A tokeletes pap

A tökéletes pap…

A tökéletes pap alig harmincéves, de legalább negyvenéves tapasztalattal és mérhetetlen bölcsességgel rendelkezik. Megjárta már a szórványt, s a hadak útját is, volt nagyközségben, kisvárosban, ismeri a rétegpasztorációt, több mint tízéves káplánsággal a háta mögött ideális főnök. Jelenleg tizenhét filiája van, miközben egyetlen káplánjával vasárnaponta legalább ötöt miséznek fejenkint, tíz főállású alkalmazottjuk van, 13 gyakornok, számtalan jóravaló, plébániai önkéntes segíti munkájukat. Húsz hektár földjük, harminc üzlethelységük, hét szegénykonyha és tízezer hívük tartozik még a leltárba. Bejárnak a kórházba, a börtönbe, a rádióba, az egyházi iskolába. Havonta lelkigyakorlatot tartanak üzletembereknek, szakácsnőknek, kórházi alkalmazottaknak, politikusoknak, IT-szakemberek szemét csillantják fel a „management by Jesus” újdonságával, zarándoklatot vezetnek a Szentföldre, Medjugorjéba, Lourdesbe és Rómába, elsőszombatos virrasztást tartanak a kegyhelyeken, baba-mama klubot és délutáni iskolát működtetnek a plébánia eleddig még nem használt helyiségeiben, turkálót és kegytárgyboltot üzemeltetnek, ahol felváltva szolgál a sekrestyés és a kántor.

A tökéletes pap mindig épít. Persze előbb a régit le kell bontani, de ez nem rombolás, hanem hallgatás az idők szavára. Új bor – új tömlőbe. Haladni kell a korral, ez a huszonegyedik század. Amit örököltem az elődöktől, az elavult, ócska, kifakult. Valami új kell, hogy idecsaljam a híveket. Amúgyis annyi az alternatív művészeti-kulturális program, ihaj-csuhaj, verseny, koncert, magánóra, hétvégi kulimunka, salsa est és kizomba tréning, hogy kell valami tetszetős a templomba és környékére is. Legalább lehet választani.

A tökéletes pap mindig elérhető, ha kell, mise közben, vagy a vécén is felveszi az okostelefont. Sosem lehet őt zavarni. Mindig kedélyesen, szépen, udvariasan beszél, bárki, bármilyen ügyben keresheti. Nem kapja fel a vizet, nem fáradt, van ideje másokra, éjfél után kettőkor is szívesen ugrik, ha a sürgősségre hívják.

A tökéletes pap korán kel és korán fekszik. Reggel ágyat vet, este lábat mos. Nemcsak az irodában, a plébániáján is rend, patikatisztaság van.

A tökéletes pap sosem hízik el. Csak annyit eszik, amennyire szüksége van, sőt abból is naponta másfél órát lekocog, lebiciklizik, a többit meg ledolgozza…

A tökéletes pap tiszteletben tartja hívei emberi méltóságát, szabadidőhöz és másik 2714 polgári jogához fűződő rendelkezését, esze ágában sincs holmi holmi templomba járással szekálni őket. Inkább ő csinál mindent egyedül. Helyettük. Nélkülük. Meg amúgy is. Fészbukon gyóntat, digitálisan áldoztat, virtuálisan prédikál.

A tökéletes pap nem tesz kivételt hívei lelkiségi igényei, beállítottságai, csoportjai között. Minden szeánszon, karizmatikus gyűlésen, zarándoklaton, lelkiző találkozón részt vesz, ahol csak két tányért összeütnek. Mindenütt hirdeti az igét, osztja az áldást.

