Prokopp Mária: „Istenből ered minden erőforrásunk”
Néhány nappal ezelőtt Széchenyi-díjjal tüntették ki Prokopp Mária művészettörténészt, egyetemi tanárt. Nem véletlenül kerestem meg épp az Eucharisztikus Kongresszus előtt. Köztudott, hogy a kongresszus ünnepélyes megnyitója a Hősök terén lesz – szentmise, elsőáldozással. Innen jött az ötlet: arra kérem Prokopp Máriát, elevenítse fel röviden azt a régi, gyermekkori élményt, amikor ő készült az elsőáldozásra.
Prokopp Máriához különös kapcsolat fűz hosszú évek óta. Édesanyám keresztapja s az ő, valamint családja lelkiatyja ugyanaz a pap volt: dr. Brückner József (1894-1973) esztergomi kanonok, aki 1919-1932 között a Regnum Marianum papi közösség budapesti hittanáraként működött több iskolában, utána a budapesti Központi Szeminárium spirituálisa, majd vicerektora lett, a háború idején pedig az esztergomi szeminárium rektorává nevezte ki Serédi Jusztinián hercegprímás. Brückner atya nevét manapság ritkán emlegetik. Akik ismerték és tisztelték, egyöntetűen úgy emlegetik: példás életű, hivatásának mélyen elkötelezett pap volt. „Tipegő szent” – ahogy apró lépteire utalva „elkeresztelték”. A szovjet megszállás után beköszönő új világban ő is célkeresztbe került, hiszen Mindszenty bíboros egyik jobbkeze volt. 1952-ben Hamvas Endre esztergomi apostoli adminisztrátor – az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására – felmentette rektori tisztségéből; a nyilvános papi működéstől is eltiltották. Brückner atya ezután az esztergomi prímási palota egyik hátsó, eldugott szobájában élt, egy korabeli ügynöki jelentés szerint „senkivel nem érintkezik /…./, ha be akarnak jutni hozzá, csak hosszas zörgetés után nyit ajtót” [ÁBTL 3.1.2. – M-37113 „Tóth Péter” tmb. 37. p.]. Ugyanakkor az idézett jelentés is rögzíti, hogy mégis sok emberrel tartott kapcsolatot, gyakran utazott fel látogatás céljából Budapestre. Az esztergomi „őshonos” Prokopp Mária családjához is bensőséges kapcsolat fűzte Brückner atyát, aki 1973 tavaszán, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén halt meg. Halála napján Mindszenty bíboros Bécsből érkező küldöttével találkozott volna, de a találkozó időpontja előtt Brückner atya életét máig tisztázatlan körülmények között kioltották.
Brückner atya szellemisége alapvetően befolyásolta Prokopp Mária életét, ezért írtam róla bevezetőül néhány sort. Nem véletlen, hogy az évente megtartott Brückner-emlékmisék szervezésének a „motorja” Prokopp Mária.
Említettem, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén vesztette életét Brückner atya. Ugyanezen a Mária-ünnepen született Prokopp Mária, aki a néhány nap múlva kezdődő Eucharisztikus Kongresszus előtt így emlékezett elsőáldozására:
– Istennek hála, olyan családban születtem, vagyis Isten olyan családba küldött engem, ahol a nagyszüleim és a szüleim is Isten jelenlétében éltek; Őáltala, Ővele és Őbenne szerették egymást, Őbelőle eredt minden forrásuk. Ennek örömét és erejét igyekeztek átadni nekem és három testvéremnek a családunk lelkiatyja, dr. Brückner József esztergomi szemináriumi rektor atya segítségével. 1939-ben, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján érkeztem a földre. 1945 húsvéthétfőjén lehettem – másodmagammal – elsőáldozó az esztergomi szeminárium kápolnájában, ahol aznap volt az első szentmise a háború végeztével.
Az előkészület a családban folyt és a szeminárium pincéjében. Szüleim és Brückner atya tehát még a háború életveszélyes hónapjaiban készítettek fel, mint az életben a legfontosabb eseményre, hogy egyesülhessek Krisztussal, aki már az eszmélődésemtől kezdve, a napi közös imákban reggel-délben-este és a kis életem cselekedeteiben, már addig is az Urunk és Istenünk, barátunk, orvosunk és mesterünk volt. Tudatosan gyűjtöttük a jócselekedeteket és az imákat Karácsonyra és Húsvétra, és a szüleink, nagyszüleink ünnepeire, hogy Isten áldását kérjük rájuk. Vagyis hatodik születésnapomra már nagyon vágytam, hogy valóságosan is egyesülhessek a kenyér színében jelen lévő Jézussal, és Őt, az Ő segítségével, mindennél jobban szerethessem.

Ebben segített az első szentáldozást követően egész életemben a havi szentgyónás, és a napi szentáldozás, amely óriási erőforrást jelent, hogy közelebb, egyre közelebb kerülhessek Istenhez…
Prokopp Mária szavaihoz érdemes hozzáfűzni, hogy a szentáldozásra őt felkészítő Brückner atya már ifjú papként, a húszas évek elején foglalkozott az eucharisztikus oktatással. Egyik dolgozatában azt fejtegeti X. Szent Pius pápa nyomán, hogy már egészen kicsi korban rá kell nevelni a gyereket az Eucharisztia imádására: „Előzetes figyelmeztetéssel szoktassuk hozzá, hogy a felmutatott szentostyában pl. a pólyába takart kis Jézust lássa, és mint a pásztorok, imádja. Jézus életének valamely más mozzanatát is belevetíthetjük e fenséges jelenetbe, hogy a gyermek megszokja a bibliai oktatásból ismert jóságos Urat látni a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Általában arra kell törekednünk, hogy az eucharisztikus Üdvözítő a gyermek számára eleven személyiség legyen, aki őt látja, hallja, aki ugyanaz a csodatevő, mint volt földi életében.” [Brückner József: Az új müncheni módszer. Katholikus Nevelés, 1921. 2. sz. 49. p.]
Mikor Prokopp Mária először járult szentáldozáshoz, a szovjet hadsereg már megszállta Magyarországot, s az egyházat néhány nap leforgása alatt nagy veszteségek érték: nagyhét szerdáján meghalt Mikes János nyugalmazott szombathelyi püspök, nagycsütörtökön szívbénulásban hirtelen elhunyt Serédi Jusztinián bíboros, nagypénteken pedig egy szovjet katona meglőtte Apor Vilmos győri püspököt, aki épp Prokopp Mária elsőáldozásának napján adta vissza lelkét a Teremtőnek. Nehéz évek jöttek. A Széchenyi-díjas tudós így emlékszik erre az időszakra:
– 1945 szeptemberétől jöttek az iskolai évek. 1948 júniusáig, vagyis a III. osztály végéig minden vasárnap az állami iskolából együtt ment minden osztály a plébániatemplomba, a közös szentmisére. A II. elemiben lehettünk tagjai a Szívgárdának, amelyben fogadalommal köteleztük el magunkat Krisztus mellett. Nagyon hálás vagyok, hogy ennek emlékét is a szívemben őrizhetem.
Majd jött az úttörőmozgalom, megszűnt a tanítás előtti és utáni ima, a diákmiséken részvevőket az úttörő-vezető tanár figyelte és megszégyenítette másnap az iskolában, stb. A hitoktatásra jelentkezőket igyekeztek lemorzsolni, a szülőknek az állásuk elvesztésével járt a hitoktatásra való jelentkezés. 1953-ra ezért az iskolai hitoktatás többnyire megszűnt a városokban. A templomi hitoktatásra járókat is figyelték, a tanárok folyamatosan megszégyenítették őket. De a bátor hitoktató atyák Krisztus erejével, az Eucharisztia és a közös szentségimádások kegyelmével, titkos lelkigyakorlatok tartásával erősítették katolikus öntudatunkat. Aztán ezek az atyák eltűntek a látókörünkből. Csak olykor kaptunk hírt az elfogatásukról, kínzatásukról, börtönbüntetésükről, halálukról. Mindez tovább acélozta sokunkban a hűséget Krisztushoz.
A gyermekkori emlékek rövid felidézése után zárásul azt kérdeztem Prokopp Máriától, mit vár a nemsokára kezdődő Eucharisztikus Kongresszustól:
– A gondviselő Isten határtalan szeretetének megnyilvánulása a járvány miatt tavaly elhalasztott, de idén megvalósuló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. Nagy lehetőség, hogy megerősödjünk annak tudatában és átélésében, hogy Istenből ered minden erőforrásunk – és bátorságot kapjunk, hogy az átélt, a szívünkben lévő Isten erejét és örömét elvigyük minden embertársunknak, amint ezt immár második éve kérjük Istentől naponta, a Kongresszusért mondott imánkban. Most, a Kongresszus programjai alatt, fokozottan kérem Isten segítségét: erősítse papjainkat, hogy kétezer év hős szentjeihez hasonló elszántsággal vezessék kortársainkat, azok minden korosztályát, az Eucharisztia által Isten erejének és Örömének a megélésére.
*
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából rendezett Remény című kiállítást szeptember 9-én Prokopp Mária nyitja meg.