„Valahol a mező közepén, távol a falvaktól és a városoktól, éjfél táján találkozott egy idős ember és egy fiatal ember. Az óév és az új év.” Miből lesz majd a holnap, és kitől függ ez a jövő? A nový dvůri ciszterci kolostor apátja, Dom Samuel atya egy cseh meséből von le tanulságokat, amelyet Jan Čep író révén ismert meg.
Ha átlépünk egy új évbe, az úgy is felfogható, mint egy Utazás a hajnal felé. Az Zarándok.ma követői valószínűleg soha nem fogják olvasni az ilyen című kis könyvet, mivel cseh nyelven írták. Szerzője, Jan Čep (1902-1974) Morvaországban (a mai Csehország keleti részén) született. A két világháború között a Stará Říšeben működő Florian könyvkiadónak dolgozott, amely szoros kapcsolatokat tartott fenn a korabeli keresztény Franciaországgal, és kiadványai között Léon Bloy, Bernanos és Maritain művei is szerepeltek. 1948-tól kezdve, a kommunista hatalomátvétel után az országra ólomsúllyal nehezedett az elnyomás. Sok papot és a szerzetesek zömét börtönné alakított kolostorokba internálták. Még a családi kapcsolatokat is megbénította a félelem: veszélyes dolog volt valakiben megbízni. Az államosított gazdaság vegetált, és senki nem volt felelős semmiért.
Egy pillanatra megállt az idő
Jan Čep párizsi száműzetésbe vonult, és itt folytatta fordítói munkáját. Rendszeres interjúkat adott a Rádio Svobodná Evropa-nak (Szabad Európa Rádió). Az egyik napon beszámolt Václav Kosmák egyik novellájáról, amelyet még gyermekkorában olvasott, de a címét elfelejtette. Kosmák nem csak regényíró és humorista volt, hanem pap is! A történet így szólt: „Valahol a mező közepén, távol a falvaktól és városoktól, éjfél táján találkozott egy idős ember és egy fiatal ember, az óév és az új év. Az idő mintha egy pillanatra megállna: az egyik elmegy, és átadja a gyeplőt a másiknak, aki utána következik. Az öregember fáradt, tele van keserűséggel és csalódottsággal. A fiatalember kicsit bizalmatlanul, de mégis tisztelettel hallgatja. Titokban meg van győződve arról, hogy az öreg túloz, hogy a világ nem is annyira rossz, és akármi történjen is, neki jobban fog sikerülni. Tagjaiban és ereiben az új élet nedvét érzi; a világ a remény és a jóság kimeríthetetlen tereként nyílik meg előtte.
Az öregember megássa a saját sírját
Két nemzedék áll egymással szemben, a tegnap és a ma: az egyiknek a bölcsessége megtisztult a tapasztalat tüzében, de fennáll az a veszély, hogy kedvét veszti és keserűség uralkodik el rajta. A másiknak az energiája hibátlan, eleven és friss, de itt meg az a veszély áll fenn, hogy illúziókat táplál öklének erejét illetően. Az öregember kezében csákány van, és a saját sírját ássa. A végén azt kívánja a fiatalembernek, hogy legyen boldogabb, mint ő volt, és fáradtan, egyben megkönnyebbülten, mély sóhajjal befekszik a sírba. Utóda, örököse meghatódik, de nem tudja elképzelni, hogy egyszer vele is megtörténhet majd ugyanez, és hogy nem is olyan régen a sírban fekvő férfi még ugyanolyan fiatal és magabiztos volt, mint ő maga. Csak azt tudja gondolni, hogy ha az öregembert csalódás érte, ha nem minden alakult úgy, ahogyan remélte és kívánta, akkor ezért nyilvánvalóan ő maga a bűnös.”
Miből lesz majd a holnap?
Ennek a kis szövegnek az értelmezéséhez, amely olyan hallgatóknak szólt, akiknek az élete több mint nehéz volt annak idején, néhány oldallal hátrébb találjuk meg a kulcsot. Mert noha a mesének némileg pogány íze van, a Párizsban élő, de a Prága és hazája felé tekintő Jan Čep perspektívája mélységesen keresztény. Még egy szerzetes is talál benne lendületet, olyan fiatalos erőt, amely életet visz a mindennapokba. Miből lesz majd a holnap, és kitől függ ez a jövő?
Akár húszévesek vagyunk, akár nyolcvanévesek, sok a tennivalónk, a reményünk pedig végtelen. Mindannyiunk kezében ott van Arkhimédész emelőkarja, melynek forgástengelye a szívünkben van, ott, ahol a hitünk és a mindennapi gondjaink. Mindannyian együtt dolgozunk Istennel, nemcsak a saját jövőnkért, hanem az egész emberiség jövőjéért. Minden gondolatunknak, döntésünknek, szeretetünk minden mozdulatának szenvedő embertársunk vagy bujkáló és gyűlölködő ellenségünk felé súlya van a történelem mérlegén, és megváltoztathatja annak menetét. Akármit is mondjon a nyugat-európai sajtó, amikor a közép-európai országok szemére hányja „populizmusukat”, ma éppen a Nyugaton tűnik úgy, hogy a levegő egyre nehezebben belélegezhető. Vajon elveszítjük a reményt?
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
Josefayerbrider
2025. január 4. at 16:09
INRI,
A reményt, elvesziteni? Hiszen csak most jött a Jóhír. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Egy anlafabéta zsidó hala´sztól. Pétertöl és barátaitól, mi nemzsidók is megtudhattuk…. Milyen óév, meg újév? Milyen sír? Még senkinek sem tünt fel, hogy az idö csak itt és most létezik? A Jóteremtö az idöfeletti létben szeret minden embert, méghozzá egyformán. Ö Ábrahám Izsák és Jákob Istene. Aki az Ö egyszülöt fiában Jézus Krisztusban öröktöl fogva (idöfölötti-létben) teremt és öröklétébölrészesít minekt is. Adott nekünk szertete jeléül egy “mai napot”. Hogy legyen “idönk” öt annyira megismerni, amennyire embernek itt és most az lehetséges. Méghozzá a földi boldogságunk önkéntes felvállasása és aktív kiépitése reményében. Mert alkalmasnak talált erre minden embert. Mert az Ö örök tervében minden megszületett és meg nem születtett megfogamzott ember részesül az Ö létéböl. Amelyik nem az soha nem is létezett, létezik és soha nem is fog létezni. Ehez, hogy a mennyei terveiben levö lelkeket lehívjuk a földi létbe, keres önkéntes munkatársakat egy apát(völegényt) és egy anyát(menyasszonyt) aki egy test lesznek öbenne. Még hozzá minden egyéb érdek nélkül. Csak azért mert a Jó. A férj és a feleség boldogsága a mennyei boldogságot vetíti elöre ami majdan a földi halálunk után annak a ráadása lesz. Isteni szám az, hogy mindegy, hogy “nyugati, keleti vagy bármely égtáj szerinti” országrol van szó. Söt mindegy, hogy milyen nyelven történik mindez. Söt az is, hogy milyen politikai környezetben. A világ jó (volt, van, lesz). A lényeget senki és semmi sem tudja benne elrontani. Mert a Jótermtö jót ád. Amiért a hála´s ember, megleli ebben a földi 60-120 évében a menynyei boldogság elövételezését. Mert minden kerhetek a bünön kivül a Jótermtötöl. Azt meg is adja ami majdan üdvömre válik itt és most és “majdan odát”. Ezt a refi nagyapámtól hallottam, akinek a torkát komcsi marconák léccel verték szét, hogy az élete hátralevö 33 évében csak dadogva mondott alig érthetöen valamit. Azért verték, mert nem akarta a két lovát bevinni a TSZ-be…Azt is elmondta, hogy szerecséje volt, mert a tanácsházaán a szomszéd íroasztalon a felfeszített szomszédja nyakán az ádámcsutkáját eltalálták és az ettöl rögtön szörnyethalt.
Sokszor nagy hálával emlegette nagyapám, hogy életben maradt.
A lelki kölsö-belsö békét megtalálhatja mindenki a vasárnapi szetntmisén. A katolikusok a vasárnapi szentáldozásban és a (még)nem-katolikusok, egymás szeretetében (is, csak nekik egy kicsit nehezebb, mert nem meritenek eröt a misén mindehez). A szép szavak fontosak, de a legfontosabbat onnan lehet felismerni, hogy azt ugysem lehet elmondani…mert szo az nincsen arra csak képzelet. Ahogyan apám-anyám boldog gyerekkorát is el tudom képzelni abból ahogyan el-el mondogatták. Ki ne tudná, hogy milyen az amit csak érezni lehet, aki volt már szerelmes, vagy sírigató hüsegben házas…(vagy pap, apáca).
Lásd a teremtés (Mózes) elsö könyvét: 20Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.” Úgy is történt. 21Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. 22Isten megáldotta őket és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” 23Este lett és reggel: az ötödik nap. 24Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. 25Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. 26Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” 27Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” 29Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. 30A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. 31Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap. 21Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. 2Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. 3Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. 4Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.”
Lenyegileg akkor is igy van ez, ha tudjuk, hogy az idöfölötti létben a Jóteremtö másodpercek töredéke alatt tud világegytemek, naprendszerek, galaxisok milliárdjait is teremteni. (Idézet Erdödy imre atya sajóvámosi plebánostól, édesanyám gyontatójá´tol.)
Osli mosolygós Madonna könyörögj éretünk.