Az önmagát ajándékozó Isten
Ha az Úr Jézus életét, tanítását, az egész kinyilatkoztatást szemléljük, megdöbbenve szerzünk tudomást arról, hogy mindig Isten titkának „közösségében” tesz, szól, gondolkodik. Az Atyára hivatkozik, akit látunk, ha őt nézzük, s akinek akaratát keresi és teljesíti. Ahhoz, hogy szót ejtsünk az Atyáról, okvetlenül kell a Fiú is. Mindez pedig a Lélekben, a Lélek által történik Az angyali üdvözlet, a keresztelkedés, a húsvét, a mennybemenetel, a pünkösd pedig a titokzatos harmadik személyre is utal, akitől sosem lehet elvonatkoztatni. Egyidőben kell tehát „mindhármukról” beszélnünk. Az utolsó vacsorán pedig azt mondja: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek…, ha eljön a Vigasztaló, az Igazság lelke, tudtotokra ad mindent…”. Mintha mi mondanánk gyermekeinknek: „Te ezt még nem érted”… – de ez a gyermeket nem nyugtatja meg, hanem még kíváncsibbá teszi. Minél inkább elhárítjuk a gyermek kérdéseit, annál kíváncsibb lesz. Az apostolok is együtt maradtak a mennybemenetel után, és még elszántabban imádkoztak, hogy pünkösdkor betöltse őket a Lélek. S még háromszáz évnek kellett eltelnie, amíg a niceai és a konstantinápolyi zsinaton az egyházatyák „megegyeztek” a Credóban. Ilyen értelemben pünkösd és Szentháromság ünnepe is szorosan összefügg.
A három-egy Isten hitről szóló keresztény tanítás mégsem elméleti spekuláció. Már a VI. századi Maximus nevű hitvalló eljátszott a gondolattal és rádöbbent: Istent nem lehet beszorítani a mennyiségtan
kereteibe. Ha Istenről azt mondjuk, hogy egy, ez nem egy számsor
kezdete, hanem tagadása a számnak. A kettő nem egynek fele, és a
három nem a háromszor egy összeadása. Az egy épphogy nem a kevesebbet jelenti a háromhoz képest, hanem az egészet magában foglalót, a teljességet. Egy, „egyesít, egyetemes, egység – kb. ötszáz, az egy gyökre épülő szavunk van! Ezért a legnagyobb, a fölülmúlhatatlan szám. Kívüle nincs semmi, ahogy Istenen kívül sincs”– jegyzi meg találóan Czakó Gábor.
Isten hármas egysége a személyes szeretet egységéről szól. Ahhoz, hogy valaki személy legyen, szükség van nemcsak az én-re, hanem arra is, aki kimondja: te! És a szeretetben kölcsönös az odafordulás, odaajándékozás. A személy szeret, mert őt is szeretik. Ezt teszik a Szentháromság személyei. Nemcsak információt szereztünk erről, de jogosítványt is kaptunk rá. Halvány módon már az emberi tapasztalat „hármasságai” is leképezik ezt a nagy titkot. Nem véletlen, hogy teremtett világunkban szakrális szám a hármas. Az ég és föld egyesülése adja az embert, emberségünk három alapösszetevője: a test-lélek-szellem, a család hármas tagozódása: apa-anya-gyermek, a hármas napszak: reggel-dél-este, a hármas időzóna: múlt-jelen-jövő, a hármas holdfázis: újhold-félhold-telihold, az emberi lét fordulópontjai: születés-házasság-halál. Meséinkben a szegény ember három fia, a három kívánság, a három próba vagy a hármas magyar igazság… Tehát már a szimbólumok, a természet jelenségei és folyamatai is a hármas számban a tökéletességet sugallják. Az emberi logika alapműveletei is hármasságra épülnek: tézis-antitézis-szintézis. A természetben is érdekes hármasságok adódnak: a lóhere, a juharfa, az eper levele, a víz hármas halmazállapota (cseppfolyós-jég-pára), a hármas levelű madársóska stb.
Persze bármily leképezés legyen is az, messze nem fogja be azt a titkot, amelyet Isten Szentháromságában megtapasztalunk. Olyan titokba nyerünk beavatást, amely az emberi értelem számára felfoghatatlan. Az ószövetség számára addig rejtélyként meghúzódó zár most szétpattant, Isten kinyilatkoztatta belső életét. Mi keresztények, a liturgikus év folyamán megünnepeltük hitünk nagy titkait, az ajándékokat, most magára az ajándékozóra figyelünk, aki istensége teljességét akarja nekünk ajándékozni.
A történelem folyamán, az egyház ezt a misztériumot hitviták és szakadások kereszttüzében védte meg és őrizte csorbítatlanul, hiszen önazonosságának is ez az egyik alapja. A középkorban templomokat, falvakat és egyházközségeket ajánlott a Szentháromság oltalmába. Milyen jó, hogy beavatottak vagyunk. Egyben felelősség is: alázattal, lábujjhegyen merészkedjünk be Isten belső szobájába és boruljunk térdre előtte. Osszuk meg túlcsorduló szentháromságos szeretetét egymással. Minden keresztvetés erre a titokra emlékeztessen.
INRI,
Lasd a teremtés könyve 18. fejezetét: “1Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. 2Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt 3és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. 4Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. 5Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” 6Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” 7Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. 8Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. 9Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” 10Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. 11Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. 12Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: „Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” 13Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? 14Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” 15Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.”
Furcsa képzetek vannak a gyerekek fejében. A szentháromságról (is). Engem 6 évesen megkérdeztett egy pap bácsi amikor anyukám ministrálni vitt: “Tudod-ki a szentháromság?” Peresz e Ök a Jézus-Mária-József- vágtam rá – anyukám szerint…magam már nem emlékszem az esetere pontosan…
A fenti szentirási idezet-ben, a vele Ábrahámmal korábban kötött szövetséget vitte kezdeti szakaszába a Jóteremtö. Amikor megjelent neki a Mamre Terebintjénél. Ö akit ember a szemével sohasem láthatott(volt-van-lesz) akkor három férfi személyében szólította meg Ábrahámot. Sehol máshol nem szerepel ilyen Úristen-megjelenés. Ez nem angyali- Isten akaratának szemmel is láthato hirnökei/egyes-többes-számban. Hanem utalás arra, hogy Isten személyes áldása kiséri majdan a válsztott Ábrahámot akit majdan nagy néppé tesz. Elöször Jézusnál jeleneik meg újra -jo 3.800 év mulva a szentháromságos Isteni lét. Az atya Isten az akit földi emberi szemmel soha sem láthatunk. Aki az Ö szent fiában Jézus-ban öröktöl fogva teremt. A kettejüket összefüzö szeretet olyan mértékü, hogy megszemélyesedvén osztja Isten lekét- annak erejét- igazságát az azt kérö emberek számára. Söt azt azt nem ismerö ezért nemkérö emberek felé is. Mert a hit hallás utján terjed. A hit csak itt a földön hit. A menyei Yerushalaymban=nálunk katolikusoknál mennyország a neve, bizonyosság Ö az Isten szinelátása miatt. Ott senki vallási tanácsai sem kellenek majd ahoz, megtudjuk milyen és mit akar az Isten…Ott meglátjuk öt személyesen közvetitö-hirnökök nélkül…Tehát sem templom sem vallás nincs ma´r abban az állapotunkban közöttünk és öközötte. Lásd jelnések könyvét a 21. fejezetben:
“10Lélekben elragadott egy nagy magas hegyre és megmutatta a mennyből, Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet, *11mely Isten dicsőségében ragyogott. Tündökölt, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis. 12Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. 13Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. 14A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve. … 21A tizenkét kapu tizenkét drágagyöngy: mindegyik kapu egy-egy drágagyöngyből. A város utcái tükörfényes színaranyból voltak. *22Templomot nem láttam benne. Az Úr, a mindenható Isten, és a Bárány a temploma.
…”*Új ég és új föld1Akkor új eget és új földet láttam. Az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger is megszűnt. 2Akkor (én, János) láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem leszáll a mennyből, Istentől. Díszes volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony. 3A trón felől harsány hangot hallottam: „Nézd, ez Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni, azok pedig az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük. 4Letöröl szemükről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt.” *5A trónon ülő így szólt: „Íme, én újjáalkotok mindent.” Azután hozzám fordult: „Jegyezd föl: ezek a szavak hitelesek és igazak.” 6Majd így folytatta: „Beteljesedett. Én az Alfa és az Ómega vagyok, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak ingyen adok az élő vizek forrásából. 7A győztes részesedik mindebben. Én Istene leszek, s ő az én fiam. 8A gyáva, a hitetlen, a szentségtörő, a gyilkos, a parázna, a varázsló, a bálványimádó és a hazug mind a kénkővel égő tüzes tóba kerül. Ez a második halál.”
osli mosolyos madonna könyörögj éretünk