William Goh – Bemutatjuk Szingapúr leendő első bíborosát

A Vatican News hírportálnak adott terjedelmes interjújában William Goh bíboros jelölt beszél a szingapúri nemzetközi üzleti központ valóságáról és kifejti, hogy a jómód hogyan hat ki a vallásra. A bíboros jelölt, aki tavaly decemberben zárta le az Egyháznak a kis szigetállamon való jelenlétére emlékező bicentenáriumi ünnepséget, kendőzetlenül kifejti véleményét az Egyház prioritásairól, eredményeiről és nehézségeiről Ázsiában.

Szingapúrnak 2022. augusztus 27-én lesz először bíborosa. William Goh bíboros jelölt kifejti, hogy erre sem nem számított, sem nem törekedett, és eltűnődik a vele szemben támasztott elvárásokon, hiszen ő Ázsia egyik legkisebb és leggazdagabb, általában nemzetközi üzleti központként bemutatott országának katolikusait szolgálja. A Vatican News-nak adott terjedelmes interjújában elmondja, hogy mindezek ellenére miért virágzik ott az Egyház és hogyan indít néha az üzlet és a jólét még inkább Isten keresésére.

Hogyan tudta meg, hogy Ferenc pápa bíborosnak jelöli?

Éppen homíliámon dolgoztam, és amikor megjött a hír, néhányan SMS üzenetekben gratuláltak a bíborosi rangra emelésemhez. Azt gondoltam, ez álhír lehet, úgyhogy nem is nagyon figyeltem oda. Tovább dolgoztam a homílián. Eleinte nem hittem el, hogy ez igaz, egészen addig, amíg sokkal több üzenet nem érkezett, amelyek mind említették a Pápának az Úrangyala végeztével tett bejelentését. Teljesen azonban csak aznap este és másnap tudatosult bennem a dolog.

Véleménye szerint miért Önt választotta ki a Szentatya, hogy bíborossá kreálja? És hogyan készül arra, hogy bíborosként tanácsokkal segítse őt?

Hát, őszintén szólva, nem tudom, miért engem választott a Szentatya. Én csak egy hétköznapi püspök vagyok, aki teszi a dolgát. Mindennapi ember vagyok, hogy úgy mondjam. Bűnös, mint a többiek. Miért engem választott a Szentatya? Tényleg nem tudom. Őt kellene megkérdeznie [mosolyog]. Nem vágyakoztam erre és egyáltalán meg sem fordult a fejemben. Sokkal inkább arra összpontosítottam, hogy érseki megbízatásomat végigszolgáljam, jó munkát végezzek és utána méltósággal nyugdíjba vonuljak. De most, hogy a valóság elért, úgy hiszem, Isten akarata a számomra az, hogy többet tegyek, mint amit most teszek a Szingapúri Főegyházmegyében.

A különböző földrészekről és országokból érkező bíborosoknak lehetőségük lesz tájékoztatni a Szentatyát a katolikus hittel, más vallásokkal és a politikai helyzettel kapcsolatban az egyes országokban uralkodó állapotokról.

Szólna-e néhány szót a maroknyi szingapúri keresztény kisebbségről?

Igazából nem mondanám, hogy maroknyi keresztény kisebbség lennénk. Valójában meglehetősen ütőképes erőt képviselünk, mert az ország statisztikájára pillantva láthatjuk, hogy Szingapúrnak 3,5 millió lakosa van.

A népességnek közel 20%-át alkotják a keresztények. A katolikusok közel 7%-ot tesznek ki, így a katolikusok az ország teljes keresztény lakosságának 37%-át alkotják. Tehát valójában a kereszténység, a katolikusok és protestánsok, a második legnagyobb vallási csoportot alkotják Szingapúrban.

Ami pedig Szingapúr népességének vallási összetételét illeti, a buddhizmus körülbelül 31%-ot alkot, ezt követi a kereszténység közel 20%-kal, majd az iszlám 15% körüli hányaddal, a taoizmus megközelíti a 9%-ot és a hinduizmus az 5%-ot.

Egyházként mi vagyunk a legnagyobbak, mivel 240 ezer felnőtt (15 éves és annál idősebb) katolikusunk van. Ha beszámítjuk a gyerekeket is, akkor 350-360 ezren vagyunk. [A statisztika szerint Szingapúrban közel 240 ezer 15 éves és annál idősebb katolikus van. Az egyéb keresztények száma 411 ezer körül mozog, a katolikusoké pedig 242 ezer fő.]

Úgyhogy jelenlétünk Szingapúrban meglehetősen markáns. De a másik, éppolyan népes, vagy nálunk kissé még népesebb csoportot a vallás nélküliek adják, egyre nagyobb számban. Az emberek körülbelül 20% semmilyen vallást sem követ. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ateisták lennének. Mindössze arról van szó, hogy egyetlen valláshoz sem tartoznak. Azt sem jelenti, hogy ne hinnének Istenben. Talán néhányan nem hisznek, de 20% semmilyen valláshoz sem tartozik.

A keresztények nagy közösséget alkotnak, ezért is játszunk Szingapúrban igen fontos szerepet az ország életében.

Mit jelent gyakorló katolikusnak lenni Szingapúrban?

Szingapúrban igen iskolázottak az emberek, többségük egyetemi diplomával rendelkezik és az embereknek nagyok az elvárásaik a papokkal szemben, nem csupán erkölcsi életükkel kapcsolatban, hanem prédikálásuk és tanításuk vonatkozásában is. A katolikus népesség alapvetően a középosztályból, a felső és alsó középosztályból tevődik össze. Jórészt minden katolikus iskolázott ember.

Ha pedig a népünk hitéről kell szólni, azt mondhatjuk, hogy többet akarnak tudni. Jó homíliákat akarnak hallani. Keresnek. Növekedni akarnak hitben. Természetesen az idősebb generáció kissé jámborabb a hitében, pusztán gyakorolja azt, de nekik nagyon erős a hitük. A fiatalabbakat pedig sokkal inkább az a kívánság vezérli, hogy többet fedezzenek fel hitükről.

Katolikusaink tényleg nagyon aktívak, mind az Egyházban, mind a társadalmi-gazdasági életben. Nagy befolyással bírnak a társadalomban. És hát, tudja, mi ázsiaiak vagyunk. Nagyon udvariasok vagyunk. Nem csapunk nagy zajt. Nem kiabálunk. Nem tiltakozunk a dolgok ellen [mosolyog]. De a magunk csendes módján tanúságot teszünk a hitről.

Milyen ez a tanúságtétel?

Összességében azt mondanám, hogy szép számmal vannak aktív katolikusaink. A Covid előtt minden templomunk minden vasárnap színültig tele volt. Minden vasárnap. De hát természetesen, ha az egész katolikus lakosságot vesszük alapul, amely a gyermekeket is beszámítva körülbelül talán 360 ezer fő lehet [ebben a számban benne van a teljes szingapúri katolikus lakosság, ideértve a gyermekeket és a bevándorlókat, akiknek egy harmadát tartják aktív, templomba járó katolikusnak], akkor úgy véljük, körülbelül 140-150 ezer fő járhat vasárnap templomba. Ha mindenki templomba járna, akkor több templomot kellene építenünk. Tényleg úgy gondolom, hogy az emberek – nem pusztán a katolikusok, hanem az ázsiaiak általában – vallásos beállítódásúak. Hajlamosak vagyunk meglátni a szentség, Isten fontosságát életünkben.

Szingapúr az egyik leggazdagabb ázsiai ország és az egyik legkisebb is a világon. Ön vallásos országként jellemezné?

Igen. Valójában Szingapúrban nem tartjuk magunkat szekuláris, világi országnak. Ez minden alkalommal megerősítést nyer, amikor párbeszédet folytatunk a kormánnyal. Valójában minden vallás a kormány partnere. Ezért tartjuk magunkat több fajú, több vallású államnak, amelynek szekuláris kormánya biztosítja a semlegességet.

Tehát a szingapúriak 80%-ának, köztük a kormány tagjainak is, van hite, van vallása, és ők buzgó hívők is, bármely párthoz tartozzanak is. Még a kormánytagok és az állami szolgálatban dolgozók között is 80%-nak van istenhite vagy tartozik valamilyen valláshoz. Több vallásúak vagyunk és a kormány partnerként tekint ránk, mivel végül is a nép javát szolgálja, ha segítünk az embereknek abban, hogy összefogjanak és segítünk az országnak fejlődni, növekedni. A kormány minden vallásnak nagyon hálás.

Szerintem a kormányunkkal kapcsolatban a legjobb dolog a semlegessége. Ezért szekuláris kormány. Nagyon fontos megőrizni az összhangot a között a sok vallás között, amelyek Szingapúrban megtalálhatók. És mi nem harcolunk egymással.

Valójában van egy törvényünk. Ha valaki megsért egy másik vallást, börtönbe kerül. Így itt senki sem sértegeti a katolikusokat, mert mély tisztelettel viseltetünk egymás iránt és nagyon gyakran összejövünk a különféle vallásokkal. A vallási vezetők többsége, mi mindannyian személyesen ismerjük egymást. Ezért aztán bármilyen probléma, gond merül is fel, beszélünk egymással és támogatjuk egymást. Ezért van olyan vallási harmónia Szingapúrban, mint amilyet néhány más országban nem láthat, még Ázsiában sem.

Hozzá kell tennem, hogy bár Ön azt mondja, Szingapúr nagyon tehetős, ami igaz is, de hát tudja, a jómód szélsőséges irányokba hajthatja az embereket.

Véleménye szerint a jómód milyen módon hathat a vallásosságra?

A jómód elvezethet oda, hogy valaki elveszti Istenbe vetett hitét és az anyagiasságra összpontosít. De a jómód arra is késztetheti vagy vezérelheti az embert, hogy az élet értelmét és célját keresse. Mi, szingapúriak, meglehetős jómódban élünk. Ez való igaz. Az emberek többségének többje van, mint amire szüksége lenne, de az emberek az értelmet és a célt keresik, különösen a fiatalabb generáció, mondjuk a 30-asok vagy annál fiatalabbak, mert a szüleik jómódúak, mindnyájan szilárd, jól megalapozott körülmények között élnek. A harmincasok számára nem a pénz jelenti az igazi problémát, mert a családok többségének csak két gyermeke van.

A mai fiatalokat nem annyira érdekli, hogy jól fizető vagy jó elismerést adó állást találjanak. Azt a kérdést teszik fel: ad-e ez a munka számomra célt és értelmet? Ezért próbálok meg én, keresztény hitünkben, mindig segíteni ezeknek az embereknek abban, hogy meglássák az élet értelmét és célját. Miért élsz? A Szentírásért élsz? Itt van szíved, itt van a kincsed? Itt próbálom meg arra ösztönözni az embereket, hogy tudatosabban gondolkodjanak el és vegyék észre azt, hogy ami ténylegesen boldoggá tesz minket, azok nem a tárgyak, hanem az, ha van egy bizonyos szintű megelégedettségük és határozott céljuk.

Ferenc pápa pápasága során sokszor jelét adta, hogy figyelemmel fordul a világ perifériája, illetve a legkisebb és legújabb egyházak felé. A pápa tanításából mi érintette meg Önt a leginkább?

Ami nekem leginkább tetszik a Szentatya tanításában, az annak befogadó jellege, hogy valamilyen módon mindenki fontos, valamint az együttérzésre helyezett erős hangsúly. Azt hiszem, hogy ma az egyháznak tényleg együttérzésre van a legnagyobb szüksége. És a papoknak, különösen a papoknak és az egyházi személyeknek, szerintem nekünk nagyobb együttérzést kell tanúsítanunk azon emberek iránt, akik gyengék, akik nem képesek megfelelni az Egyház tanításának. Együtt kell haladnunk velük az úton, ahogyan a Szentatya látja, ahelyett, hogy ítélkeznénk felettük, mert úgy gondolom, hogy mindannyian küzdünk, hogy hűek legyünk a Szentíráshoz. Mi sem vagyunk tökéletesek. Azt hiszem, természetesen, hogy a Szentírás az eszmény. Nem kérdőjelezhetjük meg a Szentírás értékeit, ugyanakkor reálisaknak kell lennünk. Együttérzőknek kell lennünk, együtt kell éreznünk azokkal, akik küzdenek, hogy hitüknek megfelelően éljenek. Tetszik nekem, hogy a Szentatya az együttérzést és a befogadást hangsúlyozza. Valahogyan mindenkit fel kell karolnia az Egyháznak, legyenek akár elváltak, az LMBTQ közösséghez tartozók, a perifériára szorultak, vagy szegények. Úgy gondolom, erről szól az Egyház.

Véleménye szerint miért fordít a Szentatya különleges figyelmet az ázsiai Egyházra a bíboros jelöltek kiválasztásával a konzisztóriumok során?

Nos, úgy gondolom, hogy Ázsiában nagyon is élő a hit. Szinte ugyanannyira, mint Afrikában. Itt az Egyházat egészen újnak tartják. És azok is vagyunk! Főegyházmegyénk tavaly ünnepelte fennállásának, a kereszténység szingapúri megjelenésének 200. évfordulóját. Szerintem ismét visszajutottunk arra a pontra, amelyet a Szentatya hangsúlyozott a befogadással kapcsolatban, amikor az egyetemes Egyház kérdését taglalta. Ha az Egyház kész az egyetemességre, akkor úgy vélem, arányosabban kell képviseltetniük magukat a különböző földrészeknek és országoknak, hogy az Egyházat valóban Katolikus Egyháznak nevezhessük. Ázsiában, ha a megtéréseket tekintjük, bőségesen adódnak lehetőségek a hit terjesztésére, mert Ázsia olyan nagy földrész és a hit fiatal. A hit növekszik és az emberek még mindig fiatalok. Az evangelizáció lehetőségei igen bőségesek Ázsiában.

