egy gyermekes csaladok Egyedi

Milyen mértékben szükséges elfoglalni az egykéket?

Az egygyermekes szülők nagy részének jogos aggodalmából fakad az a törekvésük, hogy megfelelő elfoglaltságok biztosításával érjék el, hogy gyermekük nyisson a többi gyermek felé. Ugyanakkor a gyermek személyiségének és életritmusának a tiszteletben tartása, illetve az unalom megtapasztalása korlátokat jelent a néha végletekig hajszolt túlfoglalkoztatással szemben.

Egygyermekes szülőként nagy a kísértés, hogy túl sok tevékenységet, programot szervezzünk a gyermekünknek azért, hogy megmentsük a magánytól és az unatkozástól. A pszichológusok  egyetértenek abban, hogy bátorítsuk egy szem gyermekünket, hogy nyisson a külvilág felé, töltsön időt más gyermekek társaságában, ami kompenzálhatja a testvérek hiányát, segít elsajátítani a társadalmi együttélés szabályait, valamint  az egészséges énkép kialakulását. Másrészt az is fontos, hogy tiszteljük gyermekünk életritmusát, személyiségét és ne éljük meg tragédiaként, ha egy szombat délutánra nincs semmi program.

Egy igazi aggodalom

Nagy fejtörést okoz az egygyermekes szülők nagy részének felkészülni azokra a pillanatokra, amikor gyermekük egyedül lesz, aprólékosan megszervezni a szünidő mindennapját, játékokat és tevékenységeket javasolni. “Ezek az aggodalmak inkább az anyákat érintik jobban” – hangsúlyozza Christelle, aki angol tanár és a 8 éves Jeanne édesanyja.

“Minden más eltörpül azon aggodalom mellett, hogy elfoglaljam Jeanne-t! – vallja be Christelle. –Különösen a szünidő alatt! Már előző este azon töröm a fejem, hogy milyen programokat szervezzek másnapra. Ha elutazunk valahová, azon aggódom, hogy lesz-e ott játszótér, vagy más olyan hely, ahol Jeanne elszórakozhat. Gyakran hívunk meg barátnőket. Frusztrál az a gondolat, hogy a kislányom egyedül marad. Pedig Jeanne nagyon élvezi azokat a pillanatokat, amikor egyedül van. Én vagyok az, aki kiszakítom belőle egy séta vagy egy kirándulás javaslatával.” Nehéz elviselni azt a feszültséget, ami a gyermekünk elfoglalása iránti, csipetnyi bűntudattal fűszerezett vágy és a túlterheltség miatti nyugtalanság között húzódik.

Bátorítsuk gyermekünket, hogy nyisson a külvilág felé!

Mi a mindennapos aggodalom oka? Azt akarjuk, hogy a gyermek elkerülje az unalmat, ne szigetelődjön el, legyen együtt korához illő más gyermekekkel, hogy megtanulja az osztozkodást, a kölcsönösséget, az ütközéseket és a türelmet. Ez konkrétan a gyakorlatban jelentheti a barátok meghívását, rendszeres találkozást az unokatestvérekkel, iskolán kívüli tevékenységeket, mint például a cserkészetet.

A külvilág felé nyitás nem kíván meg feltétlenül hatalmas befektetést, lehet, hogy csak annyi, hogy közös játékba kezdünk, elhívjuk a gyermeket vásárolni, együtt főzünk, közös kertészkedés során felfedeztetjük vele a természetet és az állatvilágot, sétálunk az erdőben, vagy lehet szó egy családi kedvenc állatkáról.

A túlzásba vitt aktivitás határai

Fontos, hogy a gyermek ne csak önmagára koncentráljon, ne váljon “énközpontúvá”, de vigyázat – figyelmeztet Sylvie Angel pszichiáter és családterapeuta -, vegyük figyelembe a gyermek személyiségét: „tisztelni kell mindenki jellemvonásait, kedvteléseit és egyéni érdekeit. Vannak, akik introvertáltabbak és válogatósabbak, szívesen olvasnak, zongoráznak, vagy böngésznek az interneten, míg mások inkább a baráti összejöveteleket, a csapatsportokat és a nyári táborokat kedvelik. A lényeg az, hogy a gyerek jól érezze magát.”

Nem kell zsúfolásig megtölteni programokkal a naptárat. Azok a pillanatok, amelyeket a gyermekünk egyedül tölt szabadon játszva, fejlesztik az önállóságát, találékonyságát, kezdeményezőkészségét, saját érdeklődési körének a felfedezését és önálló tanulási készségét. Hagyjuk, hogy hadd döntse el ő, hogy mit akar játszani, hogyan, mivel és mennyi ideig. Néha, ha a gyermek túl sokféle tevékenységet végez, nem marad ideje sem olvasni, sem unatkozni, pedig ezek a tevékenységek nagyon is áldásos hatással vannak a képzeletének fejlődésére.

Fordította: Ujvári Szonja
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.