A pap és a bűnei – olvasmányok gyerekeknek nagyhétre
Kedves Olvasóink!
A hét folyamán napról napra küldünk gyermekeiknek egy-egy kis olvasmányt Rideg Anna tanárnőnek, a budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola hittanoktatójának, a hittan munkaközösség vezetőjének tollából. Reméljük, tetszésükre szolgálnak majd a tanulságos, elgondolkodtató történetek. Javasoljuk, hogy a szülők is olvassák őket együtt a gyermekekkel, és a kisebbekkel beszéljék is meg, milyen üzenetet közvetítenek ezek a történetek, és mire akarják a gyermekeket megtanítani. Örülnénk, ha a kis sorozat megnyerné tetszésüket.
A szerkesztőség
2021. Március 30.- Nagykedd
A pap és a bűnei
Írta: Rideg Anna
Egy asszony elment egy paphoz, hogy elmondja neki, hogy amikor imádkozik otthona szobájában, akkor látomásban mindig látja Jézus Krisztust.
„Olyan valóságosan jelenik meg nekem, mint ahogy ön itt áll most, atyám!” – mondta az asszony. – És beszél is hozzám. Azt mondja, hogy szeret engem, és hogy velem akar maradni. Gondolja, hogy megőrültem?”
„Egyáltalán nem!” – válaszolt a pap. „De, hogy biztosak legyünk benne, hogy valóban Jézus az, aki megjelenik magának, tegyen fel neki egy kérdést legközelebb. Kérdezze meg tőle, hogy én milyen bűnöket vallottam meg neki imádságban. Aztán jöjjön el hozzám, és mondja el, hogy mit válaszolt!”
Pár nappal később visszatért az asszony.
– Volt megint látomása Jézusról? – kérdezte a pap.
-Volt! – válaszolta az asszony.
-És megkérte, hogy mondja el a bűnöket, amiket imádságban megvallottam neki?
-Igen, megkértem. Viszont Jézus azt válaszolta, hogy elfelejtette…
Jézus Krisztus kegyelmesen megbocsátja és elfelejti a bűneinket, amikor őszinte szívvel megvalljuk azokat Neki. Ne engedjük, hogy megbocsátott vétkeink súlya továbbra is nyomja lelkünket. Bízzunk Jézus kegyelmében, és kérjük az Ő szabadítását, utána pedig engedjük, hogy átformálja lelkünket, hogy többé ne kövessük el azokat a bűnöket.
„Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.” (1Jn 1, 9)
