mi tortenik a szentmisen

Felemelő kisfilm arról, hogy mi történik a szentmisén | VIDEÓ

Az eltávolított fátyol egy rövidfilm, amely a Menny és a Föld találkozását mutatja be a szentmiséken, ahogyan azt a szentek és misztikusok láttatják, a szentírás és a Katolikus Egyház katekizmusa alapján.

“A projektet a kezdetektől a Szentlélek vezette.”

-olvasható a készítők vallomásában, akik azt is megosztották, hogy minden héten, minden nap, minden órában imádkoztak a filmért 5 éven keresztül. A koncepciótól a megvalósulásig a Szentlélek vezette e projekt mellett elkötelezett civileket, akiket a hit és az Isten iránti szeretet kötött össze. És igen, az Eucharisztia.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Csodát láttam csodák után, és megválaszolt imáimat megválaszolt imák követték számomra és mások számára is…

állítja Chris Magruder a csapat alapítója és projektvezetője, aki hívő katolikusként kezdte el tanulmányozni az Egyház tanítását. A tanulási, elmélyülési folyamat számos meglepetést okozott számára, amikor a hit szépségével és csodájával, ha úgy tetszik misztikájával szembesült. “Amikor megismertem, hogy mi is történik valójában a szentmisében, megváltozott az egész tapasztalatom.”

A film fantasztikus minőségben, sokak számára jeleníti meg a “fátyol” mögötti történéseket. Azt, amit szemmel nem, csak hittel és szívvel lehet látni.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.