A tökéletes pap sosem sértődékeny, sosem lehet őt felmérgesíteni, sosem gurul dühbe, sosem borul ki, sosem veszíti el lélekjelenlétét, sosem lámpalázas. Bírja a gyűrődést, a kritikát, a vádaskodást, állja a bosszúálló, sértett hívek tekintetét, megvédi az egyház jogait és a saját becsületét is. Kiáll a közösség érdekeiért, és ha kell, a hivatallal szemben is harcol a rá bizottak igazáért. Indulatait szelíd erővel kezeli, mosolyogva tartja mederben. Ő a hívek békéltetője, a konfliktusok villámhárítója. De ha légy vagy muslica repül a kehelybe, képes a keze ügyében levő feszülettel odacsapni…

A tökéletes pap messze elöl jár a tanulásban, a tudásban. Sziporkázó értelmiségi. Minden témához ért, bármihez hozzászól, minden tudomány és művészeti ág kedves előtte. De akadnak olyan vájtfülű, guglin és interneten, s még ki tudja miken nevelt, jól értesült hívek, akik rangon alulinak tartják leereszkedni az ő szintjére, nem tudnak vele elcsevegni bármiről, mondván: attól, hogy pap, nem biztos, hogy értelmiségi…

A tökéletes pap jó vitapartner. Őt nem lehet sarokba szorítani, még az ovális tévéstúdióban sem. Ha szükség, legföljebb lekapja a mikrofont, földhöz vágja, és kisétál élő adás alatt. Ha meg kedvező a konjunktúra, akkor higgadtan érvel, az igazságnak megfelelően támasztja alá indítékait, szavainak súlya van, pontosan idéz, és őt is boldog-boldogtalan idézi. Ő arra predesztinált, hogy közössége ikonikus figurája legyen. Vagy nem.

A tökéletes papnak sosem fáj semmije. Mindig makkegészséges. Képes naponta három kollégát is helyettesíteni, folyton úton van, de általában otthon szokott tartózkodni, és zsolozsmával a kezében szundít el, miközben reverendásan és cipősen, a diványra heveredve, félszemmel a Szulejmán-sorozatot bámulja a tévében. De 39 fokos lázzal is rendelkezésre áll, hisz első a köteles szolgálat.

A tökéletes pap igényes a ruházkodásban, érdeklik őt a márkás cuccok, a legújabb autók, de legszívesebben a szalonnás kenyeret, a zakuszkát, a házi kolbászt, a homórodi(jó)borvizet és az Ukrajna-biciklit kedveli. Ha pedig a kutyariasztó paprika-spray vagy az elektrosokkoló nem használ, saját bicskájával faragott bunkósbottal űzi távol a pásztorkutyákat, ha a két filia közt megtámadnák.

A tökéletes pap mindig ott van otthon, ahol szívesen látják, és mindig haza vágyik előző plébániájára.

A tökéletes pap nem szereti az áthelyezéseket, de ha megunta valahol, még akkor sem maradna, ha a hívek és a püspök fizetésemeléssel vagy esperesi kinevezéssel riogatnák.

A tökéletes pap nem szereti, ha neki parancsolnak, de nehezére esik, hogy híveit a hirdetésekben állandóan emlékeztesse az egyházadóra, közmunkára, közerkölcsre, köz…mindenre, egyszóval a kötelességeikre.

A tökéletes papnak megvan a véleménye mindenről, és jó tanácsokat is szívesen adna bárkinek, de senki sem kíváncsi rá.

Utóirat:

A fenti írás a fantázia szüleménye és szabadon folytatható. Amennyiben a benne leírt személyek, helyek, stb. a valósággal megegyeznének, az pusztán a véletlen műve lehet… 😂😂😂

