Kerüljük el ezeket a mondatokat!

Kicsit humorosan fogalmaz, de azért igen a komoly mondanivalója Mathilde de Robien cikkének az Aleteián, amely olyan mondatokat gyűjtött csokorba, amelyeket a nyári szabadságolások idején jobb elkerülni. A családi együttlétek, közös nyaralások idején bizony elhangozhatnak olyan mondatok, amelyek eltérő életformáinkból adódnak, akár a bántás mindenféle hátsó gondolata nélkül. Reméljük, a példatárnak a nyár elmúltával is hasznát veszik olvasóink.

Az asztalnál…

„Hát ma nem nevezném nagyon egészségesnek az étrendünket…”

Nem mindenkinek az életét szabályozzák a kalóriatáblázatok és a mérlegek! Vagy válasszuk azt, hogy mi is részt veszünk az ételek elkészítésében, vagy vessük rá magunkat a salátalevelekre, és engedjük át másoknak a chipset.

„Még egy aperitif? Kicsit sokat iszol, nem?”

Értsd: nem vagy te alkoholista? Akár aggodalom, akár szemrehányás, ezt a kérdést nehogy feltegyük az egész család hallatára. A célszemély sokkal őszintébben válaszol, ha négyszemközt beszélgetünk.

„Anna, gyere, csináljuk együtt a vacsorát, megtanítalak, hogyan kell egy jót főzni!”

Nesze neked! Az én konyhaművészetem felülmúlja a tiédet, téged egy napon se említsünk. A mondat második fele teljesen felesleges, nyugodtan hagyjuk el.

„Anyuka, a maga főztje pompásan néz ki, de én inkább eszem egy hamburgert.”

A képmutatás csúcsa ez a hízelgéssel kezdődő mondat. Teljesen érthető, ha anyósunk ezek után kiborul. Lehetne bennünk annyi tisztesség, hogy a szeretettel, néha órákon át készített ételnek megadjuk a tisztességet, még ha nem is szeretjük a darált borjúhússal töltött kelkáposztát.

Tevékenységek – egyedül vagy csoportosan?

Amikor az egész család kellemesen tölti az idejét együtt, vajon ok ez arra, hogy mindenben mindenkinek részt kelljen vennie? Engedjük, hogy ki-ki elvonulhasson kívánsága szerint.

„Holnap hajnalra húzom fel a vekkert, hogy jól kiélvezhessük a napot!”

Ha a Család Fő Szervezőjeként aprólékosan megterveztük a másnapi raftingolást vagy valamilyen kulturális programot, azért gondoljunk arra, hogy van, aki 32 órás alváshiányban szenved, vagy egész egyszerűen csak a medence szélén szeretne üldögélni.

„Pali, csak nem egy könyvet olvasol? Mi lesz így a társasági élettel?”

A család tényleg együtt nyaral, de ez nem ok arra, hogy mindenkit belekényszerítsünk valamilyen közös tevékenységbe. Bizony van, aki az olvasásban találja meg a felüdülést, vagy jobban szeret egyedül sétálni, mint vadul társasjátékozni másokkal.

„Az én időmben akár esett, akár fújt, hajnalban már kimentünk vitorlázni!”

Hát igen, a mai nemzedék már nem olyan, mint a régi! Későn kelnek, a legkisebb szemerkélő esőben már nyafognak, és inkább az interneten szörfölnek, mint a hullámokon. Hagyjuk abba az összehasonlíthatásokat, és inkább a pozitív elemekre koncentráljunk.

„Ennyi kilométert jöttünk, hogy aztán ne csináljunk semmit, nem is értem!”

Dehát senki sem akadályozza meg, hogy le ne lépj, és ne csináld azt, amihez kedved van!

Az időbeosztást nehéz egyeztetni!

Az egyes nemzedékek más-más időbeosztás, életritmus szerint élnek. Szükségünk lesz arra, hogy megtaláljuk az arany középutat a társaink tiszteletben tartása és egy kis rugalmasság között…

„Ejnye, még a nyaralás közben is rohanni kell!? Lazíts már egy kicsit, van időnk!”

Ha mindenki a maga feje után megy, a leggyorsabbak egész idő alatt csak a leglassúbbakra fognak várakozni. Akár vacsoraidő, akár sétaidő vagy miseidő van, gondoljunk a konyhásokra, a szervezőkre vagy a plébánosra is.

„Jaj, bocsánat, nem gondoltam, hogy ilyenkor még alszol!”

Még ha elképzelhetetlennek is tartjuk, hogy valaki reggel 10-kor még az ágyban legyen, és ellenállhatatlan porszívózási vágy fog el bennünket a kicsit koszos folyosó láttán, próbáljuk minimalizálni a zajos tevékenységeket, amíg mindenki fel nem kelt.

„Meddig hagyod aludni?”

Legyen szó akár egy csecsemőről, aki végre hét órát tudott aludni egyfolytában, akár egy tinédzserről, aki nehezen nyitja ki déli 12 óra előtt a szemét, inkább hagyjuk a szülőkre, hogy mikor keltik fel a csemetéjüket, és használjuk ki a csendet.

Ne beszélj bele mások gyereknevelésébe!

Mindenki másképp nevel, és minden gyermek másféle. A heves vitákat elkerülhetjük, ha figyelemmel vagyunk az alapszabályra: ne kritizáljuk mások nevelési stílusát vagy gyerekeit.

„Nem csapsz a fenekére?” vagy: „Egy pofon, az azért túlzás, nem gondolod?”

Az elsődleges nevelő a szülő, aki általában nagyon rosszul fogadja a gyerekneveléssel kapcsolatos megjegyzéseket. Tartsd tiszteletben a szülői pár saját nevelési stílusát.

„Kibírhatatlan a fiad! Az egész tubus naptejet rányomkodta a három hónapos Pannikára!”

Ilyet soha ne mondjunk! Még ha a mások gyerekei a legelviselhetetlenebb rosszcsontok is, soha ne kritizáljuk őket egyenesben. Kifogásoljuk azt, ami butaságot elkövetett, de ne magát a gyermeket. Ez sértő és megalázó a szülő számára. Egy esemény nyomán pedig soha ne általánosítsunk.

„Nem túl rövid ez a szoknya a lányodon? Ha az én lányom lenne, én nem engedném, hogy így járjon.”

Hát éppen erről van szó, hogy nem a te lányod. És semmi beleszólni valód nincs az öltözködésébe. A veled egyidős szülő elég nagy ahhoz, hogy tudja, mennyire illendő egy viselet.

„Most pedig, gyerekek, rakjatok rendet!”

Ez a mondat elmegy naponta egyszer, este, lefekvés előtt. De ha tízpercenként halljuk, egy, a szülőkre vetett szemrehányó pillantás kíséretében, akkor egy kicsit nyomasztó. Annál is inkább, mert a végén úgyis a szülők fognak mindent elrakni a helyére, a saját szabadidejükben.

A pénz nem boldogít

Van, amikor a pénzkérdés tabu, mivel igen alkalmas eszköz tud lenni mások megalázására vagy kikészítésére. A korrekt pénzügyek nemcsak a jó barátságot alapozzák meg, hanem a jó családi viszonyokat is.

„Te tulajdonképpen mennyit keresel?”

Aki ezt megkérdezi, eleve biztos a dolgában. Ő bizony egy vállalat vezető munkatársa, biztos benne, hogy többet keres a tanár sógoránál. Roppant tapintatlan ezzel a másikat porba tiporni vagy megalázni.

„A fenébe! Otthon hagytam a pénztárcámat!”

Amikor ki kellene fizetni a bérleti díjat, és a kedves feleséged előző este egyfolytában azt ismételgette, hogy vedd magadhoz a csekkfüzetedet, a tárcádat és a bankkártyádat, eléggé kellemetlen arra kényszeríteni a kedves rokonságot, hogy előlegezzék meg a tengerparti villa kétheti bérleti díját.

„Közösen fizetünk?”

A tengerpart legjobb éttermében homárt rendeltél, kaviárral és rákkal, a többiek közönséges tőkehalat, és a végén még kávét sem kértek. Aztán hozzák a számlát, és nem is annyira kérdésként, mint inkább állításként hangzik el a szájadból a mondat: „Na, megosztjuk, közösen fizetünk?” Hát, ez azért bosszantó!

Törődjünk a várandós anyukákkal

Ha a családban véletlenül éppen van egy kismama, legyünk különös tekintettel érzékenységükre.

„Nekem négy gyerekem van, és egyikkel sem híztam egyetlen grammot sem. Hát te?”

Először is, a dolgok idővel a feledékenység jótékony homályába merülnek. Másodszor, mindenki mást nevez egyetlen grammnak. Harmadszor, ha valaki 9 hónap alatt 20 kilót hízik, arra nem kell még egy lapáttal rátenni. Megteszi helyettünk a nőgyógyásza.

„Csak úgy jönnek sorjában! Akartátok?”

Ez intim téma. Ha valaki nem hozza szóba, te ne tedd fel a kérdést.

„Úgy gondolom, a szülés után abbahagyod a munkát?”

Ebben a mondatban az „Úgy gondolom”-ra nincs szükség. Úgy hangzik, mint egy előre meghozott ítélet. Ha a válasz nemleges, a kismama kellemetlenül is érezheti magát. Ne képzeljük bele magunkat mások életébe, kérdéseink legyenek egyenesek, amelyekre a kérdezett elmondhatja érveit is.

Végül pedig:

„Dehát végül is szabadságon vagy!”

Ez aztán igazán nem helytálló megjegyzés például egy tanár vagy egy családanya esetében! A tanár már a következő tanévre készül, a családanyának egyetlen szabad pillanata sincs. Gondoljunk ebbe bele, mielőtt a fenti mondatot elsütjük.

„Hagyd már abba, hogy folyton az emaileket nézegeted, szabadságon vagy!”

Te lehet, hogy úgy gondolod, hogy a szabadság egyenlő az internetről való lekapcsolódással, de ez nem mindenkire igaz. Egyszerűen kedvük van emailezni. Vagy a munkahelyük miatt szükséges.

„De hol a csudába hagyhattad el a naptejet?”

Hát épp ez az! Az illető nem tudja, kár megkérdezni.

Ezeken a mondatokon kívül ne feledkezzünk meg a ki nem mondott szavakról, a suttyomban vágott grimaszokról sem. Tekintetünk is néha sokat mond, és még egy nyíltan kimondott kérdésnél is bosszantóbb lehet.

Átdolgozta: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia