Nicolas Poussin 1594 1665 copy after The Blind Men of Jericho 1933P77 Birmingham Museums Trust Custom

Ha az ember szeme  megnyílik…

A jerikói vak meggyógyításáról szóló beszámolót Máté és Lukács is közli. De időben Márk evangélista van közelebb, ő a legrégebbi szövegtanú. Egyedül ő közli a koldus nevét. Márk számára azért is fontos ez a történet, mert Jézus úton van Jeruzsálembe, ahol kereszthalál vár rá, és ez az utolsó csodája szenvedése előtt.

A Jeruzsálemtől mintegy 37 kilométerre levő pálmák városa, 250 méterrel a tengerszint alatt fekszik a Jordán-völgyének oázisában. Az újszövetségi Jerikót Heródes építtette újjá. Oda emeltette fényűző téli rezidenciáját is, felszereltette ló- és kocsiversenypályával, amfiteátrummal, e köré épült a város.

Jézus átmegy a városon, és Jerikó elhagyásakor találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. A koldus sokat hallhatott Jézusról, mert amint Jézus a tolongó tömegtől körülvéve elhalad, az út szélén ülve éktelen kiáltozásba kezd. Próbálják ugyan csitítani, de nem hagyja magát, tovább kiáltozik, és így sikerül megállítania Jézust és kíséretét. Jézus mint Dávid fia, a király, magához hívatja a vak embert, mintha kihallgatásra szólítaná. Erre az ledobja köntösét, Jézushoz rohan. Könyörületért fohászkodik. Koldus és király találkozik. Ebben a pillanatban a tömegben egyedüli hívő a vak koldus… Hisz abban, hogy Jézus megszüntetheti vakságát. „Menj, hited meggyógyított” – válaszol Jézus a kérésre.

Szent Márk számára nem is a fizikai gyógyulás a mérvadó, hanem a látó hit. A lélek gyógyulásának folyamata, ami Bartimeusban végbemegy. Itt nem annyira a vele megesett csodáról, mint inkább Bartimeus hitéről van szó. Igazából nem is a kívülállók vagy a tanítványok szemével meséli el a történetet, hanem a vak szempontjából. Ahogyan a vak koldus átélte a lelki és testi vakság sötétségét, majd megvilágosult – újjászületett. Sokszor belőlünk is ez a gyógyító, megmentő hit hiányzik, holott adva van a szabadulás. Ebből születik az igazi látás, a valódi felismerések, és ez sokkal több, mint egy testi szerv működése.

Bartimeus tudja, hogy neki mindene megvan, egyedül a látás képessége hiányzik. Ezt csak Isten adhatja meg. De azt is tudja, hogy Jézusban Isten áll vele szembe. Az emberektől kaphat tanácsot, szemüveget, távcsövet, pénzt is, de mire megy vele? Neki látnia kell testileg-szellemileg egyaránt. (Állítólag a koldulás manapság is jól jövedelmez. Egyes koldusok napi kétszáz eurót is összekoldulnak…)

Nekünk ugyan van szemünk, de képesek vagyunk-e eligazodni a világban? Hányszor hiányzik a tisztánlátás képessége, amikor jól kellene döntenünk? Minduntalan vakok vagyunk, ha csak magunknak élünk, és nem ismerjük fel küldetésünket mások felé. Látássérülteknek számítunk, ha kiesnek látókörünkből a szép, a jó, az igaz és örök értékek. Szűklátókörűekké válunk, ha csupán kéregetni, koldulni szeretnénk. Kihasználni embertársainkat, kiszívni energiájukat, közben meg nem akarunk ajándékozni, elássuk talentumainkat. Sokféle

vakság kísérthet meg. Megvakíthat az erős fény: tudás, hatalom, pénz, egészség, túlzott önbecsülés – és elveszíthetjük érzékünket a természetfeletti valóságra. Ha engedünk a világ csábításának, szem elől tévesztjük örök üdvösségünket. A meggyógyult vak követte Jézust az úton. Kérjük, gyógyítson meg minket is a világ világossága. Megszabadulunk vakságunktól, ami koldusbotra juttatott, és bejárásunk lesz Isten országába.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    dícsértesék a Jézus Krisztus. A megjegyzésedhez kedves Páter Páter egy tegnapi tapasztalatom. (Állítólag a koldulás manapság is jól jövedelmez. Egyes koldusok napi kétszáz eurót is összekoldulnak…)
    Egy egészséges fiatlanak látszó ember ült az Interspar elött Bécsben az U-bahn (metro) mellett. Kezében ákombákom hullámpapros dobozfedélen a felirat (igy le hetne forditani a németes szöveget): “Sok gyerek., éhes., kérem..” Megszolitom magyarul: magyar vagy? honnan? Válasz: “nahát Rozsnyórú…szlovákia, de svejcbúl gyüttem”. -Szobafestö vagyok, ott egy Portugal festö fönknél dolgoztam 6 évig. A lányát elvettem, van is tölle két gyerekem 3 es 4 évesek..-“Akkor miért itt ülsz, küldesz nekik pénzt?” -Nem kell mert az aposom nagyon gazdag 40 festöje van…milliomos. -A fizetésemet mindig a lánya (a nejem) kontojára utalta. -Meguntam otthagytam egy éve itt vagyok Bécsbe a magam ura. -Elötte Szolnokon volt egy 30-as csajom 3 évig aki azelött kábítos volt és kigyógyultnak mondta magát. Aztán gyogyszert irtak fel neki de megbomlott a falakkal ordibált egy reggel…Irány Svejc- gondoltam és már ott is voltam- mondta a baráték. Meg azt is: -A portugál nyelv olyan, mintha meg akarnának szavakkal ölni…nehány szot megtanultam, de inkább nemetböl beszéltünk…az asszonnyal. Állitólag 8.500.- EUR-t utalat a lányának utánam az apja havonta (az aposom), mindíg dolgoztam- de én ezt meguntam. Itt a magam ura vagyok egy éve Bécsben. Tudod mennyi jön össze 3 óra alatt az Interspár elött itt az U-bahn mellett? `250-280.- EUR- nevetett (boldogan)..a maga ura lett 54 évesen. Jobb így, de jobb ám. Tudom mire adom ki a pénzem…havonta bizony elég 15-18 szor leülnöm 2-3 órára és a 4000.- EUR megvan. Megvannak a helyeim, de nem mindenhol ilyen jól megy.
    Nem tudtam mit szóljak, sok sikert kivántam. Ez a Bartimeus egészséges volt.
    Istenem mit és hogyan? Milyen világ ez ahol hetven kilométerrel arrébb (szlovák-bécsi országhatártól) három-szor annyit keres a “félállású koldus Bécsben”, mint a föállású átlagkeresö szolvák? Svejzben meg a festö kilencszer annyit, mint Szolvákiában. De mi van az asszonnyal meg a gyerekekkel? Add Uram, hogy az emberek családban boldogan éljenek. Hogyan kell a férjet és hogyan az asszonyt megbecsülni, hogy ketten boldogan éljenek? Ez bizony hit nélkül biztosan nem megy- mert csakis a káosz és a magam uraság keresése lesz a sorsunk? Ki vétkezett Ö vagy a szülei, hogy ilyen sorsa van? Segíts uram segíts hitetlenségemen. Adj Uran jó szülöket, akik egymást szereik és megtanítják gyerekeiket is a te szeretedere. A tízparancsaolatra, az aszerinti életre. Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk…