A londoni parlament előtt az asszisztált öngyilkosság engedélyezésére irányuló törvényjavaslat – Westminster érseke lelkipásztori körlevélben fordult a katolikus hívekhez

Nagy-Britanniában ma még bűncselekmény öngyilkosságban segédkezni, szemben Ausztriával, Belgiummal, Kanadával, Németországgal, Luxemburggal, Hollandiával, Új Zélanddal, Portugáliával, Spanyolországgal, Svájccal, Ausztrália hat államával és az Amerikai Egyesült Államok bizonyos részeivel, ahol az asszisztál öngyilkosság valamilyen formája törvényes. Ez év október 16-án azonban a brit Munkáspárt törvényjavaslatot nyújtott be, amely gyógyíthatatlan betegek esetében, szigorúan szabályozott körülmények közt lehetővé tenné ezt. A katolikus főpapok közül többen is felemelték hangjukat a javaslat ellen. Különösen nagy visszhangot váltott ki Vincent Nichols bíborosnak, Westminster érsekének pásztorlevele, amelyben a társadalmi vitában való aktív részvételre szólítja fel a híveket, jól összefoglalt érveket is adva számukra. A levelet a törvényjavaslat benyújtását megelőző vasárnap olvasták fel a templomokban. A brit és a nemzetközi katolikus sajtó széles körben ismerteti, kiemelve a főbb pontokat. Azonban érdemes teljes terjedelmében elolvasni a tömör, erőteljes hangon megfogalmazott pásztorlevelet, amelynek mozgósító hatása bizonyára nem marad el.

WESTMINSTERI ÉRSEKSÉG, LONDON, 2024. október 12/13
Lelkipásztori levél az asszisztált öngyilkosságról

Testvéreim!

2024. október 16-án, szerdán törvényjavaslatot nyújtanak be a Parlamentben, amely törvénymódosítást javasol az asszisztált öngyilkosság engedélyezésére. A vita néhány hónapig folytatódik majd a társadalomban és a Parlamentben, mielőtt ott végleges szavazást tartanak. Ez ráirányítja a figyelmet olyan döntő fontosságú kérdésekre, mint az emberi élet méltósága, valamint a társadalmunk által minden embernek biztosított törődés és védelem.

Mivel a vita megkezdődik, szeretnék három szempontot elétek tárni. Remélem, hogy amikor és ahol csak tehetitek, részt vesztek a vitában, és írtok majd országgyűlési képviselőtöknek ebben az ügyben.

Az első szempont: Jól meg kell fontolni, hogy mit is kívánunk.

Nincs kétségem afelől, hogy a Parlament elé terjesztett törvényjavaslatot körültekintően dolgozzák ki, világosan megfogalmazzák, valamint erőteljesen korlátozzák a körülményeket, melyek közt legálissá válhat a konkrét és szándékos segítségnyújtás egy emberi élet kioltásában. De arra kérlek, ne feledjétek, hogy minden egyes országban, ahol ilyen törvényt hoztak, egyértelműen bebizonyosodott, hogy azon körülmények köre, amelyek közt megengedett az élet kioltása, egyre szélesebb és szélesebb lesz, és ezáltal egyre inkább hozzáférhetővé és elfogadottá válik az asszisztált öngyilkosság, illetve az eutanáziának nevezett orvosi gyilkosság. A hazai törvény szavatolja majd a javasolt korlátozó intézkedések szilárdságát és megbízhatóságát. Ez azonban általában nem valósul meg.

A javasolt törvénymódosítás megkönnyebbülést hozhat némelyeknek. Sokaknak azonban súlyos félelmet és bizonytalanságot fog okozni, különösen a kiszolgáltatottaknak és fogyatékkal élőknek. Amit most javasolnak, avval nem ér véget ez a történet. Ez olyan történet, amibe jobb bele se kezdeni.

A második szempont ez: a halálhoz való jog oda vezethet, hogy kötelezővé válik meghalni.

