Ferenc pápa küzd a tüdőgyulladással – és a lemondásáról szóló pletykákkal
Mivel a 88 éves Ferenc pápa közel három hete fekszik kórházban fertőzésekkel és kétoldali tüdőgyulladással, már egészen mindennapossá váltak a haláláról vagy lemondásáról szóló hírek.
Egyes újságok cikkeket közölnek arról, hogy mire lehet számítani a pápai temetésen. Néhány katolikus bíboros nyíltan beszél arról a lehetőségről, hogy XVI. Benedek mintájára Ferenc lemond.
A Vatikán legutóbbi frissítései szerint Ferenc állapota javulhat, bár hétfőn volt egy visszaesése. Elisabetta Pique, Ferenc személyes barátja és életrajzírója szerint a pápa mindig is harcos alkat volt. Pique, aki a Buenos Aires-i La Nacion című újság tudósítója, úgy gondolja, a 2013-ban megválasztott pápának nincsenek lemondási tervei. „Nem adja meg magát a nyomás alatt” – mondta.
„Minél nagyobb nyomás alá kerül, annál kevésbé adja meg magát.”
A találgatások már pár nappal a pápa kórházba kerülése után megindultak. Gianfranco Ravasi olasz bíboros, akiről tudni lehet, hogy nem áll közel a pápához, már egy február 20-i rádióinterjúban felvetette, hogy Ferenc esetleg lemond a pápaságról. Jean-Marc Aveline francia bíboros pedig, amikor egy vatikáni sajtótájékoztatón a lemondás lehetőségéről kérdezték, azt válaszolta: „Minden lehetséges”.
Maga Ferenc pápa többször csak mulatott a sorsával kapcsolatos találgatásokon. Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel való találkozásán a Corriere della Sera című olasz lap beszámolója szerint azt mondta neki:
„Néhányan azért imádkoztak, hogy a pápa a mennybe menjen, de az Aratás Ura úgy gondolja, hogy az a legjobb, ha itt tart engem”.
Austen Ivereigh, aki a pápával közösen írt egy könyvet 2020-ban, azt mondta, hogy ez a könnyed megjegyzés valami komoly dolgot takar. „Azt mondja, hogy valójában Isten akaratáról van szó, nem valaki másnak az akaratáról” – mondta Ivereigh. „’Önök lehet, hogy új pápát akarnak – de én még élek és itt vagyok’. – Fontos számára, hogy tudjuk, hogy jelen van és még mindig ő a főnök, ő a pápa.”
Ferenc pápa a múltban kizárta, hogy lemondjon, 2024-ben pedig a lemondást „távoli hipotézisnek” nevezte. Köztudottan nagyon nagy munkabírású, és a kórházból is folytatta a Vatikán irányítását.
„Nagy nyugalommal cselekszi azt, amit Isten kér tőle” – mondta Elisabetta Pique a Szentatyáról. – „Erős fegyvere az ima és a jó humor”.
Forrás: Reuters
INRI,
szentatya. Isten áldjon. Jobbulást. A világelsö Japánban a nök 86 a férfiak 81 évet élnek. Magyarban a nök átlagban 80 a férfiak 72 évet élnek. Olaszban a nök 85 a férfiak 80 évet élnek. A szentatya az olasz átalgéletkort tehát 8 évvel túlélte. Nyugdijaba ott az emberek 65-67 évesen mennek el. A szentatya ezt 20 évvel tulteljesítette ezeddig. Az, hogy nemolyan “tettrekész-mint egy fiatal” nem releváns. Mert az az Ö a hivatalában nem érvényes. Söt jobb is ha haláláig marad. Ahogyan elödei is. Évzerdedek igazoljak, hogy a pápaság igy a leghatékonyabb. Mert nem csak emberen múlik. Mert olyan ember a pápa aki az analfabéta zsidó halász Peter utodja a Jézus megbizásából. Aki kizárolag a hit továbbadásáert felelös. Vagyis az emberek evilági boldgságáért, ráadásnak pedig a mennyeiiért. Mert az máshogy nem sikerülhet senkinek. Csak annak aki a mozesi 10 parancsolatot önként magára veszi. Aki nem, az csak bolyong, sokat keres de végülis semmit sem talál, amitöl boldog lesz…Legjobb esetben csak ideiglenes feltünési, meg érzésbeli rövidtávú sikereket, amikböl sohasem lesz neki elége…ahoz, hogy békében éljen (magával és a többiekkel is).
Még sok bolodg évet Szentatya…a te tisztséged nem állás, nem karrier, nem jövedelemforrás, nem uralkodás, hanem szolgálat. Az egyetlen ami örörmöt hirdet és ad is ezen a világon. Lásd Má´te evangeliuma 20. fejezetét: Jézus harmadszor jövendöli meg szenvedését….”17Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt,
18s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, 19és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.” (Mert nem ismerték öt fel.)
*Zebedeus fiai.20Akkor odament hozzá a Zebedeus-fiak anyja a fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen tőle valamit. 21Megkérdezte tőle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy – felelte –, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felől üljön országodban.” 22Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték. 23Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.” 24A többi tíz ennek hallatára megneheztelt a két testvérre. 25Jézus azonban odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. 26A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, 27s aki első akar lenni, legyen a cselédetek. 28Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja az életét váltságul sokakért.”
Lásd Lukács evangeluima 23. fejezetet: “32Két kivégzésre ítélt gonosztevőt is vittek vele. 33Amikor odaértek arra a helyre, amelyet Koponya-helynek hívtak, ott fölfeszítették, s a gonosztevőket is vele, egyiküket jobbról, másikukat balról. 34Jézus pedig mondta: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” Ruháján sorsot vetve megosztoztak.
35A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” 36Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: 37„Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. 38Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.”=INRI.
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.