Miben látja az Egyház legnagyobb kihívásait Ázsiában? És mit taníthat az ázsiai Egyház az Egyház többi részének?

Hadd mondjak el Önnek valamit. Amikor részt veszek az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetségének, a FABC-nak ülésén, akkor döbbenek rá, hogy Ázsia milyen óriási kontinens. A számos országon keresztül Ázsia összetételét reprezentálja. Az országok annyira eltérők politikai stabilitás, kultúra, vallás és életszínvonal tekintetében! Számos és nagyon különböző nyelveken beszélünk, ha összejövünk.

Az FABC most ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, amelyet az idénre halasztottunk. A konszenzus elérése nagy kihívást jelent, mert nagyon eltérőek vagyunk. Még Szingapúr is annyira más, mint a közvetlen szomszédja, Malajzia, pasztorális, vallási és kulturális kihívások tekintetében. Az gondolom, hogy a sokféleség, a diverzitás jelenti a legnagyobb kihívást Ázsia számára.

Mi Szingapúrban köszönetet mondunk Istennek, hogy olyan kormányunk van, amely elősegíti a vallásközi párbeszédet. De más országokban sajnos kifinomultan, vagy néha akár nyilvánvalóan is elnyomják a vallásokat, főként a keresztény, a katolikus hitet. Ezek közül az országok közül számosban államvallás van, ezért nagyon sok érzékenység lenne szükséges a párbeszédhez annak érdekében, hogy az embereket összefogják. Ha a kormány nem támogatja a vallásközi összhangot, akkor ez kissé nehéz.

Szingapúrban arra törekszünk, amint Ön is látja, hogy modellt mutassunk arra, hogyan tud minden vallás békében, harmóniában együtt élni, de pontosan azért, mert Szingapúrban nincsen államvallás.

A vallások tisztán vallások. Nem folyunk bele a politikába. A politikusok emberek. Az emberek választják meg őket. A kormányra hagyjuk, hogy az emberek érdekében döntsenek. De a kormány nincsen a vallások ellen, így a vallás segítség. Mi tehát sokkal könnyebben támogathatjuk az összhangot, harmóniát.

A földrajzilag tágabb Ázsiában azonban a vallás gyakran keveredik a politikával. A vallás megpróbálja felhasználni a politikát a hatalomszerzésre, a politika megpróbálja felhasználni a vallást politikai haszonszerzésre. Ez aztán nagyon zavarossá válik. És néha nem tudjuk, hogy a vallást mikor használják tényleg a hit terjesztésére, és mikor politikai hatalomszerzés eszközeként. Kissé összetett a dolog. Ráadásul Ázsiában az Örömhír terjesztésének kihívásai még sokkal nagyobbak lesznek, mert olyan sok a nyelv, és egy adott országban akár négy vagy öt nyelvre is fordítást kell készíteni. Bár Szingapúrban mindenki beszél angolul. Ez sok gondtól mentett meg minket. Az én anyanyelvem egy kínai dialektus. De Szingapúrban mindenki megérti az angolt, ami a beszélgetést megkönnyíti. Természetesen ösztönözzük a kultúra megőrzését. Ösztönözzük a más országokból, például Mianmarból, Vietnámból, Franciaországból vagy Olaszországból érkezőket arra, hogy őrizzék meg nyelveiket és kultúrájukat. De Ázsia másik kihívása szerintem az, hogy hogyan „inkulturáljuk”, építsük be egy adott kultúrába a hitet. Ezzel tehát óvatosnak kell lennünk.

Az imént az Örömhírről beszélt. Az Egyházat tekintve a nyugaton zsugorodnak a papi hivatások, Ázsia bizonyos részein viszont fellendülés látható, nem?

Ázsiában itt is különbségek láthatók. Ez a mi kihívásunk. Szingapúrban vannak hivatások, nem mondhatjuk, hogy ne lennének, de egy jómódban élő országban néha nehezebb a papi életre hívni az embereket. Bár úgy gondolom, a hivatásból van elég sok, ha az összes vallási hivatást tekintjük, nem csak az egyházmegyei papságot. De észrevehető, és ez ismét nagy probléma az ázsiai Egyház számára, hogy a nem annyira jómódú országokban bőségesen vannak hivatások, még túl sok is van belőlük. Nem tudjuk, hogy valós hivatásokról van-e szó, vagy csak a szegénységből való kitörésről.

Jó ítélőképesség szükségeltetik tehát, mert a szemináriumok gyakran tele vannak. Nem könnyű a helyes megkülönböztetés. De azért kell dolgoznunk, hogy felismerjük, mely hivatások őszinték, még akkor is, miközben megpróbálunk jó hivatásokat keresni. 

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Vatican News