Aloïs Stanke – egy jóindulatú ferences szerzetes a német egyenruha alatt

 A Bourges-i ferences, Claude Autant-Lara filmje

Alfred testvér Aloïs Stanke (1904-1975) néven született. A második világháború alatt ápoló és őr volt a Bordiot nevű börtönben Bourges-ban. Vigasztalta és segítette a foglyokat, velük volt szenvedéseikben, és saját életének kockáztatásával is üzeneteket valamint ételt továbbított számukra.

Éjfél. Bourges. A börtönfelelős Gestapo tisztek mind elhagyták már a helyiségeket, hogy visszamenjenek a laktanyába, vagy felhajtsanak egy pohárral a sarki bárban. Csak az éjjeli őrök maradnak, és a börtönben síri csend uralkodik. A fogvatartottaknak nincs mit mondaniuk. Az elszenvedett kínzások után megpróbálják kihasználni a lehető legjobban azt a néhány órás szünetet, amit az éjszaka nyújt számukra, mielőtt másnap a börtönőrök kezeiben lesznek újra.

Marc Toledano legalábbis megpróbálja, siker nélkül. Már túl nyughatatlan ahhoz félálmában, hogy pihenjen, és fájó teste is megakadályozza abban, hogy kényelmes alvóhelyzetet találjon.

Hirtelen egy árnyék tűnik fel a cella falán, ami felriasztja. Kínzói már visszatértek volna, hogy vallassák? Nem fejezhetnék már be végre és hagyhatnák egyszer s mindenkorra békén? De ahelyett, hogy megragadnák és kirángatnák a cellájából, mint egy ellenszegülő vadállatot, egy kéz finoman megérinti a vállát.

– Ne beszéljen – mondja egy hang lágyan, erős német akcentussal. – Alfred testvér vagyok, Szent Ferenc rendjéből. Azért jövök, hogy gondoskodjam Önről.

Marc nem hisz neki. Ez kétségtelenül egy újabb trükk arra, hogy szóra bírják. Visszaélni Isten nevével, hogy elérjék a céljukat, ez teljességgel elképzelhető ezektől a szörnyetegektől.

Csak akkor lepődik meg, amikor egy kényelmes ágyon találja magát a gyengélkedőben, és „hóhérja” fertőtlenítőszert tesz sebeire, miközben megnyugtató szavakat mond ügyetlen franciasággal. Még egy trükk arra, hogy elaltassa gyanakvását? Ez már nem fog működni!

Igen ám, de a sebkötözés után az őr megmutatja neki ferences keresztjét és rózsafüzérét. Elmond egy tizedet franciául, ahogy csak tudja. Majd száraz gyümölcsöt, egy kis friss kenyeret és pástétomot ad Marcnak, mielőtt visszaviszi a cellájába.

Alfred testvér másnap este és azt követően is visszatér. Minden egyes alkalommal ugyanaz ismétlődik. Marcot a gyengélkedőbe viszi, ahol ápolja, enni ad neki, imádkozik érte, majd vigasztaló szavakkal kíséri vissza. Marc ezt már nem is érti. Az ember, aki gondoskodik róla és az ellenség egyenruháját viseli, olyan törékenynek tűnik, amikor a nyakán lógó keresztet a kezében tartja. Imádság közben hulló könnyei végül arról győzik meg Marcot, hogy ez az ember valóban a szövetségese.

– Életben van a testvérem? – egy este fel meri tenni ezt a kérdést. Yves-re gondol, aki ugyanazokon a kínzásokon esett át, de már tíz napja nem látta.

– Igen – feleli Alfred testvér, és egy füzetet és ceruzát ad neki. – Küld neki üzenetet? Vagy a családjának?

Jótevőjének francia nyelvtudása nagyon kezdetleges. Marc tehát rászánja magát, hogy sérült keze ellenére ő írja meg az üzenetet a szüleinek, gondosan ügyelve arra, hogy ne mondjon semmi kompromittálót Yvesről vagy az ellenállásban részt vevő társairól. Alfred testvér az üzenetet belegyömöszöli a csizmájába, mielőtt visszavezeti Marcot a cellájába.

A ferences több hónapon át közvetíti Marc üzeneteit a testvérének, a szüleinek és az ellenállóknak is. Élelmiszert, dohányt, gyógyszert, újságot hoz… Marc jól látja, hogy nem ő az egyedüli fogoly, aki segítséget kap Alfred testvértől. Az őr még azt is megteszi, hogy behozza a börtönbe Barut apátot, egy általa megmentett svájci papot azért, hogy meg tudja beszélni a Toledano fivérekkel a legjobb védekezési taktikákat, amiket bevethetnek a kínzóik ellen.

Több hónapos kihallgatás és sikertelen kínzások után, mivel az ellenállással való kapcsolata bebizonyíthatatlan, a Gestapo végül elengedi Marcot. Ennek ellenére Alfred továbbra is közvetíti az üzeneteket közte és testvére, Yves között, aki még mindig a börtönben van.

– Miért segített nekem? – kérdezi meg egy napon Alfredtől. – Ön német. Nem vagyunk ellenségek?

– Ahol reménytelenség van, oda reményt viszek. Ahol sötétség van, oda fényt. Ahol szomorúság, oda örömet,” – mondja a ferences, akinek a hónapok során jelentősen javult a francia tudása. –Német vagy francia. Zsidó vagy ateista. Fekete vagy sárga. Az emberek ugyanúgy szenvednek. Az ápoló a sebeket, a szerzetes a lelket gyógyítja. Én egy ápoló szerzetes vagyok, aki teljesíti a kötelességét.

Alfred testvér 1975. szeptember 23-án hunyt el a sélestat-i Szent Antal kolostorban dúló tűzvész során (Alsó-Rajna vidék, Franciaország). Sok egykori ellenálló, köztük Marc Toledano is részt vett barátjuk és őrangyaluk temetésén, aki ma a Saint-Doulchard temetőben nyugszik, nem messze Bourges-tól. “Bourges-i ferencesnek” is nevezik, Marc Toledano életrajzának és Claude Autant-Lara azonos című filmjének nyomán, amely Alfred (Aloïs) Stanke rendkívüli emberségét mutatja be.

Forrás: Aleteia

Fordította: Hegedüs Katalin