A Szentatya homíliája Luandában: Legyetek éberek, maradjatok hűek az Egyház tanításához!

Angolai látogatásának központi eseményét Leó pápa április 19-én vasárnap tartotta az ország fővárosa. Luanda peremkerületén, Kilamba negyedben. A szabadtéren portugál nyelven bemutatott szentmisén mintegy húszezer lelkes hívő vett részt, a rájuk jellemző szívből fakadó énekkel és ritmikus mozgással. Leó pápa szentbeszédében az emmauszi tanítványok napi evangéliumáról elmélkedett.

Homíliájában arra buzdított, hogy a nehézségek és kudarcok nyomán, el ne csüggedjenek, bezárkózva a jelenbe és elzárkózva egy reménnyel teli jövőtől. Másfelől pedig arra kérte az angolai híveket, hogy legyenek éberek, maradjanak hűségesek ahhoz, amit az Egyház tanít, bízzanak lelkipásztoraitokban, és tekintetüket szegezzék mindig Jézusra és tartózkodjanak a hitüket fenyegető mágikus és babonás elemektől.

Hálával teli szívvel ünneplem köztetek az Eucharisztiát. Köszönöm Istennek ezt az ajándékot, és köszönöm az ünnepi fogadtatást! – kezdte beszédét Leó pápa. Húsvét harmadik vasárnapján az Úr az emmauszi tanítványok evangéliumán keresztül szólt hozzánk. Hadd világosítson meg minket ez az Élet-Ige. Az Úr két tanítványa sebzett és szomorú szívvel hagyja el Jeruzsálemet, hogy hazatérjenek Emmausz falujukba. Látták Jézus halálát, akiben bíztak és akit követtek, és most csalódottan és mintegy legyőzetve térnek vissza otthonaikba. Útközben „beszélgettek egymással mindarról, ami történt”. Beszélniük kell róla, el kell mesélniük, amit láttak, meg kell osztaniuk, amit megtapasztaltak, de ez azzal a kockázattal jár, hogy a fájdalom fogságában maradnak, elzárva a reménység elől. Testvérek, az evangéliumi jelenet kezdetén Angola történelmét látom visszatükröződni, ezt a gyönyörű, mégis sebzett országot, amely reményre, békére és testvériségre éhezik és szomjazik. Valóban, a két tanítvány útközben folytatott beszélgetése, akik kétségbeesetten emlékeznek arra, ami a Mesterükkel történt, felidézi a ti országotokat sújtó fájdalmat: a hosszú polgárháborút, amelynek utóhatásai az ellenségeskedés és megosztottság, az elpazarolt erőforrások és a szegénység – értelmezte életüket a pápa az evangélium tükrében.

Amikor valaki hosszú ideig elmerül egy fájdalommal teli történetben, az emmauszi két tanítványéhoz hasonlóan azt kockáztatja, hogy elveszíti a reményt és megbénítja a csüggedés. Ők ketten úton vannak, mégis megrekedtek a három nappal korábbi eseményeknél, amikor Jézus halálának tanúi voltak; beszélgetnek egymással, de anélkül, hogy reménykednének egy kiútban. Így még mindig a történtekről beszélgetnek, azoknak a fáradtságával, akik nem tudják, hogyan kezdjék újra, vagy akár azt sem, hogy egyáltalán lehetséges-e újrakezdeni. Szeretteim, az Úr örömhíre ma is pontosan ez számunkra: Ő él, feltámadt, és mellettünk jár, és miközben mi a szenvedés és a keserűség útján járunk, Ő megnyitja a szemünket, hogy felismerjük munkáját, és hogy megadva nekünk a kegyelmet, újrakezdhessük és újjáépíthessük a jövőt – buzdított Leó pápa. Az Úr a két csalódott és reménytelen tanítvány mellé lép és útitársukká válva segít nekik összerakni a történet darabkáit, hogy a fájdalmon túlra tekintsenek, hogy felfedezzék, nincsenek egyedül az úton, és hogy egy olyan jövő vár rájuk, amelyben továbbra is a szeretet Istene lakozik. Amikor pedig megáll, hogy velük vacsorázzon, asztalhoz ül és megtöri a kenyeret, akkor „megnyílt a szemük, és felismerték őt”.

Itt van az út is, amelyet nekünk jelöltek ki, nektek, kedves angolai testvérek, hogy újrakezdhessünk. Ez pedig egyrészt a bizonyosság, hogy az Úr elkísér minket és együtt érez velünk, másrészt az elkötelezettség, amelyet tőlünk kér. Az Úr társaságát mindenekelőtt a Vele való kapcsolatunkban, az imában, Igéjének hallgatásában tapasztaljuk meg, mely a mi szívünket is éppúgy lángra lobbantja, mint a két tanítványét, és mindenekelőtt az Eucharisztia ünneplésében. Mi itt találkozunk Istennel. Ezért mindig ébernek kell lennünk a hagyományos vallásosság azon formáival szemben, amelyek kétségtelenül kultúrátok gyökereihez tartoznak, de ugyanakkor azt kockáztatjátok, hogy hiteteket mágikus és babonás elemekkel keveritek össze, amelyek nem segítenek a lelki úton. Maradjatok hűségesek ahhoz, amit az Egyház tanít, bízzatok lelkipásztoraitokban, és tekinteteteket Jézusra szegezve tapasztaljátok meg Őt, aki különösen az Igében és az Eucharisztiában nyilatkoztatja ki magát. Mindkettőben megtapasztaljuk, hogy a feltámadt Úr mellettünk jár, és Vele egyesülve mi is legyőzzük a minket ostromló halált és mint feltámadott emberek élünk – állapította meg a Szentatya. Annak a bizonyossága, hogy nem vagyunk egyedül az úton, nagylelkű elkötelezettséggel is párosul, amely begyógyíthatja a sebeket és felélesztheti a reményt. Ha ugyanis a két ember az Emmauszba vezető úton felismerte Jézust, amikor megtörte nekik a kenyeret, akkor nekünk is így kell felismernünk őt: nemcsak az Eucharisztiában, hanem mindenhol, ahol van egy olyan élet, amely megtört kenyérré válik, mindenhol, ahol valaki felkínálja Jézushoz hasonlóan az együttérzés ajándékát.

Országotok történelme, a folyamatos nehéz következmények, amelyekkel szembesültök, a társadalmi és gazdasági kihívások, valamint a szegénység különböző formái egy olyan Egyház jelenlétét igénylik, amely képes mellettetek állni az utatokon, és meghallani gyermekeinek a kiáltását. Egy olyan Egyházra van szükség, mely az Ige fényével és az Eucharisztia táplálékával képes feléleszteni az elveszett reményt. Egy olyan Egyházra, amely olyan emberekből áll, mint ti, akik önmagukat adják, ahogyan Jézus is megtörte a kenyeret a két emmauszi tanítványnak. Angolának püspökökre, papokra, misszionáriusokra, szerzetesekre és világiakra van szüksége, akiknek szívében ott él a vágy, hogy megtörjék életüket és egymásnak adják, hogy elkötelezzék magukat a kölcsönös szeretet és megbocsátás mellett, hogy a testvériség és a béke tereit építsék, és hogy az együttérzés és a szolidaritás gesztusait tegyék a leginkább rászorulók felé – utalt a Szentatya a papi és szerzetesi hivatások hiányára. A feltámadt Krisztus kegyelmével mi is ilyen megtört kenyérré válhatunk, amely átalakítja a valóságot. És ahogyan az Eucharisztia emlékeztet minket arra, hogy egy test és egy lélek vagyunk, egyesülve az egy Úrban, úgy mi is tudunk és akarunk építeni egy olyan országot, ahol a régi megosztottságokat örökre legyőzik, ahol a gyűlölet és az erőszak eltűnik, ahol a korrupció sebét az igazságosság és a megosztás új kultúrája gyógyítja be. Csak így lehetséges a reményteli jövő, különösen a sok fiatal számára, akik elvesztették azt.

Testvérek, ma reménnyel kell tekintenünk a jövőbe, és a jövő reményét kell építenünk. Ne féljetek ezt megtenni! A feltámadt Jézus, aki veletek járja az utat, és kenyérként megtöri magát értetek, arra buzdít benneteket, hogy legyetek feltámadásának tanúi és egy új emberiség és egy új társadalom főszereplői.

Ezen az úton haladva, kedveseim, számíthattok a pápa közelségére és imáira! De azt is tudom, hogy én is számíthatok rátok, és köszönöm nektek! Szűz Mária, a muximai Miasszonyunk oltalmába és közbenjárásába bízlak benneteket, hogy mindig támogasson benneteket a hitben, a reményben és a szeretetben – zárta homíliáját XIV. Leó pápa az Angola fővárosának peremkerületén, Kilamba negyedben bemutatott vasárnap délelőtti szentmise során.

Forrás: Vatican News