Vasárnapi ráhangoló: Békét fegyverrel?
Mi teremthet valódi békét egy háborús világban? Heiter Róbert Gottfried atya legújabb Vasárnapi ráhangolója arra emlékeztet, hogy a béke nem a diplomáciai asztaloknál, nem egyezmények pecsétje alatt születik meg, hanem ott, ahol az ember hajlandó Isten uralmának útjára lépni – még akkor is, ha ezért önmagát kell gyökeresen megújítania.
Heiter Róbert Gottfried atya az évközi 14. vasárnap olvasmánya, Izajás próféta víziószerű, idilli békeképe kapcsán osztja meg gondolatait a békéről – annak vágyáról, kereséséről és valódi forrásáról.
Az atya rámutat: bár mindannyian vágyunk a békére, mégis sokszor mi magunk vagyunk a békétlenség forrásai. A világban egyre több háborús konfliktus tapasztalható, és bár nem mindet érezzük közvetlenül a bőrünkön, mégis hatással vannak ránk – legalábbis gazdaságilag vagy érzelmileg. Ezért különösen időszerű Izajás utópisztikus képe a messiási békéről.
A próféta látomása nem könnyű helyzetben született: a nép a babiloni fogság után tért vissza, kaotikus és fájdalmas helyreállítási folyamat közepette. A megújulás útja nem mentes a szenvedéstől, mégis a jövő reménye erőt ad. A béke nem csupán a háború hiánya, hanem Isten uralmának, a Malkut Yahweh-nek kibontakozása az ember szívében.
Az atya hangsúlyozza: a valódi béke nem politikai egyezményeken vagy fegyverek egyensúlyán múlik, hanem azon, hogy az ember hajlandó-e befogadni Isten parancsait, élni az ő törvényei szerint. Mert a béke – ha nem is zavartalanság – mégis lehetséges, ha az ember maga is béketeremtővé válik.
A kulcskérdés tehát:
Istennél keressük-e a béke forrását?
INRI,
Lásd Izajás 53-ol:
1Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
2Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás,
és mint a gyökér a szomjas földből.
Nem volt sem szép, sem ékes
[hiszen láttuk],
a külsejére nézve nem volt vonzó.
3Megvetett volt, utolsó az emberek között,
a fájdalmak férfia,
aki tudta, mi a szenvedés;
olyan, aki elől iszonyattal
eltakarjuk arcunkat,
megvetett, akit bizony
nem becsültünk sokra.
4Bár a mi betegségeinket viselte,
és a mi fájdalmaink nehezedtek rá,
mégis (Istentől) megvertnek néztük,
olyannak, akire lesújtott az Isten,
és akit megalázott.
5Igen, a mi bűneinkért szúrták át,
a mi gonoszságainkért törték össze;
a mi békességünkért érte utol a büntetés,
az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.
6Mi mindnyájan, mint a juhok,
tévelyegtünk,
ki-ki a maga útjára tért,
és az Úr mégis az ő vállára rakta
mindnyájunk gonoszságát.
7Megkínozták, s ő alázattal elviselte,
nem nyitotta ki a száját.
Mint a juh, amelyet leölni visznek,
vagy amint a bárány
elnémul nyírója előtt,
ő sem nyitotta ki a száját.
8Erőszakos ítélettel végeztek vele.
Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével?
Igen, kitépték az élők földjéből,
és bűneink miatt halállal sújtották.
9A gonoszok közt adtak neki sírboltot,
és a gazdagok mellé temették el,
bár nem vitt végbe gonoszságot,
sem álnokság nem volt a szájában.
10Úgy tetszett az Úrnak,
hogy összetöri a szenvedéssel.
Ha odaadja életét engesztelő áldozatul:
látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete,
és teljesül általa az Úr akarata.
11„Majd ha véget ér lelkének gyötrelme,
látni fogja a világosságot,
és megelégedés tölti el.
Szenvedésével sokakat megigazultakká
tesz szolgám,
mivel gonoszságaikat magára vállalta.
12Ezért osztályrészül sokakat adok neki,
és a hatalmasok lesznek a zsákmánya,
amiért életét halálra adta,
és a gonosztevők közé sorolták,
noha sokak vétkeit hordozta,
és közben imádkozott a bűnösökért.”
osli mosolygos madonna könyörögj éretünk