Dr. Batthyány-Strattmann László herceg: Nyisd fel szemeidet és láss! Kalauz az egész életre – IV. rész
Márciusban lesz húsz éve annak, hogy Dr. Batthyány-Strattmann László herceget Szent II. János Pál pápa boldoggá avatta. Egy visszaemlékezés szerint a herceg gyakran mondta betegeinek: ő csak a szemműtétet végzi, a gyógyulást Isten adja. Búcsúzáskor betegeinek egy szentképet és egy vékony füzetet adott, amelynek címoldalán ez állt: „Nyisd fel szemeidet és láss!” A füzet 1926-ban jelent meg Szombathelyen. A boldoggá avatás évfordulójára készülve folytatásokban közöljük „a szegények orvosa” írását.
Az anyaszentegyház és annak áldásai.
Végső célod elérésére adta továbbá Krisztus az anyaszentegyházat, ennek minden segítő eszközével: a szentmiseáldozattal, áldásaival és szentségeivel együtt.
Marseille város egyik magas templomának tetején áll egy nagy aranyozott Mária-szobor, melynek fénye a tengerre messze-messze ellátható. A hajósok szemüket a háborgó tenger közepéről állandóan e szoborra irányítják, hogy a legnagyobb viharban és zivatarban is megtalálják a biztos utat a kikötőbe.
Ilyen a Krisztus által alapított anyaszentegyház is, amely a jó anya szeretetével vezérel minket az örök kikötőbe minden szakadékon át.
Hogy Krisztus mindazon bőséges kegyelemben és gyümölcsben, melyet számunkra a keresztfán szerzett, téged és mindnyájunkat részesíthessen, alapította az anyaszentegyházat, s annak élére fejedelmet rendelt a következő szavakkal: „Te Péter (kőszikla) vagy, s ezen kősziklára építem anyaszentegyházamat és a poklok kapui nem vesznek erőt rajta.”
Szent Péter utódjainak, a római pápáknak sora meg nem szakad; ők helyettesítik Jézus Krisztust az egységes, szent, katholikus és apostoli egyház kormányzásában.
Az egyes egyházmegyék fölé a püspököket rendelte Krisztus az apostolok utódjaivá. Hogy pedig országát a földön kiterjessze, ezer meg ezer papnak adott megbízást, hogy ezek a kereszténység összességeért napról-napra imádkozzanak és a nagy dicsőítő, hálaadó, könyörgő és engesztelő áldozatot a szentmisében Istennek bemutassák, miként azt már a keresztények legelső papjai is a katakombákban tették.
S az anyai szeretet mekkora bőségeivel halmoz el bennünket a katholikus anyaszentegyház!
Már bölcsődhöz elküldötte egyik papját, hogy a keresztség által Isten gyermekei sorába léphess a következő szavak emlékezetére: „Tanítsatok minden nemzeteket, megkeresztelvén őket az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében” (Mt 28, 19).
Gyermekkorod szép napjaiban megismertette veled az igaz vallást, s lehet-e nagyobb kincsed a katholikus hitnél, amely egyedül képes rá, hogy életed hajóját biztosan átvezesse az idők minden tévelygése között. A hit és a hitteljes bizalom vigasztalást nyújt életed bármely helyzetében, minden szenvedésedben, vele mindent megnyugvással, örömmel el tudunk viselni.
Az anyaszentegyház áldásaival kísér minket egész életünkön keresztül.
A gyónás és az áldozás
Ha elhagyatottnak és árvának érzed magadat és tanácsra szorulsz, a jó papnak mindig van megértő szíve és atyai szava hozzád. Ha pedig lelkiismeret-furdalás fog el és a béke szívedből távozott, akkor is rendelkezésedre áll a pap, hogy levegye a szívedről a követ és megbocsásson az Isten nevében mindent, még ha évekig nem járultál volna is a szentgyónáshoz, s ha még oly súlyos bűn nyomná is lelkedet. Hisz tudhatod, mily mindenható s mily végtelenül irgalmas e szava: „Feloldalak bűneid alól.” Krisztus ruházta őt fel e hatalommal, amikor ezt mondotta: „És amit megkötendesz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is; és amit feloldandasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is” (Mt 16, 19).
Abban a pillanatban mázsás súlyként válik le rólad a bűn, és ismét olyan megkönnyebbültnek, oly boldognak érzed magadat, amilyen már régesrég nem voltál. S ha megint bűnbe esel, jöjj csak és Isten újra és ezerszer újra megbocsát neked, mert vég nélkül való az Ő irgalmassága. Ezt akarta Ő oly vonzóan lelked elé tárni a tékozló fiúról szóló példabeszéddel is. Hallgasd meg, mit mond: „Nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, kiknek nincs szükségük bűnbocsánatra” (Lk 15, 7).
S ha végre halálos ágyadon fekszel s mindentől meg kell válnod, megint csak a lelkész kopogtat nálad az anyaszentegyház nevében, a legsötétebb éjszakában és a legnagyobb viharban, zivatarban is, csak hívjad őt. Utoljára nyújtja még neked az élet kenyerét kísérőül az örökkévalóságba vezető utadra.
S amikor remegő ajkadról az utolsó sóhaj is elszállott, és szegény, zaklatott szíved utolsó dobbanása is elhallgatott, a pap imádkozza fölötted: „Adj Uram örök nyugodalmat neki”, s azután sem feledkezik meg egy nap sem rólad, ha már senki más nem őrzi is emlékedet: „Et omnibus in Christo quiescentibus locum refrigerii, lucis et pacis ut indulgeas deprecamur.” („Minden Krisztusban elhunyt hívőnek add meg, kérünk, az enyhülés, a világosság és béke helyét.”) S mily buzgón könyörög éretted ismét és mindig!
Ne légy tehát háladatlan, kövesd az anyaszentegyházat és tanításait, és ragaszkodjál szentségeihez és parancsolataihoz, hogy minden tévelygéstől megmenekülhess.
Nem a te javadat szolgálják-e az egyház parancsolatai? Gondolj csak gyermekeidre! Hogy várhatsz tőlük tiszteletet magad iránt, ha még a jó Istent, ki a negyedik parancsolatot adta, sem tisztelik?
Mily kedvesen hangzik az egyház buzdító hívása, mellyel arra serkent, hogy minél gyakrabban járulj a szentáldozáshoz, és enyhén mondva, nem szomorú dolog-e az, ha e felhívásnak alig egyszer-kétszer felelsz meg az egész esztendőben?
Krisztus a legméltóságosabb Oltáriszentséget irántad való szeretetéből alapította; erről több ízben szólott is, és te e nagy szeretetet még nagyobb hidegséggel akarnád viszonozni?
Ne mentegetőzzél azzal, hogy méltatlan vagy e szentség felvételére. Hisz egészen senki sem méltó rá, de igyekezzél, hogy mindig jobban azzá válhassál, mert teljesen méltó úgysem lehetsz soha. Hidd el, e földön semmi sem hozhat annyi áldást és lelki békét reád, mint e szentségnek gyakori felvétele.
Midőn boldogult Ödön fiamtól halálos ágyán megkérdeztem, volna-e még valami kívánsága, azt felelte: „Csak még egyszer szeretnék kis testvérkéimmel együtt a szentáldozáshoz járulni, – mily szép volna ez!” Íme az Oltáriszentség ereje a halál küszöbén!
