Ferenc pápa Úrangyala imája: Szükségünk van a „gyengédség csodájára”
Közzétették Ferenc pápa Nagyböjt első vasárnapjára írt Úrangyala imádságát, melyben elismeréssel szól az önkéntesek munkájáról, akik nem követik a piac logikáját, hanem az ingyenességről, a szolidaritásról és a rászorulóknak nyújtott segítségről tesznek tanúságot. Megköszönte a pápa az őt gondozó orvosok és ápolók közelségét, végül pedig a békéért imádkozott.
Múlt héten Hamvazószerdával megkezdtük a Nagyböjtöt, a negyvennapos bűnbánati utat, amely a szívünk megtérésére hív és a húsvét öröméhez vezet minket. Törekedjünk arra, hogy ez az időszak a megtisztulás és a lelki megújulás időszaka legyen, a hitben, reményben és szeretetben való növekedés útja – kezdődik a Szentatya Úrangyala ima előtti beszéde.
Ma délelőtt a Szent Péter téren szentmisét mutattak be az önkéntesség világának jubileuma keretében. Társadalmainkban – amelyek túlságosan is alá vannak vetve a piac logikájának, továbbá az önérdek és a nyereségvágy kritériumának – az önkéntesség a prófétaság és a reménység jele, mert tanúságot tesz az ingyenesség, a szolidaritás és a leginkább rászorulók iránti szolgálat elsőbbségéről. A Szentatya köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik e téren elkötelezik magukat, köszöni, hogy felajánlják idejüket és képességeiket; köszöni a közelséget és a gyengédséget, amellyel másokkal törődnek, reményt ébresztve bennük!
Hosszabb kórházi tartózkodása során ő is megtapasztalta a szolgálat figyelmességét és a gondoskodás gyengédségét, különösen az orvosok és az egészségügyi dolgozók részéről, akiknek mindezt szívből megköszöni. Miközben a kórházban tartózkodik, arra a sok emberre gondol, akik különféle módon közel vannak a betegekhez, és így számukra az Úr jelenlétének a jelei. Szükségünk van erre, a „gyengédség csodájára”, amely elkíséri a megpróbáltatásban lévőket, és egy kis fényt hoz nekik a fájdalom éjszakájában.
A Szentatya köszönetet mond mindazoknak, akik az imájuk révén mutatják meg neki közelségüket, amit ő szívből megköszön mindenkinek és ő is imádkozik értük. Lelkileg egyesül azokkal, akik a következő napokban részt vesznek a Római Kúria lelkigyakorlatain. Végül a béke ajándékát kérte továbbra is a meggyötört Ukrajna, Palesztina, Izrael, Libanon, Mianmar, Szudán és a Kongói Demokratikus Köztársaság országainak. A pápa aggodalommal értesült az erőszak újrakezdéséről Szíria egyes területein, de reméli, hogy az végleg megszűnik, a társadalom minden etnikai és vallási összetevőjének, főként a polgári lakosság jogainak teljes tiszteletben tartásával. Végül mindenkit Szűz Mária anyai közbenjárására bízott.
Forrás: Vatican News