Érzékenyítés

Egy kicsit a kommunista propagandára emlékeztet engem ez a liberális érzékenyítés. Megy is ezerrel. A média csapjaiból is ez folyik. Puhítanak rendesen. Ha a kényelemtől nem lettünk eléggé puhányak, akkor jönnek a mentális ingerek. Kéretlen és saját maguk által kinevezett „civil szervezetek”, ún. „szakemberek” és „szakértők” minden fórumon győzködik a társadalmat: vegye ezt a placebót, mert akkor megszűnik a vírus. Vagy ha nem is szűnik meg, de nem lesz olyan félelmetes… Inkább könnyít rajtunk. Még boldogabbá teszi kényelmes életünket, sőt az általunk „összehozott” paradicsomi állapotokat is.

Álljunk a genderek mellé, szavazzuk meg az abortuszt, az iskolai szexuális felvilágosítást, dobjuk el a „konzervatív” értékeket, mert az Isten, haza, nemzet, egyház, közösség kategóriák egy ideje ódivatúakká váltak, s mára már meghaladottak.

Mesekönyvekkel, tüntetésekkel, szabadelvű képzési programok mentén tágítják a nagyérdemű szellemi-lelki befogadóképességét, teszik fogékonnyá olyan témák iránt, amik ellen a természettörvény, a józan ész, a tízparancs, a kinyilatkoztatás évezredek óta tiltakozik, de amelyeknek most a digitális/információs diktatúra világában végre eljött az ideje. Az ilyenek már úgy kérkednek a bűneikkel, mint más az új cipőjével. A leány büszke, hogy már az 50.-ik pasiján van túl, a fiú meg bevallja a nyilvánosságnak, hogy mindössze 200 lánnyal feküdt le eddig. Eközben Németországban, – aktuális kimutatások szerint – a katolikusok alig 28 %-a hisz Krisztus feltámadásában, a protestáns arány még ennél is rosszabb: 23 %.

Posztmodern teológusaink már egyenesen abban látják az örömhír hirdetését, ha az egyház felhagy nyugat dekadenciájának ostorozásán, és olyan fontos kérdésekkel kezd foglalkozni, mint: multikulturalitás, nyitottság, befogadás, párbeszéd, kommunikáció…, – mind megannyi lufi, amely hamar kipukkad, amikor a konkrét jézusi tanításról kellene szólnia.

Progresszív egyháznak nevezik ezt, amely szakít az apológiával (hitvédelemmel), amely nem kötelez, nem állít követelményeket, nem zár ki, nem ostoroz, csak befogad, elnéz, megbocsát, megenged. Csupa pozitívum, nem? Annyira az, hogy az osztrák pasztorálteológus szerint a jövőben vagy szolgáltató egyház lesz az Egyház, vagy kis közösségekre hullik szét.

Még a járvány is eszköz a liberálisok kezében (már a teológián belül is), hogy figyelmeztessenek: vége annak, ami eddig volt. Miközben maga Erdő Péter bíboros is tudomásul veszi, hogy a személyes jelenlét nélküli szentmise, az onlájn megoldás nem járható út.

A német agykutató már az iskola nélküli iskola jövőjét vetíti előre, mert a hagyományos iskolának megszűnt a funkciója…  

Egy jámbor szülő pedig repesve várja, hogy végre hagyjuk a fiatalokat úgy élni, gondolkodni, ellenállni, kritizálni, ahogy nekik könnyebb. 

Attól demokrácia a demokrácia, – szajkózzák a liberálisok, – hogy civil kontrollt kell gyakorolnunk minden hatalom felett. Isten és egyház felett is. Mi majd eldöntjük. Mi majd a média segítségével érzékenyítjük az átlagpolgárt, az átlaghívőt a problémákra. Majd a szabályból kivétel lesz, a kivételből pedig szabály. Mostantól az lesz normális, amit kiharcolunk. Akár hangos kisebbségként is. Majd addig fújjuk a mantrát, amíg eljut a politikusokig, ők megszavazzák, és akkortól az lesz a mérvadó. A sötétség fog világítani, a fényt meg majd lesötétítjük, átfestjük feketére. A jobboldal, a nemzet és egyházvédők nyugodtan zárják be a boltot, mert ez a jövő.

Annak idején azt tanultuk erkölcstanból, hogy a lelkiismeret Isten szava bennünk. Iránytű. Ahogy az iránytűt is északra állítják, – és ha jól működik, mutatja is azt,– a lelkiismeretet is be kell állítani. Hogy pontosan mérjen: sem túl rigorista, szűkmarkú módon, sem túl tágasan, laxistaként. Ha túl szigorú, nincs benne helye a kegyelemnek, az irgalomnak és a megbocsátásnak. Ha túl tág, ha minden bűn belefér, akkor már érvényét veszti a hangja. Ma épp ez a veszély fenyeget. A túlzott viszonylagosság, az egyház hitigazságainak, az erkölcsi alaptörvényeknek a kilúgozása, megkérdőjelezése. Lassan bármit szívesen feláldoznánk a szabadelvűség oltárán. Akár el is lehet altatni a lelkiismeretet, de el is lehet fojtani. Felmentésként, önigazolásként, az önzés magyarázataként is lehet használni.

Isten viszont egyiket sem akarja. Az ő érzékenyítése Jézus Krisztus kinyilatkoztatásában érhető tetten. Ott nincs helye mellébeszélésnek, felhígított, elkorcsosult viselkedésnek. Lennél hideg vagy meleg – olvassuk a Jelenések könyvében.(Jel 3, 14-22) Nem mind, aki mondja nekem, Uram, Uram – halljuk az Úr Jézustól (Mt 7, 21), csak az, aki a mennyei Atyám akaratát cselekszi. Egyik szülő úgy fogalmazott értetlenkedő kamasz gyerekének: „Fiam, ha boldog akarsz lenni, akkor kapcsold ki azt a nyavalyás okostelefont, és fogjál neki mosogatni…!”

Éppen ezek a válságos, ínséges járványidők kellene, hogy érzékenyítsenek arra, hogy Isten szavát, egyházunk hitbeli és erkölcsi tanítását komolyan vegyük és betartsuk. Másképp elsodor minket ez a szabadelvű, hazug propaganda. Mint a vírus. Szétroncsolja lelkünk szövetét.

 Voltaképp örülnünk kellene, hogy már Krisztus meghozta nekünk a „védőoltást”.

És csak hagyjuk, hogy kegyelme általunk, bennünk működésbe lépjen.