1. Az igazak győzelme (Mal 3, 19–20a)
Az „utolsó” kispróféta Isten igazságosságáról tesz tanúbizonyságot. Ehhez a végítélet is hozzátartozik. Eljön majd az a nap, amikor minden, mi eléghet, elég, elhamvad, csak az marad fenn, ami örök érték.
2. Aki nem akar dolgozni… (2Tessz 3, 7–12)
Az apostol vagy a tanítványi köréhez tartozó szerző eloszlatja a tévedéseket, miszerint Krisztus második eljövetelének várása okot adhat a henyélésre és a semmittevésre. A végidők közeledtével sem hanyagolhatjuk el evilági teendőinket. A becsületes munkavégzés az evangélium hirdetésének hitelesítő pecsétje.
3. Jeruzsálem pusztulása (Lk 21, 5–19)
Az átlagember kíváncsiságának és az ismeretlentől való félelmének köszönhetően nálunk is felütötte fejét és sok lelki kárt, zavart okozott a hívők körében az ún. nagy figyelmeztetés. Odáig fajult, hogy volt, akik Ferenc pápát is Antikrisztusnak kiáltották ki, és nem mentek olyan paphoz gyónni, aki nem hisz ebben az álpróféciában… A hiszékenységnek és tömegbutításnak sajnos nincs határa, és az egyházat sem kíméli meg. Ezért a mai, utolsó évközi vasárnapon egyházunk Jézus szavai alapján a végidőkről szóló keresztény tanítást közli.
Szent Lukács leírásában az apostolok a jeruzsálemi templom ékes kövein és napfénytől ragyogó márványoszlopain csodálkoznak. Jézus lehűti őket: eljön az idő, amikor kő kövön nem marad. Erre mint valami hittanos gyerekek, akik egyszerre érdeklődőek és pragmatikusak, rákérdeznek: Mester, mikor lesz mindez?
A jeruzsálemi templom az ószövetségi ember számára nemcsak kultuszhely, vallási szimbólum, hanem a Dávidon keresztül Istentől kapott örökség záloga is volt. A hívő zsidók annak tudatában éltek, hogy Isten addig lakik népe körében, amíg a templom áll. Ha a templom elpusztul, vége a világnak, mindennek vége. Pedig már annak idején Jeremiás próféta is rámutatott, milyen önáltatás földi templomban bízni. Ezért döbbentette meg apostolait Jézus azzal, hogy a templom pusztulásáról jövendölt. Ez világvégi katasztrófával volt egyenlő. Szent Lukács már Jeruzsálem pusztulásának tudatában élezi ki Jézus szavait, mert Urunk igazából a végidőkről, az eszkatonról beszél. Mintegy kihúzza a talajt azon szektás, közeli világvégét várók lába alól, akik azonnali isteni beavatkozást sürgetnek, és végső leszámolásokkal riogatnak…
Kettős céllal teszi ezt. Először is arra figyelmeztet, hogy a város pusztulásának előjelei, a háborúk, földrengések, árvizek, járványok láttán ne az álmessiásoknak higgyünk, hanem azt tudatosítsuk, hogy a világ múlandó, véges. Ezen események mindig is voltak, lesznek. A történelem végső visszaszámlálása Krisztus első eljövetelével már megkezdődött.
Ő a történelem ura. Kerüljük el a kétségbeesést, hogy mindent a világ végének előjeleként értelmezzünk. De ne is rendezkedjünk be úgy a világba, mintha itt minden örökké tartana.
A történelem mindig is az egyházüldözés kora lesz. Folyamatos végső időket élünk. A kereszténység- (és magyar) ellenesség életünk része.
A szabadosság hordaléka. Sok jámbor keresztény egyenesen megbotránkozik az olyan kezdeményezéseken, mint például a „Hívd meg egy sörre a papodat!”, miközben legfeljebb egy évben egyszer nyitja meg a templom vagy a gyóntatószék ajtaját. Vaskos közöny választ el sokunkat egymástól, a közösségtől, mi magunk sem figyelünk az idők jeleire, a Lélek jelzéseire. Könnyebb botrányt vagy álszentséget szimatolni ott is, ahol csak tiszta szeretet van. Jézus kijózanít minket: értelmetlen a világvégét számítgatnunk, inkább legyünk hűségesek hozzá.
Ne rémüldözzünk a különféle baljós hírek hallatán, hanem kerüljük el azokat a veszélyeket és csapdákat, amelyek lelkünket sodorják veszélybe. Mérlegeljük döntéseinket, cselekedeteinket aszerint: mi maradandó, mi a veszendő, mi az örök, mi a múlandó.
Másodszor Jézus azt is világossá teszi, hogy a tanítványnak mindig készen kell állnia a megmérettetésre. Hogy megmutassa, elkötelezett hitéből milyen gyümölcsök fakadnak. Az események sűrűjében, a hirtelen változó körülmények között is emlékezzen arra, hogy sorsát Jézushoz kötötte. Ha baj, szenvedés, üldözés éri, az alkalom a tanúságtételre. Ahol mi veszélyt látunk, ott Jézus esélyt láttat a hitvallásra. Jézus szerint a családi kötelékek sem védnek meg a keresztviseléstől. De ígéretet is ad tanítványainak: hajatok egy szála sem vész el…
Az egyházi év vége fele, jó, ha Jézus szemével tekintünk a világvég jeleire, a „nagy figyelmeztetésekre”, a körülöttünk végbement szörnyű eseményekre vagy katasztrófákra. Ahelyett, hogy türelmetlenül várnánk az istenítéletet vagy elmenekülnénk a szorongattatások elől, ahelyett, hogy csak saját pecsenyénket sütögetnénk és keresnénk az egérutat, hogy megússzuk: dolgozzunk teljes erővel, lendülettel a világ megmentésén. Vegyük ki részünket az üdvösségért folytatott küzdelemből, fáradozásból. Ne bizonytalanodjunk el a sok rossz láttán, rémhírek hallatán, hanem készítsük elő magunkat és környezetünket az üdvösség befogadására.
