A katolikusok többsége nagyon keveset tud a bíborosokról, jóllehet elég gyakran látjuk őket. Elvégre a hittanórán sem igazán szerepelnek témaként. Amit tudunk, azt leginkább a médiából tudjuk, ahol a bíborosokat gyakran úgy ábrázolják, mint bíborvörös ruházatú, távoli és félelmet keltő alakokat, akik segítenek vezetni az Egyházat, és a Sixtus-kápolnában gyűlnek össze, hogy megválasszák az új pápát.
Valójában a bíborosok olyan nélkülözhetetlen tisztségviselők, akik hosszú pályafutásukat szerény fiatal papként kezdték, és akikre – a pápa bizalmának elnyerésével – a katolikus egyház jövője van bízva a pápaválasztáson való szavazati joguk révén.
A bíborosok, akik a világ legelőkelőbb testületének befolyásos tagjai, tudatában vannak annak, hogy a pápa és az egyház nevében végzett feladataik éppoly változatosak, mint a tehetségük: különleges küldetéseken járhatják a világot, kiemelt jelentőségű főegyházmegyéket igazgathatnak és új pápákat választhatnak. Befolyásuk és a pápához való közelségük miatt a bíborosokról néha úgy gondolják, hogy a püspököknél magasabb spirituális tekintéllyel rendelkeznek. Ez nem igaz, mert a püspöki hivatallal ellentétben a bíborosi rangot nem Krisztus hozta létre, hanem az azért jött létre, mert a pápáknak megbízható tanácsadókra volt szükségük.
Egyszerűen fogalmazva, a bíboros olyan pap vagy püspök, akit a pápa a Bíborosi Kollégiumba nevezett ki, amely azért kapta ezt a nevet, mert az egyházi tisztségviselők testülete, azaz kollégiuma. A tagság nem ad megnövekedett spirituális hatalmat, de a bíborosok két fő feladata, hogy segítsék a pápát a hatalmas világegyház kormányzásában, és mindenekelőtt megválasszák az új pápát, akit szolgálnak. Ősi szokás szerint „hercegeknek” nevezik őket a pozíciójuk által biztosított diplomáciai státusz miatt, és azért is, mert a korábbi évszázadokban a tagok közül sokan Európa nagy nemesi családjaihoz tartoztak. Ma a legtöbb bíboros ténylegesen alacsony származású.
A bíborosok központi szerepe már nevük eredetéből is kitűnik: a latin cardo szóból származik, amely zsanért vagy sarokpontot, főtámaszt jelent, és arra utal, hogy ők az egész egyház legfontosabb tanácsadói, vagyis főtámaszai.
A bíborosok három rendje
Sok évszázadon át bizonyos laikusokat is bíborossá kreáltak. Ezt a gyakorlatot végül 1917-ben szüntették meg. Az egyházi törvények előírják, hogy minden bíborosnak „legalább papi rendben lévő, tanbelileg, erkölcsben, vallásosságban és ügyintézési okosságban magasan kiemelkedő férfiúnak” kell lennie. (CIC, 351. can.) XXIII. János pápa annak érdekében, hogy a bíborosok jelentőségét tovább növelje az Egyházban, 1962-ben elrendelte, hogy minden bíborost püspökké kell szentelni, ha még nem volt az. A pápa azonban engedélyezheti, hogy püspökké szentelés nélkül is kinevezzenek egy új bíborost. Legutóbb Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a pápai ház prédikátora is ilyen keretek között lett bíboros.
Napjainkban a bíborosoknak három rendje van. A püspök-bíborosok számára a Rómát körülvevő szuffragáneus egyházmegyék, az úgynevezett szuburbikárius (külvárosi) püspökségek egyházait jelölik ki címül (CIC, 350. can.) Ma a püspök-bíborosok a Bíborosi Kollégium rangidős tagjai, akik a Római Kúrián teljes munkaidőben teljesítenek szolgálatot. A keleti katolikus egyházak pátriárkái szintén a püspök-bíborosok rangsorába tartoznak.
A presbiter-bíborosok ma a Római Kúria tisztviselői vagy olyan püspökök, akiknek egyházmegyéje Rómán kívül van, mint például Chicago, Párizs, New York és Mexikóváros érsekei. Ők egy bizonyos római templom címét kapják, ami történelmi emléke annak a korábbi szokásnak, hogy a római papság vett részt a pápaválasztásban.