Forrás: Nagybecskereki Egyházmegye – Zrenjaninska biskupija Facebook oldal

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    Hamár férfiakról van szó. A jó férj és a jó családapa csak abban különbözik a jó paptol, akinek csak egy fönöke van=a Jóisten, hogy a jó férjnek több fönöke van (Jóisten, Munkahelyi-fönök, és a Neje). Illetve 50%-50%-ban önkéntes szolgálatra ö és a melléje egymás-mellé-szegödött neje is, önkénet vállalt fönöke akinek lesi kívánságait, mert ez a férj föhivatása. Mellékesen a jó házaspárnak 12 gyereke van=Izrael 12 törzse és a 12 apostol miatt (is). Akiket föleg az apa kedves jópeldjának tekintéje mellett kell neki és a nejének csucsujgatnia-babusgatnia kell legalább az elsö 12 életévükben és akik cserébe majdan 13-14 évesen feljelenetik öt majd a gyámhivatalnál, hogy apu-neje=anyukám rosszul föz…de nem csak azért, mert nem tud, hanem mert apu nem bio-alapanyagokat vesz a boltba (mert kevés s` a pénze, mert ugyan sokat dolgozik, sokat is keres, de keveset talál…) Amikor behivatják a szülöket a gyámhivatalhoz a gyerekkel együtt akkor ott megtudhatják a szülök a gyerektöl szemtöl-szembe, hogy ö az isibe tanulta, hogy neki jár a bió-egészséges fözet, arra a kérdésre, hogy ö mikor akar fözni?- elmondja, hogy a tancsi-néni-töl azt hallotta az isibe, hogy az az anyu kötelessége…Jó esteben az ilyen önnállósódó-kritikus gyeremek majdan kb. 17-20 éves kora között ébred rá, hogy bizony ö is fözhet/az apja megveszi neki is a nyersanyagokat az ö listája szerint-de akkor mindenkinek fözzön néha ö is meg…A jó férj és jó apa messzire nem mehet dolgozni, mert akkor ki van itthon rendet-teremteni, bevásárolni, kazánt kezelni, nejét/anyut tenyerén hordozni, müszakilag a lakást-házat karbantartani és mellette homofiszban ámerikai cégnél egy kicsit több bevételre is szeret tenni…Mert ugye korán-kelni mindenki tud-naponta 2-órát oda és 2 órát vissza ingázni is, ott-meg a munkahelyen 12 órát lehúzni-is de kérdem én akkor minek nösült meg-ha, mondottam HA soha nincs otthon…??? Úgy keresse kenyerét, hogy otthonról hómofiszozzon ha kérhetném közben pedig segitsen a háztartásban is, közben etesse akkor kis családját/konyhai munkájával is támogatván öket. Nomeg sokat is keressen, különben honnan lesz a betevö falat a rezsi-tan-üzemanyag-adó-dijak kifizetése biztositva??? No-meg ha sokat keres-de keveset talál, akkor miböl fogja az anya-szent-egyházat, a szegényeket, a karitászt, meg a saját és a neje idös`b családját is támogatni, a gyerekei számára pedig a zeneiskolai dijakról, kurzusokról, iskolai kirándulásokról nem is beszélve…mert ugye a csp=családi pótlék éppen csak a zeneiskolai díjra lesz elegendö. No-meg mégegy: mellékesen a sokgyerekesnek-nagylákás/ház lakbérét, vagy tulajdonban-lakáshitel törlesztéseket/és a lakhatás rezsijét is füttés-világittás-esteleges renoválások-átalakittások-takartittás költségeit is ugy kell állnia a jó férjnek, hogy nem segíttik semmilyen önkéntessek sem, semmilyen anyagi-adományokat sem kap erre senkitöl, hacsak mondottam HACSAK/sikerült úgy nevelnie csetemtéit, hogy legalább mindegyik maga után gondoskodik a rendröl és a takarittásáról. Ebben csak egy komoly segítségre támazkodhat a jó férj = a jó feleségére. Azonban mindkettejük boldogsága csak úgy lesz garantálva, ha együtt a Jóteremtöre támaszkodnak, az egyházközségük oszlopos tagajai lesznek, ünneplik a csemetéikkel/akik-ministrálnak a vasárnapi szentmiseünnepet szentáldozással (ha kérhetném az anya vezessen baba-mama-hittant vagy/és kántorkodjon is).
    Osli mosolygós Madonna (meg a csiksomlyoi madonna is) könyörgöj(etek) érettünk.
    A fenti írás nem a fantázia szüleménye…legalább annyi jó-férjet láttam már mint jópapot…Szeme´lyesen többszázat is ismerek.