Ferenc pápa homíliája XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséjén

„Benedek, a Vőlegény hűséges barátja, legyen teljes az örömöd, amikor már végleg és mindörökre hallod az Ő hangját!” – fogalmazott Ferenc pápa XVI. Benedek emeritus pápa gyászmiséjén mondott homíliájában.

A latin nyelvű szentmisét Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatta be mintegy 150 bíboros, 500 püspök, 5 ezer pap koncelebrálásával és közel százezer hívő jelenlétében. A német és olasz hivatalos állami küldöttség mellett a világ számos országának uralkodója, állam- és kormányfője vett részt az emeritus pápa gyászszertartásán. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte, míg egyházi részről a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát Erdő Péter bíboros, prímás, Veres András püspök, az MKPK elnöke, valamint Tóth Tamás, a testület titkára képviselte.

A gyászmise végén Ferenc pápa vezette a végső búcsúvétel szertartását, majd a beszentelt koporsót Georg Gänswein érsek, az emeritus pápa magántitkára és a Ratzinger család tagjai kíséretében bevitték a bazilikába. Bezárult a kapu, a sírbatétel szertartását magánjelleggel végezték a bazilika grottájában, Szent II. János Pál pápa egykori sírja helyén.

Benedek pápa halálával és eltemetésével lejárt az emeritussága, mostantól fogva egyike az eddigi 266 római pápának. Köszönjük az Úrnak, hogy nekünk adta ezt a szelíd és bölcs Pápát!

A továbbiakban közreadjuk Ferenc pápa homíliáját.

Benedek, a Vőlegény hűséges barátja, legyen teljes az örömöd, amikor már végleg és mindörökre hallod az Ő hangját!

«Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet» (Lk 23,46). Ezek az utolsó szavak, amelyeket az Úr kiejtett a kereszten; utolsó lélegzete — mondhatnánk — képes megerősíteni azt, ami egész életét jellemezte: folyamatosan Atyja kezébe ajánlotta önmagát. Megbocsátó és együttérző kezek ezek, gyógyító és irgalmas kezek, a felkenés és áldás kezei, amelyek arra is vitték őt, hogy testvérei kezére adja önmagát. Az Úr nyitva állt a történetek előtt, amelyekkel útja során találkozott, és engedte, hogy Isten akarata beléje vésődjön, vállaira véve az Evangéliumot annak összes következményeivel és nehézségeivel együtt, egészen addig, amíg végül az irántunk érzett szeretetből hagyta, hogy kezeit átdöfjék: «Nézd a kezeimet», mondta Tamásnak (Jn 20,24), és ezt mondja mindnyájunknak. Ezek az megsebzett kezek találkoznak velünk, és szüntelenül felajánlják magukat nekünk, hogy megismerjük Isten irántunk érzett szeretetét, és hogy higgyünk Őbenne (vö. 1Jn 4,16).

«Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet» — meghívás ez és életprogram, amely a fülünkbe súgja és fazekasként formálja (vö. Iz 29,16) a pásztor szívét, mígnem ugyanazok az érzések lüktetnek benne, mint Jézus Krisztusban (vö. Fil 2,5). Ingyenes önátadás ez az Úr és az Ő népének szolgálatára, amely azáltal születik meg, hogy befogadott egy teljességgel ingyenes ajándékot: „Hozzám tartozol… hozzájuk tartozol” — súgja az Úr; „kezeim oltalma alatt állsz, szívem oltalma alatt. Maradj kezeim sebhelyében és add nekem a te kezeidet”. Ez Isten engedékenysége és közelsége, mely képes tanítványai törékeny kezébe adni önmagát, hogy táplálja népét és az Úrral együtt mondja: vegyétek és egyétek, vegyétek és igyátok, ez az én testem, mely értetek adatik (vö. Lk 22,19).

Imádságos odaadás ez, mely csendesen formálódik és finomodik útkereszteződések és ellentmondások révén, amelyekkel a pásztornak szembe kell néznie (vö. 1Pt 1,6–7), bizalomteljes meghívás ez a nyáj legeltetésére (vö. Jn 21,17). Ahogy a Mester teszi, vállain hordja a közbenjárás fáradságát és a népért való fölkentségének sorvasztó terhét, különösen ott, ahol a jóság küzdelemre kényszerül és a testvérek veszélyeztetve érzik méltóságukat (vö. Zsid 5,7–9). A közbenjárás e találkozásában az Úr olyan szelídséget teremt, amely képes megérteni, befogadni, reménykedni és túljutni sok értetlenségen, amit az felkelthet.

Láthatatlan és feltartóztathatatlan termékenység ez, amely annak a tudásából ered, hogy milyen kezekbe helyezte bizalmát (vö. 2Tim 1,12). Imádságos és imádó bizalom, amely képes értelmezni a pásztor cselekedeteit és az Isten idejéhez képes igazítani a szívet és a döntéseket (vö. Jn 21,18): «A legeltetés szeretetet jelent, a szeretet pedig készséget jelent a szenvedésre. A szeretet ezt jelenti: az igazi jót adjuk a bárányoknak, Isten igazságának, Isten szavának a táplálékát, az Ő jelenlétének a táplálékát».

A Szentlélek vigasztalása által fenntartott odaadás ez, aki mindig előttünk jár a küldetésben: azzal a szenvedélyes igyekezettel, hogy hirdessük az Evangélium szépségét és örömét (vö. Gaudete et exsultate, 57), mindazok termékeny tanúságtételében, akik Máriához hasonlóan sokféle módon a kereszt lábánál maradnak, abban a fájdalmas, ám szilárd békességben, amely nem támad és nem veti a másikat alá a saját akaratának; és abban a makacsul kitartó, ám türelmes reményben, miszerint az Úr be fogja teljesíteni az ígéretét, ahogyan megígérte atyáinknak és utódainak mindörökre (vö. Lk 1,54–55).

Mi is, szilárdan kötődve az Úr utolsó szavaihoz és az életét jellemző tanúságtételhez, egyházi közösségként az ő nyomaiban akarunk járni, és az Atya kezeibe ajánljuk testvérünket: hogy irgalmas kezei találják égve az Evangélium olajával telt lámpását, amelyet szétosztott és tanúsított élete során (vö. Mt 25,6–7).

Nagy Szent Gergely A lelkipásztor kézikönyve végén így hívta és buzdította ezt a közösséget: „Életem viharai közepette vigasztalásomra van a bizalom, hogy fenntartasz majd imádságaid asztalán, és ha bűneim terhe a földre ver és megaláz, segítségemre leszel érdemeiddel, hogy felemelj». Ez a Pásztor tudatossága, aki nem képes egyedül hordozni azt, amit soha nem tudna egyedül fenntartani, és ezért képes az imádságra és a rábízott népről való gondoskodásra hagyatkozni. Isten hűséges népe az, amely egybegyűlve elkíséri és rábízza az Úrra azt, aki pásztora volt. Ahogyan az evangéliumi asszonyok, mi is úgy vagyunk itt a hála illatával és a remény kenetével, hogy még egyszer megmutassuk neki a szeretetet, amely nem vész el; ugyanazzal a kenettel, bölcsességgel, kifinomultsággal és odaadással akarjuk ezt tenni, mint amelyet ő tudott szétárasztani az évek során. Együtt akarjuk mondani «Atyánk, kezedbe ajánljuk az ő lelkét».

Benedek, a Vőlegény hűséges barátja, legyen teljes az örömöd, amikor már végleg és mindörökre hallod az Ő hangját!

Forrás: Vatican News