A diakónus-bíborosok a Római Kúrián teljes munkaidőben szolgálatot teljesítő címzetes püspökök, vagy az Egyházhoz tett hozzájárulásukért a pápa által kitüntetett teológusok. A diakónus-bíborosok a hét diakónusra emlékeztetnek, akik egykor Róma kerületeit igazgatták, valamint a pápai udvartartást segítő diakónusokra. Nekik egy-egy római diakóniát jelölnek ki. (CIC, 350. can)
Bíborosok és konzisztóriumok
Egyedül a pápa dönt arról, hogy kiből kreál bíborost. Bármely papot kinevezhet a kollégiumba, és minden új tag hivatalos dokumentumot, úgynevezett bigliettót (szó szerint „jegyet”) kap, amely tájékoztatja őt a megtiszteltetésről. Ezután Rómában egy pontosan kidolgozott szertartás, az úgynevezett konzisztórium keretében hivatalosan is felveszik őket a Szent Kollégium tagjai közé.
A bíborosok száma az évszázadok során jelentősen változott. A középkorban nem volt szokatlan, hogy csupán egy maroknyian voltak; egy időben mindössze négyen választották meg az új pápát. V. Szixtusz pápa (1585-1590) elrendelte, hogy 70 tag legyen, és ez a szám 1958-ig változatlan maradt, amikor Boldog XXIII. János pápa öt fővel növelte azt. Ez a szám folyamatosan nőtt, így ma már mintegy 180-an vannak. Pápai rendelet szerint legfeljebb 120-an rendelkezhetnek szavazati joggal az új pápát megválasztó konklávéban, bár ettől néhányszor eltekintettek, különösen II. János Pál pápa uralkodása alatt. A bíborosok 80 éves korukban elveszítik jogukat a pápaválasztásban való részvételre, de a pápa továbbra is nagyra értékeli tanácsaikat.
A bíborosok jelvényei
A legtöbb ember azt hiszi, hogy a bíborosok piros színű ruhát viselnek. A bíborosok valójában skarlátvörös színt viselnek, ez a szokás hivatalos értelemben 1245-ben kezdődött, amikor IV. Ince pápa a híres vörös kalapot adományozta a bíborosoknak. A skarlátvörös arra emlékezteti a bíborosokat, hogy hajlandónak kell lenniük önmagukat adni az Egyházért, akár vérük ontásáig is.
Az új bíborosok új címük több jelvényét is megkapják: a pileolust (Soli Deo), a birétumot és a gyűrűt. A bíborosok fejére a pápa saját kezeivel helyezi fel a skarlátvörös pileolust (vagy koponyasapkát) és a skarlátvörös birétumot (négyszögletű selyem fejfedő). A gyűrű a bíboros méltóságát, lelkipásztori buzgóságát és az Apostoli Szentszékkel való közösségét jelképezi.
A bíborosok esküje
Az alábbiakban a pápának és utódainak tett hűség- és engedelmességi eskü fordítása olvasható, amelyet a bíborosok a birétum, azaz a bíborosi kalap átvételekor mondanak el:
„Én [név és vezetéknév], a Szent Római Egyház bíborosa, ígérem és esküszöm, hogy mostantól fogva és amíg élek, hűséges leszek Krisztushoz és az ő Evangéliumához, rendíthetetlenül engedelmeskedem a Szent Apostoli Római Egyháznak és főpásztorunk személyében [itt megnevezi az adott pápát] Boldog Péternek, és az ő kánonjog szerint megválasztott utódainak; szavakban és tettekben mindenkor megőrzöm a közösséget a katolikus egyházzal; nem fedem fel senkinek azt, aminek a megőrzését rám bízták, és aminek a kinyilatkoztatása kárt vagy szégyent okozhatna a Szent Egyháznak; nagy szorgalommal és hűséggel végzem azokat a feladatokat, amelyekre az Egyház szolgálatában hivatott vagyok, a törvényes normáknak megfelelően.
Úgy segéljen engem a Mindenható Isten.”
Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Simply Catholic
