Velem van az én Istenem – így éltem meg a ForrásPontot
„Jobban az Isten tenyerében vagyunk, mint az emberekében…” – Papp Miklós
Szeptember 21-én délután került sor a Forráspont – Még egy nap Jézussal nevű rendezvényre, mely a jövő évi NEK ifjúsági eseménye. Ezt idén a budapesti BOK Csarnokban rendezték meg.
hirdetés
Ezen az éven immáron másodszor vettem részt a Forrásponton, így volt bennem egyfajta elvárás, ami a programok lelki élményét és a hangulatot jelenti. Mivel az én a jegyem a színpadra szólt, így valóban közelről lehettem részese az eseménynek. Be kell vallanom, hogy a program megnyitásakor nem voltam benne biztos, hogy felszabadultan fogom érezni magam, hiszen a reflektorfény a „kirakati” érzetet okozta számomra.
A tanúságtételek, dicsőítések, kerekasztal beszélgetés azonban felszabadulttá tett. Látni szembe azt a több ezer fiatalt felemelő érzés volt számomra.
Leginkább a humorista Kovács András Péter tanúságtétele fogott meg, aki viccesen és fiatalosan megfogalmazott előadásában értékes gondolatokat közvetített felénk. Kiemelte, hogy mindannyian értékesek vagyunk, és Isten az Ő irgalmában nem bűneinket nézi, hanem vég nélküli szeretetével karjaiba zár minket.
Ez isteni tenyérben való létünk Papp Miklós görög katolikus atya előadásában is elénk tárult, aki arra tanított minket, hogy miként imádkozzunk, min elmélkedjünk a legszentebb Oltáriszentséget magunkhoz véve. Mit mondjunk Jézusnak? Előadásából megértettem, hogy fel kell hagynom a „kis versikeszerű” imáimmal, és ténylegesen meg kell szólítanom az én Uramat, aki a kenyér színe alatt belém költözött, bennem vett szállást.
Az olasz Voice tehetségkutatóból ismert Christina nővér koncertje ámulatba ejtett. Eddig valójában el nem tudtam azt képzelni, hogy egy szerzetesnővér is hallgat olyan zenéket, mint mi fiatalok, sőt nagy örömmel énekli is őket. Az énekek közti időben pedig megragadta a lehetőséget, és szólt hozzánk. Bátorított és tanított minket, és úgy éreztem, hogy ez is egy útja annak, hogy a fiatalokkal megismertesse Jézust, és az Ő örömhírét. A dicsőítéskor a zseblámpák fényei elárasztották világosságukkal a csarnokot, és úgy tündököltek, mint a szentjánosbogarak a nyári éjszakákon.
A nap csúcspontja a szentmise és szentségimádás volt. A szentmisén megáldozva igyekeztem megvalósítani mindazokat, amiket Papp Miklós atya előadásában hallottam. Ezt a fajta beszélgetést sokkal személyesebbnek éreztem, úgy beszélgettem Jézussal, mint egy baráttal a cukrászdában szokott az ember. A szentségimádás során az énekekbe néha-néha bekapcsolódva néztem az Urat. Néztem Őt, és arra gondoltam közben, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy velem van az én Istenem.
