Az amerikai Legfelsőbb Bíróság LMBTQ döntése nyomás alá helyezi a vallásos munkáltatókat és munkavállalókat
Számos jog- és vallásszabadság-szakértő szerint az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának 2020. június 16-án meghozott döntése, miszerint a nem szerinti megkülönböztetés tilalma kiterjed a szexuális irányultság és a nemi identitás védelmére is, messzemenő következményekkel járhat az egyházak, a munkáltatók és a munkavállalók számára, mivel mostantól a nemiség és a ’nem’ egy bizonyos értékrend szerinti értelmezését betonozza be a törvénybe.
“Számos perre számítunk a jövőben, amelyben a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a vallásszabadság elve ütközik egymással, és a kereset tétje éppen az lesz, hogy a nap végén melyik kerül ki győztesen” nyilatkozta John Bursch, az ’Alliance Defending Freedom’ (jog- és szabadságvédő szervezet) vezető tanácsadója a CNA katolikus hírügynökségnek.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete (és többségi véleménye) értelmében ugyanis a munkáltató nem bocsáthatja el munkavállalóját nemi irányultsága vagy nemi identitása miatt. Másrészről a különvéleményt megfogalmazó bírák azzal érveltek, hogy a Bíróság „a bírói pulpitusról törvénykezett”.
A bírói pulpitusról történő törvényalkotás (Legislating from the bench) nem kevesebbet jelent, minthogy a hatalom bírói ága a törvényhozói ág dolgába ütötte az orrát az említett ítélettel. Tudniillik a hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélésnek az intézményesített gátja. Alkotmányos alapelv, amely szerint a törvényhozásnak (parlament, helyi önkormányzat), a közigazgatásnak és az igazságszolgáltatásnak (alkotmánybíróság, a bírói szervek és az ügyészség) hatáskör tekintetében, intézményi és személyi vonatkozásban is el kell válnia egymástól.
A 6-3 arányban meghozott többségi vélemény értelmében a bíróság úgy döntött, hogy az Egyesült Államok polgárjogi törvényében a nemi alapon történő hátrányos munkahelyi megkülönböztetés tilalmára vonatkozó VII. címben foglaltvédelem[1] kiterjed a szexuális irányultság és a nemi identitás alapján történő hátrányos megkülönböztetésre is.
A Kongresszus 1964-ben fogadta el az amerikai polgárjogi törvényt, amely átfogó törvényi garanciát volt hivatott biztosítani a faji diszkrimináció felszámolására. A Civil Rights Act feljogosít mindenkit a javak, közszolgáltatások, a lakhatás, az oktatás stb. „teljes és egyenlő mértékű élvezetére” faj, bőrszín, vallás vagy származás szerinti diszkriminációtól mentesen.[2]
Ennek az 1964. évi Polgárjogi törvénynek a VII. címe rendelkezik a megkülönböztetés tilalmáról speciálisan a foglalkoztatásban, faj, bőrszín, vallási hovatartozás, nem szerint, várandósság esetén, vagy származás és nemzeti-etnikai hovatartozás szerint. A törvény egyes munkáltatókat kivesz a VII. cím hatálya alól. Így nem vonatkozik az egyházakra és egyházjogi személyekre, illetve egyházak tevékenységét segítő szervezetekre, egyházak társulásaira, továbbá vallásos mozgalmakra, mint munkáltatókra, amennyiben az általuk betölteni kívánt munkakörben kifejezetten hitbéli-vallási tevékenységükhöz kapcsolódó feladatot kell a munkavállalónak ellátnia.
A Legfelsőbb Bíróság az eljárásban három hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos esetet vizsgált, amelyek közül kettőben a felperes azt állította, hogy a munkáltató szexuális irányultsága miatt bocsátotta el. A harmadik esetben viszont egy (eredetileg) férfi munkavállaló azért vesztette el állását egy temetkezési vállalatnál, mert nemváltoztató műtétét követően – a vállalatnál egyébként szokásos öltözetelőírásnak megfelelő – női öltözékben jelent meg munkahelyén.
Bursch szerint, aki az ügyben a temetkezési vállalkozást képviselte, a többségi vélemény „az emberi szexualitás modern kulturalista felfogását[3] vallja, ennek szellemében határozza meg, hogy mit jelent nőnek vagy férfinak lenni” – mondta. Az ítélet szerint ugyanis „az ember biológiai neme teljesen irreleváns, kizárólag az számít, hogy az érintett hogyan érez, mit gondol, és miként határozza meg önmagát és saját nemét.”
„Ez a fajta gondolkodás nemcsak azért veszélyes, mert vádolja azokat, akik más véleményen vannak, például a Katolikus Egyházat is, hanem azért is, mert óriási károkat okoz azoknak is, akik osztják ezt a szemléletet. Mindig, amikor az ember elutasítja Isten akaratát – beleértve a testet, amelyet adott nekünk –, rossz dolgok történnek” – tette hozzá Bursch.
Bursch szerint az ítélet magában hordozza azt a fajta előítéletet is, miszerint a szexuális irányultsághoz vagy a nemi identitáshoz kapcsolódó egyéni döntések helytelenítése „rossz”, „diszkriminatív” vagy „gyűlöletkeltő” magatartás.
„Amennyiben az emberek elkezdenek egyetérteni vagy azonosulni ezzel a szemlélettel, és ráadásul a törvény is kivételt tesz a vallások tekintetében, úgy előbb-utóbb elhiszik, hogy maga a vallásos meggyőződés, a hit is eleve gyűlöletes, diszkriminatív és bigott” – mondta.
“A történelem során számtalanszor bebizonyosodott, hogy ha társadalom gyűlöletesnek és vakbuzgónak tart valamit, az nem tart sokáig. Ez az esetek többségében helyes is” – mondta. Egyúttal előrevetítette azt is, hogy ezen nézet mentén néhányan eljutnak majd odáig, hogy bírálják magát a Katolikus Egyházat és a szexualitásról alkotott katolikus felfogást is, mondván, hogy az „gyűlöletkeltő és intoleráns”.
Maguk az egyházak tehát kivételt képeznek a VII. cím alól, de a vallásosan motivált, viszont nem egyházi munkaadókra nem vonatkozik a védelem. Bursch arra számít, hogy a vallásszabadság helyreállításáról szóló törvény[4] „minden bizonnyal segíteni fogja” az ilyen vallásos munkáltatókat, de egyelőre nem világos, mennyire lesznek biztonságban az ítéletet követően.[5]
Az amerikai püspökök szintén bírálták a döntést. José Gómez Los Angeles-i érsek, az Egyesült Államok püspöki konferenciájának elnöke június 15-i nyilatkozatában „mély aggodalmát” fejezte ki amiatt, hogy a bíróság gyakorlatilag újradefiniálta a ’nem’ jogi fogalmát az amerikai polgárjogban”.
„Ez olyan igazságtalanság, amely az élet sok területére kihatással lesz” – szögezte le, és egyben abbéli aggodalmának is hangot adott, hogy a bíróság döntésében eltörölte ”a férfi és a nő között fennálló csodálatos különbözőséget és egymást kiegészítő kapcsolatot”.
„Isten ugyanis minden embert saját képmására és hasonlatosságára teremtett és éppen ezért kivétel nélkül mindenkivel az őt megillető emberi méltóságának megfelelően, együttérzéssel és tisztelettel kell bánni” – tette hozzá. – „A hátrányos megkülönböztetés elleni védelem azonban nem teszi szükségessé az emberi természet újbóli meghatározását.”
Tom Venzor, a Nebraskai Katolikus Konferencia ügyvezető igazgatója Gomez érsekhez csatlakozva kifejtette:
„Az Egyház nemiséggel és az emberrel kapcsolatos tanítását mindig is a szeretet motiválta. Az Egyház azokat sem taszítja el magától, akik úgy érzik, hogy nem a megfelelő testbe születtek, vagy saját nemükhöz vonzódnak. Sokkal inkább átöleli őket, igyekszik megérteni és átérezni fájdalmukat és szenvedésüket, és lehetőséget kínál az öntisztázásra, a gyógyulásra és békére. És éppen ezt nem képes megadni az elmúlt évtizedekben rendkívül népszerű „bodily autonomy”[6] azaz „testi önrendelkezési” mozgalom. Hozzon a Legfelsőbb Bíróság bármely döntést, ez mitsem változtat azon, hogy ez az Egyház küldetése – intézményesen és az egyén szintjén, a szentmiséken, nyilvános vagy magánbeszélgetésekben.”
A Legfelsőbb Bíróság döntése következménnyel járhat a keresztény munkavállalókra nézve is.
A házasságról és a nemi identitásról hagyományos keresztény elveket valló alkalmazottakat a munkáltatójuk teljes mértékben tehertételnek érzékelheti, olyan kockázatnak, amelynek eredményeképpen szexuálisan diszkriminatív, ellenséges munkahelyi légkör alakul ki – mondta Bursch.
„Példának okán, ha egy katolikus alkalmazottat egy ebédlői beszélgetésben valaki arról kérdezi, hogy mi a véleménye a nemi identitásról, és ő teszem azt Szent II. János Pál szépséges ’Test teológiájára’[7] hivatkozva fejti ki az egyház felfogását arról, hogy az Isten férfinek és nőnek teremtette az embert, vagy hogy a személyiség csak Krisztusban teljesedhet ki, és hogy ez a személyiség nem lehet az, aminek az egyén önkényesen meghatározza, – nos, ha mindezt kifejti, akkor előfordulhat, hogy egy kolléga, aki nem ért egyet ezzel az állásponttal, azzal fogja megvádolni az előbbit, hogy ellenséges légkört teremt és fenyegetően lép fel. Így az említett keresztény alkalmazott egycsapásra akár a kirúgás szélére is kerülhet.”
“Ezen a téren is konfliktusok és a vallásszabadság eltérő érvényesülése és sérülése várható, és ezeket peres úton kell majd rendezni” – mondta Bursch. “Ez a döntés tehát messze nem a probléma megoldása, ellenkezőleg, Pandora szelencéjét nyitotta meg és ezzel perek garmadát szabadította ki a következő 20 évre.”
Bursch egy atlantai tűzoltóparancsnok esetét is felemlegette, akit hosszú tűzoltói szolgálat után parancsnokká léptettek elő. Röviddel azután azonban, hogy megjelentetett egy könyvet, s ebben kifejtette keresztény meggyőződését a szexualitásról, elbocsátották.
Bursch azért tartja ezt rendkívül félelmetesnek és intőnek, mert az elbocsátásnak köze sem volt munkaügyi kérdésekhez. A tűzoltóparancsnokot pusztán azért rúgták ki, mert Atlanta városa a nézeteit túl konzervatívnak és ezért nem kívánatosnak találta. Bár a tűzoltó pere egyezséggel zárult, a város eljárását valószínűleg más munkáltatók is követni fogják – hívta fel a figyelmet Bursch.
Egyes vállalatok odáig merészkednek, hogy belső felmérésekben arról kérdezik alkalmazottjaikat, hogy LMBTQ „szövetségesnek” tartják-e magukat. A kérdésfeltevés módja arra készteti a válaszadót, hogy elgondolkodjék, hogy a „szövetségesi” mivolt valójában az azonos neműek házasságának és a gender (társadalmi nem) ideológiának olyan támogatását jelenheti-e részéről, ami kifejezetten ellentétes saját vallásos meggyőződésével, és ezért inkább nemmel válaszol. Ezzel viszont önmagát keverheti bajba, ugyanis „ezen az alapon bárkit fel lehet állítani és meg lehet büntetni a jövőben, mondván, nem elég toleráns, és gyűlöletkeltő légkört teremt maga körül” – figyelmeztet Bursch.
Bursch szerint „ez nem pusztán egy feltevés, nem valami elképzelt mumus, mivel várhatóan egyre több ilyen esettel kell majd szembesülnünk a jövőben. Azoknak a célja ugyanis, akik ezt a kérdést napirenden tartják, nem kevesebb, mint az Egyház szétverése és annak megakadályozása, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan és nyilvánosan lehessen beszélni.”
Venzor kijelentette, hogy a vállalkozók a döntést követően komoly bizonytalanságba kerülnek az ítélkezési gyakorlat gyors változása miatt. “A vállalatok ugyanis joggal várhatnák el a jogbiztonságot és az ítélkezés kiszámíthatóságát, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, amiben a törvény egyik napról a másikra radikálisan új feltételeket és elvárásokat támaszt a piaci szereplőkkel szemben” – mondta.
Van, aki úgy véli, hogy az ítélet nyomán kialakuló jogi helyzet sérti és a jövőben is sérteni fogja a vállalkozók vallásszabadságát, de vannak olyanok is, mint Gorsuch főbíró, aki a tárgyaláson kifejtette, hogy ez a kérdés (mármint a vallásszabadság) nem képezte a per tárgyát. Az ítélet kapcsán a CNN egy nagyobb tudósítást közölt az azt megszövegező Gorsuch főbíró pályafutásáról. Ő az a bíró, aki többségi véleményt támogatta és a döntést megszövegezte, ami azért is különös, mert Gorsuchot Donald Trump jelölte főbírónak 2017-ben, ráadásul Gorsuch konzervatív beállítottságú bíró. Annyi bizonyos, hogy a leghevesebb vita abban a kérdésben látszik kibontakozni, pro és kontra, hogy a bíróság ítéletet vagy törvényt hozott-e. Mindazonáltal a kérdést az angolszász jogrend, az amerikai törvényhozás és bírói rendszer alapos ismeretében lehetne megítélni.[8] Mások azt hangsúlyozzák, hogy mindig is voltak és lesznek olyan „józan és őszinte emberek”, akik képesek megőrizni a házasság és az emberi nemiség hagyományos szemléletét.”
“Ráadásul a Bostock ügyben (ez a három ügyből az egyik, amelyről a Legfelsőbb Bíróság döntött), Neil Gorsuch főbíró azt is megjegyezte, ugyanezen hívő üzletemberek előtt, hogy vallásos értékeiknek egyébként sincs helye a 21. századi “piacon”- nyilatkozta Veznor a CNA-nak.
Gorsuch a Bírósági döntésben elismerte a munkáltatók vallásszabadsággal kapcsolatos aggályainak a jogosságát. Ugyanakkor kiemelte: „A vallási szervezetek és munkáltatók bizonyos védelmet élveznek a diszkriminációs perekkel szemben az első alkotmány-kiegészítés[9] és a határozatba is belefoglalt vallásszabadság-helyreállítási törvény alapján.” Meg kell jegyezzük ugyanakkor, hogy sokan, köztük hazai jogászok is már az említett törvényben foglalt védelmet is túlzónak tartják, de legalábbis kétségbe vonják, hogy jogi személy is kaphat ilyen védelmet, ami általában a természetes személyeket illeti meg.[10]
A vallásszabadság kérdése azonban jövőbeli mérlegelés tárgyát képezi, mivel „a ma előttünk álló munkáltatók egyike sem állította, hogy a VII. cím alkalmazása bármilyen módon sértené vallásszabadságát” – fogalmazott Gorsuch főbíró a többségi véleményben.
Gorsuch főbíró ez utóbbi véleménye, miszerint a vallásszabadság kérdésével a jövőben majd újra kell foglalkozni, felveti, hogy a vallásszabadság mérlegelhető, korlátozható vagy megszüntethető. Ám a keresztény ember számára a hit és megtestesülése az Egyházban, ezért a vallásgyakorlás semmi esetre sem jog, nem is szabadság, de a létezés természetes állapota, maga az élet Krisztusban. Ezért – úgy vélem – nincs más dolgunk, mint Benne bizakodva követni a szeretet parancsát, amiről Szent Pál írja: „A szeretet nem szűnik meg soha”. (1Kor 13, 8)
[3] Roger Burggraeve, a Leuveni Katolikus Egyetem teológiaprofesszora „A test igévé válik” című írásában így ír a kulturalizmusról: „A kuIturalizmus … egyoldalú és gyenge azonosságfelfogáson nyugszik. … Ha jobban megfigyeljük, kitűnik: a kulturalizmus számára, midőn a férfi és nő közötti kapcsolatot értelmezi, a természet, a test és a biológiai objektivitás valójában irrelevánsak. A férfi és a női lét csak a személyes és kulturális jelentésalkotás által nyernek emberi értelmet és értéket. Konkrétan: a test az intenció, az elhatározás, a tervezés tárgyává degradálódik, a cselekvés és önkifejezés eszközévé anélkül, hogy maga hozzájáruIna önnön jelentéséhez, avagy bölcsességéhez, melynek a jelentést alkotó szubjektum “engedelmeskednie”, s amelyhez “alkalmazkodnia” kell.” (Vigília 2009/2). A teljes cikk a Vigilia oldalán itt olvasható.
[4] Az állami vallásszabadság-helyreállítási törvény (RFRA) szövetségi szintű jogszabály, amelyet 1993-ban fogadott el az USA kongresszusa. A törvény kimondja, hogy az egyén vallásszabadsága csak a lehető legkisebb, elégséges és szükséges mértékben, kivételesen és kizárólag fontos államérdekből korlátozható.
[5] Vö. az MTA vallásszabadságról szóló cikkével.
[6] A Bodily Autonomy mozgalom szerint az embereknek joguk van ellenőrizni és meghatározni, hogy mi történhet és mi nem történhet a testükkel. Ez nagyon sok elemet foglal magába, így saját nemünk meghatározásának és kifejezésének a szabadságát, a családalapítás módjának szabad megválasztását, a gyermeknemzés szabadságát stb.
[7] Más összefüggésben „A remény tanúja – Gerhard Müller bíboros Szent II. János Pál pápáról” című cikkünkben is foglalkoztunk Szent II. János Pál pápa A Test Teológiája című művével.
„A test teológiája” Szent II. János Pál pápának a szerdai általános kihallgatásokon mondott mintegy 121 beszéde kötetbe szedve. Bíró László püspök atya egy konferencián így értekezett róla: …. A testi valóság pedig a lelket fejezi ki, sőt azt is hangsúlyozza, hogy a keresztény misztikában a testi egyesülés a férfi és a nő különbözősége miatt olyan egységet hoz létre – és csak ez tud olyan egységet létrehozni, amely tükrözi a szentháromságos Isten belső kapcsolatát –, ahol az Atya adja magát a Fiúnak, a Fiú az Atyának, a kettő a Szentléleknek és viszont. … A férfi és a nő, és csak a férfi és a nő egyesülése tükröz abból a valóságból valamit, amely az egész teremtést hordozza: Isten belső életét. Itt okoz problémát a gender meg az azonos neműek kapcsolata. Ezek nem tudják olyan minőségben hordozni, bemutatni Isten belső életét, mint ahogyan a különneműség, mert a különneműség mindig egy új minőséget hoz létre. … Tehát a keresztény gondolkodásban a különbség, amit a test hordoz, egy új minőségi egységnek a garanciája.” (http://epa.oszk.hu/02900/02943/00060/pdf/EPA02943_kapocs_2014_1_02-05.pdf).
[8] Vö. a témába tartozó CNN cikkel.
[9] Az első alkotmánykiegészítés négy alapjogot véd: a vallásszabadságot, a szólás- és sajtószabadságot, a békés gyülekezéshez való jogot és a jogot arra, hogy a polgárok kérelmeikkel az államhoz fordulhassanak. Az alkotmánymódosítás megfogalmazása szerint a Kongresszus nem hozhat olyan törvényt, amely ezt a négy jogot korlátozná. A vallásszabadság tekintetében az alkotmány kiegészítése nemcsak a vallásgyakorlás szabadságát garantálja, hanem egyúttal megtiltja azt is, hogy az állam hivatalos vallássá nyilvánítson egy vallást. Ennek a kitételnek az értelmezése változott a történelem során, és mára az uralkodó felfogás: az alkotmány nem engedi meg, hogy az állam a vallással, vagy annak hiányával kapcsolatban bármilyen preferenciát mutasson. Ebből következően az Egyesült Államokban elképzelhetetlen az egyházak hitéleti tevékenységének közvetlen állami támogatása.
