Harasztovics Arnold Igehirdeto 1

Egy médiamisszió születése – Harasztovics Arnold tanúságtétele az Igehirdetőben

Az Igehirdető című műsor vendége ezúttal nem egy pap vagy szerzetes volt, hanem egy családapa, aki mégis a katolikus misszió szolgálatában áll. Harasztovics Arnold, a Zarándok.ma főszerkesztője tanúságtételében őszintén mesélt hitre találásáról, református gyökereiről, katolizálásáról és a médiamisszió elindításáról. A beszélgetés mély betekintést nyújtott a Zarándok.ma küldetésébe és működésébe.


Az alábbiakban rövid összefoglalót közlünk az EWTN Katolikus Televízió Igehirdető című műsorában elhangzottakból.

hirdetés

Napi rahangolo banner v1

Arnold Erdélyben, Marosvásárhelyen nőtt fel, református neveltetésben részesült, és fiatalon maga is lelkipásztori hivatásra készült. Egy megrázó baráti történet és az arra adott keresztény válaszkeresés vezette el a katolikus egyházhoz. Hajlák Attila-István atya barátsága és a szentmise tapasztalata mély nyomot hagyott benne:

„Nem tudtuk, hova tenni a helyzetet, és kerestünk egy ördögűző papot. Aki nem ördögöt látott a dologban, hanem sebzett lelket. És ez elindított bennem valamit.”

Kezdetben értetlenül állt a katolikus szentmise előtt, de mégis megérezte: itt „valami más” van jelen.

„Nem értettük, mi történik a misén, de azt éreztük, hogy itt bent Valaki jelen van. Ez vonzott újra és újra.”

A szentmisék és az eucharisztia tapasztalata fokozatosan vezette el a katolikus egyház tanításának mélyebb megismeréséhez.

Audiovizuális-kommunikáció, média szakos egyetemistaként érezte, hogy tudását nem a világi médiában, hanem az egyház szolgálatában szeretné kamatoztatni. 2017-ben indította el a katolikus.ma oldalt Erdélyből, amelyből mára a Zarándok.ma lett.

„Azt mondtam: én nem akarok a világi média sokadik építőmestere lenni. Azt nélkülem is jól csinálják.”

A kezdetek szerények voltak: egyedül szervezte a szerkesztőséget, programozta az oldalt, önkéntesekkel együttműködve építette fel. Mindezt a szabadidejében, egyeten, munka és család mellett végezte – és végzi ma is.

„A megtakarításomból, vagy inkább a zsebpénzemből építettem fel. Azóta is önkéntesekkel, szolgálatként végezzük.”

2018-ban Pécsre költözött családjával, ahol egyházmegyei kommunikációs munkatársként is dolgozott. Közben a katolikus.ma portál fejlődött, ám egyházi döntés nyomán nevet kellett váltania – így lett belőle Zarándok.ma.

„Fájdalmas volt a névváltás, de utólag látjuk: gondviselés. A Zarándok.ma jobban megszólítja az embereket.”

A névváltás új lendületet hozott. Ma már napi tartalmak, fordított cikkek, podcast- és videósorozatok, valamint lelki ráhangolók színesítik a portál kínálatát. A közönség elsősorban aktív dolgozók és idősebbek, de egyre több protestáns is olvasóvá válik.

„Egy budapesti református gyülekezet a mi vasárnapi ráhangolónkkal kezdi a presbiteri értekezleteket. Ez óriási dolog!”

A beszélgetés végén Arnold személyes hitvallást tett a katolikus egyház teljességéről és arról, hogyan látja az ökumenét:

„Én azt gondolom, az igazi ökumené az, hogy visszatérünk a gyökerekhez – ami a katolikus egyház.”

A Zarándok.ma célja világos: eszköz lenni Isten kezében, hogy minőségi, hiteles és lelkileg gazdag tartalmakkal segítse az emberek Istenhez való közeledését.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.

2 hozzászólás

  1. INRI,
    Isteni eröforrás (is) a szorvány Szép-magyarországon. Nálunk felé az erdélyi vagy felvidéki papok nélkül már sok helyen nem lenne szentmiseünnep. Persze ök otthon a szórványban is hányoznak. Ismerek személyesen is 2 papot aki magyarból szorványba ment. A Majnek püspökatyát Kárpátaljáról (még Szentendréröl, ahol egyszer találkoztunk). Bucsi atyát is aki Mosonmagyarovárról ment Aknaszlatinára szolgálni. A magyar történelmi egyházak pl. a protestantizmus is egy eröforrás idehaza. Édesanyám az angolkisasszonyoknál érettségizett anno a mult század negyvenes éveiben. Házassági hirdetesekre (katolikus ujságban) refik is jelentkeztek…Egy tiszteletes is, de azon szakadt el a babaruha, hogy az követelte volt a még hajadon katholikus anyukámol a refi hitre való áttérést az esküvöjük elöfeltételeként. A Refi-Apám szándékosan keresett katolikus hajadont- ahogyan mondta (mert ott nem lehet elválni-és templomban “ujranyösünyi”…). Örült a katholikus hajadonnak- meg hogy ö az is maradt=gyakorló romai katolikus (nem romlott katolikus). Magam ennek nagyon öröülök, mert ennek köszönhetem, hogy megszülettem tölük katholikusnak. Van olyan magyar történelmi egyház is ahol a gyülekezeti imák alkalmával Olvasni-Sajáthangothallvamondani=személyes hármasban kell imádkozni a közösségben is. Ebböl sokat lehet tanulni, legutóbb a katholikus kántorunk mondotta volt: Na elnézve sokszor ahogyan a hívek a szentmisén nem mind imádkoznak vagy énekelenek, ezt nálunk is be kellene vezetni, hogy Olvasni-Sajáthangothallvamondani/vagy énekeleni= személyes hármasban kell-jen imádkozni a közösségben is.
    Ugy hallottam a nagy „nyugaton” az európai történelmi egyházak közül többen radikálisan le térnek már 50 éve a katolikus és a 12 analfabétea zsidó halász=apostolok Jézusi jogfolytonosságának és a mozesi 10 parancsaolatnak a hirdetéséröl, megtartásáról és ápolásáról mivel az már szerintük nem mindenben „idöszerü“ az Amerikai Tudományos Akadémia kultúrális hóbortjai szerint…Söt a természettudományok (pl. biológia) érvényes tudományos tanitásával is szembe mennek „jogállamisági“=joguralmi világi törvényezésekkel is (Biológiai természettudomány-tagadók, pl. már azt sem tudják, hogy fiúk-e vagy lányok- pedig itt szándékos csúsztatást vetnek be, mert nem a tízezerböl egy „hermafroditáról“= zvitterröl=kétnemünek születettröl van szó, hanem általában a még nem-kifejlett-testképzavaros 18 év alatti / vagy feletti egyértelmü biólógiai és lelkileg is felnött férfiakról/nökröl).
    További sok sikert a Zarándok.ma csapatának.
    Osli Mosolygos Madonna könyörögj érettünk.

  2. Hálásan köszönöm minden cikküket , közleményüket , katolikus, protestáns híveknek is továbbítom, várom dr Barsi atya jelentkezését, esztergomi születésű lévén, diákként már ismertük őt , a Ferences Gimnázium tanáraként ……ahogy ígértem, szerdán utaltatok az Erste Banknál lévő számlájukra: Z.Zsuzsa ny. tanár