Pankotai Lilli a tuntetesen

Néhány szó egy vasárnapi beszédről

2022. október 23-án, Budapesten, különös beszéd hangzott el egy politikai rendezvény színpadán. Már sötét volt, a háttérben az 1956-os felkelés szimbóluma, a lyukas nemzeti lobogó, amikor egy fiatal lány beszélni kezdett. Mondandója nagy vihart kavart a sajtóban. Mi napi politikával nem foglalkozunk, ezért a beszéd üzenetét sem kommentáljuk. Amiért érdekes számunkra ez a történet: a felszólaló egy jeles egyházi gimnázium, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának a diákja volt.

A felszólaló (végzős diáklány) szövegében nemcsak olyan állítások kaptak helyet, amelyek hallatán keresztény – s remélhetően nemcsak keresztény – ember fölkapja a fejét [pl. „A generációm vállalja a felhivalkodást (sic!), hogy leszarjuk ki az apa és ki az anya….”], hanem feltűnő volt a mosdatlan, mert eleve szutykos létre született szavak sűrű használata. Erről a sajtó már bőségesen írt: egyesek védelmükbe vették a diáklányt, mások elmarasztalták, a gimnázium vezetése pedig elhatárolódó nyilatkozatot adott ki. A beszéd hallatán jelen sorok írójának eszébe jutott a ciszterci rend nagy alakja, Clairvaux-i Szent Bernát. Feltételezhető, hogy a gimnáziumi évek során a diákok tanulnak a 12. században élt szentről is. Szent Bernáttól idézünk néhány olyan mondatot, melyekkel mélységesen egyetértünk:

„Ne becsüld testvérem kevésre az időt, mely hiábavaló szavakkal telik el! Még inkább ki kell üresítened a lelkedet a gyalázkodó nyelvtől, mely mindig kettőt öl meg. Megsérti annak lelkiismeretét, aki hallja, és megsebzi a szeretetet abban, aki gyaláz. Vajon nem vipera ez a nyelv? Minden bizonnyal az, s még hozzá a legszörnyűségesebb. Vajon nem hasonlít a lándzsához az ilyen nyelv? De mennyire, éspedig a legélesebbhez.”

[Lángolj és világíts. Válogatás Szent Bernát műveiből. Bp., 1978, 23-24.]

Az említett demonstráció bejelentett szándéka szerint a pedagógusok méltó megbecsülésének az érdekében zajlott. Ezért is különös, hogy a diáklány beszédének elhangzása után (ismeretink szerint) senki nem tette szóvá, hogy a szónok tévesen idézett egy mondatot. Méghozzá a legnagyobb magyartól. A beszéd Youtube-on is látható felvételén 2:40-kor a szónok felemeli bal karját, majd ezt mondja:

„Széchenyi fogalmazta meg a legszebben: Ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba.”

https://www.youtube.com/watch?v=5lsocZG_mXA

A „vipera-nyelvi” folytatást nem idézzük, Szalézi Szent Ferenc szavait Filótea című művének előszavából viszont igen:

„A tanulásnak jó útja, módja a tanulás; még jobb módja a tanító hallgatása; legjobb módja maga a tanítás. Ebből megérthetjük, hogy a tudásnak alapja az a törekvés, hogy másokat tanítsunk.”

Igen, tanítunk. Keresztényi kötelesség is, hogy a tévedéseket, hibákat orvosoljuk-javítsuk, hogy az igazságban maradjunk, mert ezáltal (is) tanulunk. A diáklány által idézett szavakat nem Széchenyi írta. Ezek a szavak egy mára már elfeledett, a maga korában népszerű író, Surányi Miklós (1882-1936), egykoron a katolikus szellemiségű Nemzeti Újság munkatársa utolsó, befejezetlenül maradt Széchenyi-regényében olvashatók. [Surányi: Egyedül vagyunk. II. köt. Bp., 1936, 268. p.] Az idézett mondat tehát fikció, az írói képzelet terméke.

Vannak viszont olyan, ehhez a történethez is illő szavak, amelyeket valóban a mélyen hívő, katolikus Széchenyi vetett papírra, s amelyek (bár ő a reformkor politikai vitáival kapcsolatban fogalmazta meg) ma is ugyanúgy érvényesek minden – nemcsak közéleti! – megszólalásra, mint Szent Bernát idézett mondatai:

„Aránylag kevés idő folyt le, s az emberek többsége már nem kételkedik azon, hogy igen szükséges a helyes modor, akár a legdicsőbb elvek kivitelére /…/.”

[Széchenyi: Politikai Program Töredékek. Pest, 1847, 134. p.]

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük