A 2010-ben XVI. Benedek által bíborossá kreált konzervatív guineai Robert Sarah-t Ferenc pápa nevezte ki tavaly a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává. Korábban az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa volt.
A továbbiakban Robert Sarah bíboros írását olvashatják.
A legtöbb kommentátor számára XVI. Benedek hatalmas értelmiségiként marad emlékezetes. Munkája maradandó. Homíliái már most olyan klasszikusokká váltak, mint az egyházatyáké. De azoknak, akiknek megadatott a kegyelem, hogy közeledjenek hozzá és együttműködjenek vele, XVI. Benedek pápa sokkal többet hagy hátra a szövegeknél. Azt hiszem, elmondhatom, hogy minden vele való találkozás igazi spirituális élmény volt, amely nyomot hagyott a lelkemben. Együttesen alkotják annak az embernek a lelki portréját, akit én szentnek tartok, és akit remélem, hogy hamarosan szentté avatnak és az egyházdoktorrá nyilvánítanak.
Amikor 2001-ben 56 éves fiatal érsekként megérkeztem a Római Kúriára, csodálattal figyeltem a II. János Pál és az akkori Ratzinger bíboros közötti tökéletes egyetértést. Annyira egyek voltak, hogy lehetetlenné vált számukra, hogy elváljanak egymástól. János Pált lenyűgözte Joseph Ratzinger mélysége. A bíborost lenyűgözte II. János Pál Istenben való elmerülése. Mindketten Istent keresték, és újra kedvet akartak adni a világnak ehhez a kereséshez.
Joseph Ratzingert nagy érzékenységű és szerény embernek ismerték. Soha nem láttam, hogy a legcsekélyebb megvetést mutatta volna. Éppen ellenkezőleg, amikor a munka már teljesen elborítottak még akkor is készen állt, hogy meghallgassa beszélgetőpartnerét. Ha úgy érezte, hogy megsértett valakit, mindig megpróbálta megmagyarázni álláspontja okait. Képtelen volt bármilyen bántó lépésre. Azt is el kell mondanom, hogy nagy tiszteletet tanúsított az afrikai teológusok iránt. Még gyakorlati szolgálatokat is szívesen teljesített, vagy átadott egy üzenetet II János Pálnak. Mély, mindenki iránti jóindulat és tiszteletteljes finomság volt jellemző Joseph Ratzingerre.
2008-tól kezdve számos találkozón én helyettesítettem Dias bíborost, a Népek Evangelizációs Kongregációjának prefektusát, mivel ő olyan betegségben szenvedett, amely képtelenné tette erre. Ebben az összefüggésben volt szerencsém számos munkamegbeszélést folytatni XVI. Benedek pápával. Különösen a missziós országok több mint 1000 egyházmegyéjének püspöki kinevezési terveit kellett bemutatnom neki. Időnként elég hosszú, egy óránál is tovább tartó üléseket tartottunk. Kényes helyzeteket kellett megvitatnunk és mérlegelnünk. Néhány országban üldözések folytak. Más egyházmegyék válságban voltak. Lenyűgözött XVI. Benedek képessége a figyelemre és alázata. Azt hiszem, mindig bízott a munkatársaiban. Ez árulásokhoz és csalódásokhoz vezetett. De XVI. Benedek annyira képtelen volt az álszentségre, hogy nem tudta elhinni, hogy egy egyházi ember képes hazudni. A személyek megválasztása nem volt számára könnyű feladat.
Ezekből a hosszú és ismétlődő beszélgetésekből jobban megértettem a bajor pápa lelkét. Tökéletes bizalom volt benne Isten iránt, ami csendes békét és folyamatos örömöt nyújtott neki. János Pál néha szent haragot mutatott. XVI. Benedek mindig nyugodt maradt. Néha bántva érezte magát és mélyen szenvedett, amikor látta, hogy a lelkek eltávolodnak Istentől. Világosan látta az egyház helyzetét. De békés erő töltötte el. Tudta, hogy az igazság nem alku tárgya. Ebben az értelemben nem szerette funkciójának politikai aspektusát. Mindig megdöbbentett a tekintetében látszó sugárzó öröm. Nagyon szelíd humora is volt, amely soha nem volt erőszakos vagy durva.
Emlékszem a Papság Évére, amelyet 2009-ben rendelt el. A pápa hangsúlyozni akarta a papi élet teológiai és misztikus gyökereit. Igazsággal és bátorsággal szállt szembe a papságon belüli pedofília első leleplezéseivel. A tisztulási folyamat végére akart járni. Ez az év a Szent Péter téren tartott nagyszerű virrasztásban csúcsosodott ki. A lenyugvó nap aranyló fénnyel árasztotta el Bernini kolonnádját. A tér megtelt. De a szokásostól eltérően, nem voltak családok, sem apácák, csakis férfiak, csakis papok. Amikor XVI. Benedek megérkezett a pápamobilon, mindenki a nevét kiáltva éljenzett. Lenyűgöző volt, ahogy a férfihangok egyöntetűen skandálták a “Benedetto” nevet. A pápa nagyon meghatódott. Amikor az emelvényen állva visszafordult a tömeg felé, folytak a könnyei. Odahozták neki az előkészített beszédet, de ő félretette, és szabadon válaszolt a kérdésekre. Micsoda csodálatos pillanat! A bölcs apa tanította a gyermekeit. Mintha megállt volna az idő. XVI Benedek kitárulkozott. Aznap este határozott szavakkal állt ki a papi nőtlenség mellett. Az estét egy hosszú szentségimádás zárta. Mert mindig imádságra akarta vezetni azokat, akikkel találkozott.
Írta: Robert Sarah bíboros
Az eredeti cikk és a fordítás megküldését Hamard Eszternek köszönjük.
Forrás: Le Figaro