Ha egy cselekményt tilt a törvény, az egyértelmű visszatartó erő. A cselekvést megengedő törvény megváltoztatja a hozzáállást: ami megengedett, azt gyakran és könnyen bátorítják is. Amint a törvény jóváhagyja az asszisztált öngyilkosságot, az emberi élet kulcsfontosságú védelme megszűnik. A halálhoz közel állókra nyomás nehezedik, hogy véget vessenek életüknek, akár saját maguk részéről azért, hogy levegyék családjukról a gondoskodás vélt terhét, vagy elkerüljék a szenvedést, akár mások részéről az örökség kedvéért.

Tudom, hogy sok ember mélységes félelmet érez a rá váró hosszas szenvedés és emberi méltóságának csorbulása miatt. De maga az ilyen szenvedés is enyhíthető. E vitának tehát része kell, hogy legyen a palliatív ellátás és a hospice ellátás kiterjesztésének szükségessége és kötelező volta, hogy valóban mindannyiunknak esélye legyen végső napjainkat szeretteink és gondoskodó egészségügyi szakemberek társaságában megélni. Ez az igazi méltóságteljes haldoklás. Valójában a most javasolt radikális törvénymódosítás azzal a kockázattal jár minden egészségügyi dolgozó számára, hogy gyógyítási kötelessége lassanként gyilkolási kötelességgé válik.

A harmadik szempont ez: ha Istenről megfeledkezünk, emberi mivoltunkat alacsonyítjuk le.

A törvényjavaslat által felvetett kérdések a legmélyebb lényegét érintik annak, ahogyan mi önmagunkat, életünket, emberségünket értelmezzük. Az istenhívők számára – akik a világ lakosságának túlnyomó többségét adják – elsőrendű igazság az, hogy az élet végső soron a Teremtő ajándéka. Életünk Istenből fakad, és Istenben fog beteljesedni. „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve.” (Jób 1,21) Ha semmibe vesszük vagy tagadjuk ezt az igazságot, akkor elválasztjuk emberségünket eredetétől és céljától. Ott maradunk magunkban lebegve egy olyan közegben, amelyben nincs biztos támasz vagy jövő, és azt hisszük, hogy ezeket magunknak is megteremthetjük a kor, vagy akár a nap hangulatának megfelelően.

Hitünknek a legvilágosabb kifejeződése az, hogy minden ember Isten képére és hasonlatosságára teremtetett. Ez méltóságunk forrása, és egyedül az ember sajátsága. Az emberi lények szenvedése nem értelmetlen. Nem rombolja le ezt a méltóságot. A szenvedés emberi utunk szerves része, amelyet maga Jézus Krisztus, Isten Örökkévaló Igéje is elfogadott. Őáltala emberségünk éppen a szenvedés és halál kapuján át jut el teljes dicsőségébe.

Igen jól tudjuk, hogy a szenvedés az embereket a legszörnyűbb lelkiállapotba hozhatja, akár saját életük kioltására is késztetheti őket. Ez leginkább olyan körülmények közt történik, amikor nincs meg értelmük és akaratuk teljes szabadsága, ezért nem vétkesek.

Ez a törvényjavaslat azonban egészen más. Arra törekszik, hogy az ép elméjű és akaratú embert olyan tettre jogosítsa fel, amely egyértelműen ellenkezik egy alapvető igazsággal: életünk nem a saját tulajdonunk, hogy úgy rendelkezzünk vele, ahogy jónak látjuk. Ez nem olyan szabad döntés, amelyet felvállalhatunk anélkül, hogy aláásnánk a stabil társadalmat fenntartó bizalom és közös méltóság alapjait.

Amint ez a vita kibontakozik, arra kérlek titeket, vegyetek részt benne. Írjatok képviselőtöknek. Beszélgessetek a családdal, barátokkal és kollégákkal. És imádkozzatok. Kérlek, ne feledjétek: jól meg kell fontolni, mit is kívánunk; a halálhoz való jog oda vezethet, hogy kötelezővé válik meghalni; és ha Istenről megfeledkezünk, emberi mivoltunkat alacsonyítjuk le.

Isten áldja mindnyájunkat a mostani kritikus időben.
Vincent Nichols bíboros
Westminster érseke

Fordította: T. Nagy Edit
Forrás: Diocese of Westminster, Crux