mt28072024120033 00015 Medium

Isten jelenlévővé teszi magát közöttünk a világ üdvösségére – Ferenc pápa Úrangyala imája

A kenyerek és a halak csodás megszaporításának evangéliumi történetét elemezve Ferenc pápa arra buzdított, hogy adjuk oda szeretetünket az Úrnak, hálásan megköszönve ajándékait, amelyekkel folyamatosan kinyilvánítja irántunk való szeretetét. Minden nap ismerjük fel Isten kegyelmének „csodáit”.

A csodálatos kenyérszaporításról szóló evangéliumi szakasz gesztusait Jézus megismétli az utolsó vacsorán. A szentáldozás gyönyörű pillanata arra tanít meg bennünket arra, hogy a szeretet minden gesztusát kegyelmi ajándékként éljük meg, mint adományozók és mint befogadók – fejtette ki tanításában a Szentatya.

A vasárnapi evangéliumi szakasz a kenyér- és halszaporítás csodájáról szól (vö. Jn 6,1-15). Egy csoda, vagyis egy „jel”, amelynek főszereplői három olyan gesztust hajtanak végre, amelyet Jézus megismétel majd az utolsó vacsorán: felajánlani, hálát adni és osztozni – kezdte beszédét a pápa, majd tanítását ehhez a három gesztushoz fűzte.

Az első: felajánlani. Az evangélium egy fiúról beszél, aki öt kenyeret és két halat vitt magával (vö. Jn 6,9). Ez az a gesztus, amellyel elismerjük, hogy van valami jó, amit adhatunk és „igent” mondunk, még akkor is, ha az, amivel rendelkezünk, túl kevés a szükségletekhez képest. Ezt hangsúlyozzuk a szentmisében, amikor a pap az oltáron felajánlja a kenyeret és a bort és mindenki felajánlja önmagát, a saját életét – szögezte le a pápa. Egy olyan gesztusról van szó, amely kevésnek tűnhet, ha az emberiség óriási szükségleteire gondolunk. Csakúgy, mint az öt kenyér és a két hal, szemben ezrek tömegével. De Isten ezt teszi a létező legnagyobb csoda anyagává: azé a csodáévá, amelyben Ő maga jelenvalóvá teszi magát közöttünk a világ üdvösségére.

És így megértjük a második gesztust, ami a hálaadás (vö. Jn 6,11) – folytatta tanítását Ferenc pápa. Az első gesztus a felajánlás, a második a hálaadás, ami azt jelenti, hogy alázattal, de egyben örömmel mondjuk az Úrnak: „Minden, amim van, a te ajándékod, és hálából csak azt tudom visszaadni neked, amit elsőként te adtál nekem, Fiaddal, Jézussal együtt, hozzátéve, amit tudok: szegényes szeretetemet”. Mindannyian hozzátehetünk valamit. Mit adhatok az Úrnak? Mondhatom azt, hogy „Uram, szeretlek téged”. Mi szegények vagyunk, a mi szeretetünk olyan kicsi! De odaadhatjuk az Úrnak, az Úr elfogadja – hangsúlyozta a Szentatya.

A felajánlás és a hálaadás első két gesztusához csatlakozik a harmadik, az osztozás. A szentmisében ez a szentáldozást jelenti, amikor együtt az oltárhoz járulunk, hogy magunkhoz vegyük Krisztus Testét és Vérét: mindenki ajándékának gyümölcsét, amelyet az Úr mindenki számára táplálékká alakít át. A szentáldozás egy gyönyörű pillanat, amely megtanít bennünket arra, hogy a szeretet minden gesztusát kegyelmi ajándékként éljük meg, úgy is mint adományozók és úgy is mint befogadók.

Beszéde utolsó szakaszában a pápa szokásához híven önvizsgálatra buzdított. Tegyük fel magunknak a kérdéseket: valóban hiszem-e, hogy Isten kegyelméből van valami egyedi, amit adhatok a testvéreimnek, vagy úgy érzem, hogy névtelenül „egy vagyok a sok közül”? Aktívan részt veszek-e a jó adásában? Hálás vagyok-e az Úrnak azokért az ajándékokért, amelyekkel folyamatosan kinyilvánítja szeretetét irántam? A másokkal való osztozást a találkozás és a kölcsönös gazdagodás pillanataként élem-e meg? Végül a Szentatya a következő fohásszal fordult a Szűzanyához:

„Szűz Mária segítsen bennünket abban, hogy az Eucharisztia ünneplését mindig hittel éljük meg, és hogy minden nap felismerjük és megízleljük Isten kegyelmének „csodáit”.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük