NOITERERO Dr. Nusser Nora Nagy

Hittel és emberséggel az orvoslásban – NőiTérErő podcast

A NőiTérErő sorozat aktuális epizódjának vendége Dr. Nusser Nóra, a Harkányi Termál Rehabilitációs Kórház orvosigazgatója, aki reumatológus és rehabilitációs szakorvos. A műsorvezető, Till Judit egyrészt szakmai pályájáról, másrészt hitélete és vezetői szerepe kapcsán kérdezte.

Nóra mesél arról, miként befolyásolta védőnő édesanyja és kiváló gimnáziumi biológiatanára a pályaválasztását. Az orvosi diploma után tíz évig egyetemi kutatóként és oktatóként dolgozott, ám idővel hiányozni kezdett neki a közvetlen betegek közötti munka, így fordult a reumatológia és rehabilitáció felé, majd a Harkányi Kórházba vezetett az útja. Hangsúlyozza, hogy hívő orvosként fontos számára a páciensek egész emberként való megközelítése: nem csak fizikailag, hanem lélekben is igyekszik támogatni őket.

Vezetőként célja egy olyan támogató környezet megteremtése, ahol a munkatársai a betegellátásra tudnak koncentrálni, és emberként is megbecsülve érzik magukat. Hitének megélésében különösen jelentős időszakként említi az Amerikában töltött éveket, ahol egy élő, aktív katolikus közösségben való részvétel mélyítette el spirituális gondolkodását.

A beszélgetésből kiderül, hogy Nóra számára egyszerre fontos a betegek folyamatos kísérése, a kollégák segítése és a tudományos munka – mindezekben pedig a hite, az emberség és a szakmaiság adja a biztos alapot.

Beszélgetésünkből továbbá kiderül:

  • miért választotta Nóra az orvosi hivatást?
  • hogyan talált rá a reumatológia területére?
  • hogyan tudja motiválni magát a mindennapokban munkája lelkiismeretes elvégzésére, túlterhelt betegforgalom mellett?
  • vezetőként milyen attitűdöket helyez a fókuszba?
  • Amerikában töltött évei miért voltak meghatározóak hitéletében?
  • mennyiben más a hivatása keresztény emberként?
  • orvosként mit jelent számára a siker?
  • milyen feltöltődési területek vannak az életében?

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük