ZH Yining oK Egyedi

Az újságcikk megmentette a templomot

„Köszönetet mondunk Istennek és Önöknek is. A cikk, amelyet közzétettek, nyomást gyakorolt a helyi hatóságokra, úgyhogy leálltak, és nem rombolták le a templomot.”

A kínai hatóságok februárban még azt tervezték, hogy a yiningi Szent Szív templomot lebontják, amint erről a Katolikus.ma is beszámolt. Azonban az Asia News-ban megjelent cikknek köszönhetően a templomot mégsem bontják le. Amikor a hívek köszönetet mondanak Istennek, hálával gondolnak az őket támogató médiára is.

ZH Yining2

„Köszönjük Istennek és köszönjük önöknek is – írja egy keresztény. – A cikk, amelyet publikáltak, kellő nyomást gyakorolt a helyi hatóságokra, úgy hogy felhagytak a munkával és nem rombolták le a templomot.”

A cikk a hirdetés után folytatódik…

1 adofelajanlas banner

A városi önkormányzat a telekre szerette volna rátenni a kezét, és lebontani az úgymond „túlságosan is látható és szem előtt levő” templomot.  A 2000-ben minden szükséges engedély birtokában megépített templom azonban még mindig áll.

Üröm az örömben, hogy a keresztények még mindig nem tudtak összejönni a templomépületben és helyiségeiben. Az önkormányzat ugyanis a vizet, a villanyáramot és az egyéb szolgáltatásokat azért mégis csak kikapcsolta.

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: infochretienne.com

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.