pontossággal, hogy több ezer mérföldes utazás után pont a legjobbkor érkeztek a helyszínre, híján voltak a spirituális forrásnak, a bibliai hagyománynak, ezért a helyszínen, lokális, regionális forrásból kellett kiegészíteniük tudásukat, hogy megtalálják, amit kerestek…” Úgy gondolták, hogyha az égen feltűnik egy különösen nagy fényességű csillag, a földiek között is kell születnie egy királynak.

Milyen különös, hogy ezeket a kereső, őszinte érdeklődő idegeneket olyanok igazítják útba, akiknek a Biblia csak egy porosodó, leírt betűhalmaz. Akik már nem hisznek a jövendölésekben. Pár napi járásnyira van tőlük, megszületett, de ők nem ismerik fel, mert nem akarnak hinni. Később ők a legnagyobb félreértők, sőt Krisztus ellenségeivé válnak. Ismerik az írást, de nem vonatkoztatják magukra. El sem indulnak a hit útján.

A bölcsek történetében találkozik a két divatos véglet: élményszerű, szubjektív vallásosság, és megmerevedett intézményi keret. Az intézmény mutat irányt a csillagát, élményét vesztett, igazságot kereső embereknek. Holott nem kellene szembenállnia egymással annak, ami egymáshoz van rendelve.

Manapság a számítógép magányában a keleti meditációs szabadság élményét is sokan keresik. Morzsákat szedegetnek, rákérdeznek kételyeikre, válasz után kutatnak. Félnek ugyan kockáztatni, nem akarnak megalázkodni, térdet hajtani, de a vágy a tiszta, szent, szép és igaz után ott buzog szívük mélyén.

Ugyanakkor a betlehemi csillag ma is ott van a ház fölött, ahol a kisded van. Ma is felragyog a jel, ma is jelzi az utat. Talán fel sem tűnt eddig, milyen pontosan, szépen vezetett életutunkon, hogy rátaláljunk. Nekünk is mutatja az irányt, hív a közösségbe, az egyházba, hogy elinduljunk a hit útján… Ehhez viszont vállalnunk kell a keresés, a személyes meggyőződés kockázatát. Kérdezzünk jó helyen, jókor, a hiteles tanuktól, az „illetékes szakemberektől”. Akkor is, ha éppen ők féltik hatalmukat. Téved, aki az élmény hatására felrúg minden tekintélyt, szabályt, intézményt, de az is, aki csak az intézménybe kapaszkodik, és kiürült, lelketlen hagyományokba burkolózik. Isten az események egymásba rendezésével alakítja az életünket. Ha a tudást élménnyé formáljuk, és beépítjük napi tennivalónkba, életmódunkba, akkor a betlehemi kisdedben nekünk is feltárul, megnyilvánul az Isten fia.

A történet végén sokat sejtet a rövid állítmány: más úton tértek haza… Az újszülött királlyal való találkozás megváltoztatta őket. Átalakultak, újjászülettek, megérte az út a fáradságot. Hallgattak a belső sugallatra, lelkiismeretükre. Rájöttek, hogy „információjukkal” segítenék Heródest, aki megsemmisítené a „rivális” királyt. A megtalált igazság nem képezte alku tárgyát. Emlékszünk, az átkosban sokan csak akkor kaptak útlevelet, ha aláírták, hogy hazajövet mindenről és mindenkiről jelentést írnak…

Vízkereszt a kinyilatkoztatás örömünnepe. Ahogy latin neve is jelzi: Epifania Domini – az Úr megjelenése. Isten megmutatkozik a világnak, kinyilvánítja magát mindenkinek, aki őt keresi.

Legyünk mi is ennek az örömnek a szóvivői!