Egészség, pénz vagy élet?
Nem telik el nap, hogy ne olvasnánk-hallanánk olyan hírekről: xy meghalt, mert nem volt elég pénze a beavatkozásra; adakozzunk, mert ezt a műtétet nem fizeti a biztosító; csak kevés van ebből a drága gyógyszerből, nem jut mindenkinek, akinek jutna, nem tudja megfizetni, ezért kell az állami kompenzáció… Romokban az egészségügy. Minden miniszter, menedzser kiszolgálja, majd megfeji a rendszert, amennyire lehet, – legalábbis ebben az országban (szerk.: Románia) –, mivel pedig a szakma csak pénzt visz, nem termel, mindig csak kiadással jár. Mert az egészség drága. A megszerzése is, a visszaszerzése is. A rendszer nem gyógyít, legföljebb kezel, diagnosztizál, meghosszabbítja a haldoklást. Jobb esetben. Arra nem gondolnak, hogy az egészséges emberek boldogabbak is, és ez az államnak is érdeke lenne.
Háborog, fáj a lelkem. Szenved az igazságtalanságtól, a kétszínűségtől, a piaci alapú, haszonelvű életfelfogástól: csak akkor van értéked, ha pénzed van!? A szülők is úgy számolnak, már a fogantatáskor: mennyibe kerül a gyerek felnevelése, a gyógyítás? Megéri így vállalni?… Ha nincs pénzed a drága gyógyszerre, elvihet akár a kovid’19 is. Házadat, autódat eladhatod, úgysem elég a méregdrága műtétekre, műszerekre. Mert a tudományt meg kell fizetni. Vajon mennyit ér euróban egy emberi élet? Mennyit vagyunk hajlandók áldozni érte? S ha többet ér? S ha valakinek nincs pénze? Zsarolhatja ezzel az állam a polgárát? A lakosság, a rászoruló betegek csak pénzkereső és fizető automaták? Hiszen hiába fizetted az egészségbiztosítást, a biztosítómaffiának nem éri meg, hogy veled foglalkozzék. Ez nincs benne a keretben… Ha csóró vagy, meghaltál. Annyi. Még egy újsághírt sem érdemelsz. Pedig nyilvántartásba vett a családorvos, mint adófizetőt, mint potenciális jogosultat. Jártál a sürgősségen is. A járulékod meg évtizedek alatt valahova lecsorgott. Most mellékes.
Úgy tartjuk, akkor vagyunk egészségesek, ha nem fáj semmi, ha nem kell orvoshoz menni. „Csak egészség legyen, – szoktuk mondani. Most meg a világméretű járvány idején úgy érezzük, veszélybe került az egészségünk. S még inkább az életünk. Ha a kórházban hozzánk nyúlnak, annak már nyoma lesz, és érezni fogjuk következményeit. Mennyire örülünk, amikor onnan kijöhettünk. Újjászületve, reménységgel, nagy fogadkozásokkal, megsebzetten, testi-lelki bélyegekkel. Pedig úgy szeretjük az életet, nem adnánk semmiért.
Talán pont ez a baj. Mert egyszer így is, úgy is elveszítjük. Mert eleve arról szól, hogy el kell veszítenünk. Ez a földi lét csak ideiglenes. Nekünk nagyobb távlataink vannak. Belátható következményekkel… Csak ezt fájdalmas beismerni. Elhitetjük magunkkal, hogy a láthatót ne adjuk a láthatatlanért. Holott a láthatatlan igazibb valóság. A biológiai életösztönünk is azt súgja: beteljesületlen lenne, ha csak ennyi lenne. Ne merüljünk bele a láthatóba, a kézzel megfoghatóba, a kifizethetőbe, mert ez a világ nem örök. Még vírussal, vagy vírus nélkül is van legalább 5 millió éve hátra. Hacsak hamarébb fel nem robbantjuk a nagy civilizációnkkal, ami elfödi előlünk a Teremtőt. Ebbe a világba testesült bele az Istenfia, ezt, – benne leginkább minket – szeretné meggyógyítani. Kigyógyítani a bűn okozta fertőzöttségből.
Kell lennie valami többnek, teljesnek, valódinak, igazinak. S erről maga Isten győzött meg Krisztusban. Ő hozta az örömhírt, hogy ne féljünk. Isten nem teremtett pénzt. Azt mi kentük fel értékhordozóvá. Aranyborjút csináltunk belőle. Itt kezdte súrolni az eget az emberi aljasság.
Életünk titka nem a pénz, nem a tartalék ezer eurókban, hanem a létadó Isten titkában rejlik. Aki mindnyájunkat kivételesen szeret. Aki számára mindnyájan privilegizáltak, különlegesek vagyunk. Aki magához akar gyűjteni, mint tyúk a csibéit. Számára nincsenek másodosztályú, elhanyagolható értékű emberéletek. Isten szemében mindenki VIP. Very Important Person. Nagyon, erősen, kivételesen értékes személy. A mennyország lelátóján is mindenki ott ül…
