“Gyermekeim, elérkeztem abba a korba, amikor már semmim sincs”
Publicistánk egy olyan idős hölgy vallomását adta közre, aki a gyermekeinek írt, hogy meséljen nekik új életéről, amióta bekerült a végső lakóhelyeként szolgáló idősek otthonába. Az egyszerre fiktív és valóságos Jeanne azok nevében is megszólal, akik hozzá hasonlóan mindentől meg vannak fosztva, de már családjuk sincs.
Jeanne 97 éves. Legutóbbi látogatásom alkalmával, amikor segítettem neki eltenni az iratait, megtaláltam ezt a levelet, amely a gyermekeinek szól. Tiszteletteljesen megkért, hogy olvassam el, majd azt javasolta, hogy tegyek tanúságot az életnek erről az utolsó szakaszáról, mert a családján túl ez mindazokat is érinti, akik felelősséggel tartoznak az idősebbekért. Íme a levél, amit Jeanne írt:
hirdetés
Már csak az emlékeim maradtak
Gyermekeim, abban a korba kerültem, amikor semmim sincs. Amióta bekerültem az idősek otthonába, az utolsó otthonomba, mindentől megfosztottak anyagilag, szellemileg és lelkileg is. Ez az új helyzet jellemzi életem utolsó szakaszát és erről szeretnék nektek írni.
Az anyagi szempont kissé közhelyesnek tűnhet számotokra, úgy neveltelek benneteket, hogy nem ez a legfontosabb. De, tudjátok, nem olyan könnyű elhagyni a házamat, a bútoraimat és azokat a tárgyakat, amelyeket apátokkal választottunk, vagy amelyek generációk óta megvoltak. Enyhe humorral nézem azt, hogy mi maradt meg belőlük ebben a kis szobában, egy íróasztal, egy asztal, egy komód és két fotel, ők az én emlékeim túlélői. Gondolok a kertre is, amit oly sokáig gondoztam szeretettel: metszettem, vágtam, ültettem, virágot és gyümölcsöt szüreteltem. Ki gondozza most? Az idegenek, akiknek eladtátok a házat, biztosan nem. Ti? Visszaveszitek? De hiszen az életetek már jócskán meggyökerezett más helyeken. Csak az emlékek maradtak meg számomra. Ki örökölte azt a hímzőkészletet, amit a nagymamámtól kaptam, a családi képet és azt a vázát a konyhában, amelybe oly sok csokrot tettünk? És hol vannak a könyvek a kedves könyvtáramból, ahol úgy szerettem egy kis időt eltölteni Balzac-kal vagy Jean Guittonnal? Olyan jó volt a napi munkából kiszakadni velük.
Könyvek és ima
Természetesen maradtak könyveim, azok, amiket hoztok nekem, és amelyek egyetlen szellemi táplálékaim. Kivel beszélhetek róluk, kivel társaloghatnék? A barátaim többnyire halottak; azok, akik még élnek, nem túl frissek, az egyik rákbeteg, a másik Alzheimer-kóros. Ennek a létesítménynek a lakói ugyanabban a csónakban eveznek, mint én, valójában gyakran rosszabb helyzetben vannak. Minden nap egy nagyon jó ember mellett ebédelek, akinek nincs semmi témája a tányérja tartalmára tett megjegyzéseken kívül. Semmi más nincs, nincsenek már baráti esték a szomszédokkal, nincs több találkozó, ahol drukkolunk a versenyző sportolóknak, és szinte senki, akivel megbeszélhetném a legújabb olvasmányomat.
Elértem azt a kort, amikor még imádkozom, de soha nem volt kontemplatív elhívásom, és még ha lett volna is, a kéthetenkénti egy mise nem ad sok támogatást, nincs lehetőség gyónásra és a közösségben való imádkozásra. Természetesen nézem a KTO-t, (francia nyelvű katolikus tévécsatorna – a ford.) amelyik napi misét és rózsafüzér-imádkozást közvetít a lourdes-i barlangból, de próbáltatok már minden nap ugyanaz előtt a képernyő előtt imádkozni? Nehéz.
Akiknek még családjuk sincs
Akkor mi maradt meg nekem? Ezt az elhagyatottságot, ezt a szegény, nyomorúságos helyzetet el kell fogadnom, és meg kell értenetek. Egy napon talán eléritek azt a 97 éves kort, ami kevés perspektívát és gyér örömöket kínál. De ezek az örömök valódiak, és nagylelkű adományai a családnak: unokáim házassága, születések és keresztelők, egyesek sikerei, mások gondjainak megosztása, mindez a családi élet számomra nélkülözhetetlen, ez az én örömöm. Szomorúan gondolok azokra, akiknek nincs családjuk, nincs fül, aki meghallgassa őket, nincsenek kinyújtott kezek és megcsókolható arcok. Szóval kérlek benneteket, ne csak miattam olvassátok el ezt a levelet – ti vagytok az én örömeim az elhagyatottságon túl -, hanem mások miatt is, az öregek, az elfeledettek, az özvegyek és a magányos emberek miatt, akik olyan sokan vannak, és ez századunk szomorú betegsége.
Menjetek, hogy találkozzatok a fogollyal, legyen akár egy igazi börtönben, vagy a testének a foglya, mint oly sok fogyatékos ember, vagy éppen a szeretet foglya. Nem azt kell adnotok, amit mi, öregek elhagytunk, hanem azt, ami bennetek a legkedvesebb: a mosolyotokat, a szereteteteket, a kezeteket kortársaim ráncos kezébe helyezve.
Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia
Van, aki az egész életét így kénytelen leélni. Úgy, hogy nincs kivel beszélgetnie, olvasmányélményeket megosztani. Lehet mondani, hogy biztosan ő az oka élete ilyen alakulásának. Biztos, de attól függetlenül a helyzete ilyen.
INRI,
igen egyetértek. Jézusnak tetszö az öregek, betegek, elhagyottak és börtönlakók meglátogaasa.
Vannak akik a pasztora´ció ebbéli formária fogadnak. Mert ez jó. Megjegyzem, hogy másvallású aknál is hallottam, hogy szeretik az ilyetén emberek pasztorációját, mert az idöpontokra amit egyeztetnek ott lehet is velük találkozni, a temetésekre mag biztosan eljönnek (utána halottitor-megstóladíj-biztosan fonots dolgok, mert a szentek csontajai feleti ima hatékony). Noná, a fentiek nem tudnak elmenni oly könnyedén máshová (a smasszer, vagy a betegségük vagy a koporsó köti öket helyhez). Söt az öregek ilyenkor adományokat is adnak…Azok missziója akik viszont más programot is tudnak önként maguknak biztosítani, mint a pásztorral=pasztoráló-személlyel való találka a misszió éppoly fontos. Azonban ugyanilyen jó söt még fontosabb a baba-mama hittan. Az egészségesekkel való pasztorációs talalkozások (imaóra-hittan-mise-szetnáldozás-hittanos tábor-tipegömise-társkeresök-elsöáldzás-bermálás-házasokpasztorációja-papihivatások-kenustábor-cserkészet stb.) Azoknak a hit boldogságot adó megvillantása a tizparancsolat boldosagot adó megismertetése a jövöbe repiti a lelkeket. Adj uram ilyeneknek való hithirdetöket (is)…tudom, hogy nem egyszerü…elsö a katolikus keresztény (nagy-család – három fiúgyrek a többi lány) család-abból jönnek a papi hivatások. Ezek elöfeltétele pedig a keresztény szentségi házasság…Aholis a férj a Mennyei Atyát=örökvölegényt utánozza le, akinek mi emberek vagyunk a menyasszonya. Lásd az éneke éneke bibliai sorokat, ami röl a pápa igy irt: “Isten és Izrael kapcsolatát énekli meg… XVI. Benedek pápa az Énekek éneke kapcsán azt írja Deus caritas est kezdetű enciklikájában: „(…) az Énekek énekének a szentírási kánonba való fölvételét nagyon korán azzal indokolták, hogy ez a szerelmi ének végső soron Istennek az emberekhez, s az embernek Istenhez fűződő kapcsolatának képe. Így az Énekek éneke mind a zsidó, mind a keresztény irodalomban a misztikus megismerés és tapasztalat forrása lett, melyben a bibliai hit lényege fejeződik ki: igen, az ember egyesülhet Istennel – ez az emberiség ősálma –, de ez az egyesülés nem összeolvadás, elmerülés egy névtelen istenség óceánjában, hanem olyan egység, melyet a szeretet teremt, melyben mindketten – Isten és ember – önmaguk maradnak, s mégis teljesen egyek lesznek (…)” Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.