109. nap: Egy engedelmes szív

Háború az amalekiták ellen.

Sámuel így szólt Saulhoz: „Az Úr küldött, hogy fölkenjelek népe, Izrael királyává! Hallgass hát az Úr szavára! Ezt mondja a Seregek Ura: Meg akarom torolni, amit Amalek Izrael ellen vétett: nem adott neki utat, amikor kivonult Egyiptomból. Rajta hát, menj, és támadd meg Amaleket, és töltsd be rajta és mindenén, amije csak van, az átkot. Ne kíméld, hanem ölj meg férfit és nőt, gyereket és csecsemőt, marhát és juhot, tevét és szamarat!”
Saul tehát odaparancsolta a népet, és Telamban számba vette az embereket: kétszázezer gyalogos [és tízezer júdeai]. Aztán Saul kivonult Amalek székhelye ellen, s lesbe állított egy csapatot az árokban. A kenitáknak azt mondta Saul: „Rajta! Húzódjatok vissza, s vonuljatok ki Amalek földjéről, nehogy velük együtt benneteket is kiirtsalak. Mert ti, amikor kivonultunk Egyiptomból, megértők voltatok Izrael fiai iránt.” A keniták tehát odébb vonultak Amalek földjéről.
Saul megverte Amaleket Havilától egészen Surig, amely Egyiptomtól keletre fekszik. Amalek királyát, Agagot élve fogta el, a népet azonban kardélre hányta, s így betöltötte rajta az átkot. Ám Agagot megkímélte Saul és a nép, és ugyanígy a kecskék, juhok és a marhák javát is, a legszebb hízott állatokat, s mind, ami csak értékes holmi akadt: nem töltötte be rajtuk az átkot. Csak azon töltötték be az átkot, ami a jószágból selejtes volt, s nem sokat ért.

Az Úr elveti Sault.

Ezért az Úr szózatot intézett Sámuelhez. Azt mondta: „Bánom, hogy Sault királlyá tettem, mert elfordult tőlem, és nem teljesítette parancsaimat.” Ez nagyon fájt Sámuelnek, úgyhogy egész éjszaka könyörgött az Úrhoz.
Másnap Sámuel kora reggel fölkelt, hogy fölkeresse Sault. De közölték Sámuellel: „Saul fölment a Kármelre, győzelmi emléket állított ott, aztán visszatért, s lement Gilgalba.” Amikor Sámuel odaért Saulhoz, Saul így szólt hozzá: „Áldjon meg az Úr! Teljesítettem az Úr parancsát.” Sámuel azt mondta: „Miféle bégetés az, ami a fülembe hatol, és miféle marhabőgés az, amit hallok?” „Az amalekitáktól hozták el – válaszolta Saul –, mert a nép megkímélte a kecskék, juhok és a marhák javát, hogy feláldozza az Úrnak, a te Istenednek. A többin betöltöttük az átkot.”
De Sámuel így szólt: „Hagyd abba! Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mit mondott nekem az éjszaka az Úr.” „Beszélj!” – mondta neki. Erre Sámuel így beszélt: „Nemde Izrael törzseinek feje lettél, pedig a magad szemében is kicsinek látszottál? Téged kent föl az Úr Izrael királyává. S most az Úr meghagyta neked, hogy vonulj ki, és megparancsolta: Menj és töltsd be az átkot azon a semmirekellőn, Amaleken, és harcolj ellene, míg meg nem semmisíted. Miért nem engedelmeskedtél az Úrnak? Miért estél neki a zsákmánynak, s miért tettél olyat, ami az Úr szemében visszatetsző?” „Engedelmeskedtem az Úrnak – válaszolta Saul Sámuelnek –, hiszen hadat vezettem, ahova az Úr küldött. Igaz, Agagot, az amalekiták királyát magammal hoztam, de az amalekitákon betöltöttem az átkot. De hát a nép vett a zsákmányból magának kecskét, juhot meg marhát, a legjavából, bár be kellett volna rajta tölteni az átkot, hogy Gilgalban feláldozza az Úrnak, a te Istenednek.” Sámuel azonban ezt felelte neki: „Vajon éppúgy tetszését leli az Úr az égőáldozatban és a véres áldozatban, mint az Úr parancsa iránti engedelmességben? Igen, az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófogadás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne, a nyakasság annyi, mint a terafimmal való visszaélés. Mivel az Úr szavát semmibe vetted, túl kicsinek talált arra, hogy továbbra is Izrael királya légy.”

Saul hiába könyörög bocsánatért.

Saul erre azt mondta Sámuelnek: „Vétkeztem, mert áthágtam az Úr parancsát, és amiket meghagytál nekem. Féltem a néptől, és engedtem neki.
De most bocsáss meg, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” Sámuel azonban így felelt: „Nem térek veled vissza. Mivel semmibe vetted az Úr szavát, az Úr elvetett: nem leszel tovább Izrael királya.” Amikor Sámuel megfordult, s indulni akart, Saul megragadta köntösén a bojtot, úgyhogy leszakadt. Sámuel erre azt mondta: „Az Úr ma elragadta tőled Izrael királyságát, és másnak adja, aki jobb nálad.” [S Izrael dicsősége nem hazudik, és nem érez megbánást. Mert nem is ember, hogy volna mit megbánnia.] Erre Saul így szólt: „Vétkeztem. De azért tisztelj meg népem vénei és Izrael előtt, és térj velem vissza, hogy imádjam az Urat.” Sámuel megfordult, és követte Sault. És Saul imádta az Urat.

Agag halála és Sámuel elköltözése.

Ezután Sámuel megparancsolta: „Vezessétek elém Agagot, Amalek királyát!” Agag ellenkezve állt eléje, s azt mondta: „Bizony, a halál keserű!” Sámuel azonban így felelt neki: „Amint kardod megfosztotta gyermekeiktől az asszonyokat, anyádat is megfosztom az asszonyok közül gyermekétől!” Ezzel Sámuel lefejezte Agagot az Úr színe előtt, Gilgalban.
Aztán Sámuel elment Rámába, Saul meg hazament Gibeájába. Sámuel halála napjáig nem látta viszont Sault. De Sámuel szánta Sault, amiért az Úr megbánta, hogy Izrael királyává tette.

III. SAUL ÉS DÁVID

1. DÁVID AZ UDVARBAN

Dávid fölkenése.

Az Úr így szólt Sámuelhez: „Meddig akarsz még Saul miatt bánkódni, amikor elvetettem, hogy ne uralkodjék tovább Izrael fölött? Töltsd meg szarudat olajjal, és kelj útra. Menj el Izájhoz Betlehembe, mert a fiai közül szemeltem ki királyt.” „Hogy mehetnék – felelte Sámuel –, hiszen ha Saul hírét veszi, megöl.” Az Úr azonban ezt mondta: „Vigyél magaddal egy üszőt, és mondd: Azért jöttem, hogy áldozatot mutassak be az Úrnak. Aztán hívd meg Izájt az áldozatra. S majd magam adom tudtodra, mit tegyél. Föl kell ugyanis kenned, akit majd megnevezek.” Sámuel megtette, amit az Úr parancsolt neki. Amikor Betlehembe ért, a város vénei szorongva mentek eléje, s megkérdezték: „Jót jelent jöveteled, látóember?” „Igen, jót – válaszolta –, áldozatot jöttem bemutatni. Tisztuljatok meg, s gyertek el az áldozatra.” Aztán megtisztította Izájt és fiait, és meghívta őket az áldozatra. Amikor megérkeztek, s meglátta Eliabot, azt gondolta: „Nos, itt áll fölkentje az Úr előtt.” Az Úr azonban ezt mondta Sámuelnek: „Ne a külsejét és magas termetét nézd, mert hisz elvetettem. Isten ugyanis nem azt nézi, amit az ember. Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” Akkor Izáj odaszólította Abinadabot, és Sámuel elé állította. De ő azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Most Izáj Sammát állította elé, de megint azt mondta: „Nem őt választotta ki az Úr.” Izáj így bemutatta Sámuelnek hét fiát, de Sámuel így szólt Izájhoz: „Ezeket nem választotta ki az Úr.” Aztán Sámuel megkérdezte Izájt: „Mind itt vannak a fiaid?” „A legkisebb nincs itt – válaszolta –, a nyájat őrzi.” Sámuel erre meghagyta Izájnak: „Küldj el valakit, keresse meg, mert addig nem ülünk hozzá az áldozati lakomához, amíg itt nincs.” Izáj elküldött érte. Vörös volt, nyílt tekintetű és szép termetű. Az Úr így szólt: „Rajta, kend föl, mert ő az!” Erre fogta az olajosszarut, és fölkente testvérei körében. Attól a naptól eltöltötte Dávidot az Úr lelke, Sámuel meg útra kelt, és elment Rámába.

Dávid Saul szolgálatában.

Az Úr lelke elhagyta Sault, s egy gonosz lélek zaklatta, az Úr küldte. Szolgái így szóltak Saulhoz: „Minden bizonnyal Istennek egy gonosz lelke zaklat. Parancsolja hát meg urunk, s szolgái keresnek neki valakit, aki tud hárfázni. Aztán, ha rád tör Istennek a gonosz lelke, megpendíti a húrokat, és jobban leszel.” „Keressetek hát nekem egy embert – válaszolta Saul –, aki tud hárfázni, s hozzátok ide.” Az egyik szolga vette át a szót, s azt mondta: „Nézzétek, én ismerem Betlehemben Izájnak az egyik fiát, aki tud hárfázni, és bátor, harcra termett férfi, jól tud beszélni, szép termetű, és vele van az Úr.” Erre Saul követeket küldött Izájhoz ezzel az üzenettel: „Küldd el hozzám fiadat, Dávidot, [aki a nyájat őrzi].” Erre Izáj fogott öt kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegidát, és elküldte Dáviddal Saulnak. Dávid megérkezett Saulhoz, és a szolgálatába szegődött. Saul megkedvelte, úgyhogy Dávid a fegyverhordozója lett. Így Saul azt üzente Izájnak: „Hadd maradjon Dávid szolgálatomban, mert megnyerte tetszésemet.” S ahányszor csak rátört Saulra az Isten lelke, Dávid fogta a hárfát, és játszott. Ilyenkor Saul megnyugodott, jobban lett, és a gonosz lélek odébbállt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat