Valóban minden család Szent?

Rábukkantam egy Kentuckyban működő, Jim Sichko nevű pap által írott tweet bejegyzésre. Szerettem volna újra elolvasni, ezért megpróbáltam rákeresni, de úgy tűnt, hogy az atya letiltott. Értetlenül álltam a helyzet előtt, mivel nem emlékszem, hogy valaha is kereszteztük volna egymás útjait.

A bejegyzésben egyébként egy rakás szentimentális ostobaság volt, mint hogy “most, a Szent Család időszakában ne feledkezzünk meg róla, hogy minden család szent. Némelyik heteroszexuális, a másik homoszexuális, amint vannak egyedülálló anyák, és vannak szegények, elváltak vagy megözvegyültek is.”

Távol álljon tőlem, hogy valakit egyetlen tweet alapján ítéljek meg! De ne feledjük azt sem, hogy a tweetelés, ámbár jó móka, egyúttal veszélyes üzem is, mivel rövidsége miatt könnyen félreérthető. Ezt a tweetet azonban nehéz lett volna nem annak érteni, mint ami.

Az üzenetet úgy csomagolták, mintha egyetlen célja a tudatosítás, illetve az együttérzés felébresztése lett volna azok iránt, akik nem szokványos vagy nehéz családi helyzetben élnek. Azonban nem lehetett nem látni, hogy valójában egy (béna) kísérlet volt a homoszexuális házasság normálisként történő beállítására azzal, hogy megpróbálta a meleg párokat áldozatként mutatni.

Íme a recept:

1. Állítsd be úgy az érintett személyt vagy csoportot, mintha diszkrimináció áldozata volna;

2. Nyomd meg a bűntudat gombot, ezzel kelts együttérzést a szóban forgó csoport iránt. Mindazonáltal kéretik figyelembe venni, hogy az így felindított együttérzés sosem valódi, csak az „együttérző álarc” felvétele, ami hozzásegíti viselőjét, hogy kevésbé bűnösnek érezze magát.

3. Fokozd az együttérzést a pártfogás szintjére.

4. Majd a pártfogásból legyen elfogadás,

5. És az elfogadás duzzadjon helyesléssé.

6. Innen már csak egy lépés, hogy a helyeslés váljék ünnepléssé.

De járjuk kissé körül a kérdést. Sem személy, sem pedig család nem válik automatikusan „szentté” csak azért, mert nem szokványos, mert más. Ezt gondolni ahhoz a katolikus körökben elterjedt tévedéshez hasonlatos hiba, miszerint a szegények egytől-egyig szentek, pusztán azért, mert szegények. Ám szegénysége okán még senki nem vált szentté. Ahogy azért sem, mert valamilyen üldözött csoporthoz tartozik.

Ezt már csak azért is tudhatjuk, mert néhány üldözött vagy szegény ember az állapotánál fogva keserűvé, mohóvá, becstelenné, gátlástalanná és kegyetlenné válik.

Hasonlóképpen, önmagában az, hogy valaki a fennálló rend része, azaz „normális”, sőt jómódú és tiszteletre méltó, mindez nem teszi őt sem szentté, sem bűnössé. Ezt pedig onnan tudjuk, mert rengeteg jómódú, magasan képzett és „rendes” ember van, aki a felszín alatt valójában kapzsi, gonosz, önző vagy undok, míg vannak olyan gazdagok is, akik nagylelkűek, kedvesek, szeretetteljesek és valóban szentek.

„Az ember a külsőt nézi, az Úr azonban a szívet.” (1.Sám, 16,7)

Egy család tagjai nem szentek pusztán azért, mert „normálisak” és tiszteletre méltók, mint ahogy azért sem, mert különcök, a társadalmi szabályoktól eltérőek vagy mert küzdelmes helyzetben vannak.

Az, hogy minden család „szent”, szentimentális ostobaság, és azok, akik ezzel érvelnek, általában (akarva-akaratlanul) érzelmi zsarolásra használják. Tudjuk, hogyan működik … „Ha nem szimpatizálsz ezzel vagy azzal az emberrel, akivel én mondom neked, hogy szimpatizálj, akkor rossz ember vagy, és neked fogunk menni…”

Ezek után biztosan minden család szent?

Valóban „szent család” az, ahol a sorozatosan házasságot törő apa a szépen kimosdatott és kiöltözött családot karácsonykor a templomba viszi? Nem hinném.

Vagy a tehetős család, ahol az anya végtelenül önző és egy sor kalandot tud maga mögött? Tényleg szent ez a család pusztán azért, mert tagjai kívül elegánsak és tiszták, eljárnak a templomba és alamizsnálkodnak? Hát nem.

És a drogfüggő kurtizán, aki veri a gyermekeit és még a lányát is áruba bocsátja, az ő családja vajon szent? Biztosan nem.

Na és a meleg férfiak, akik „anyát bérelnek” gyermekük kihordására, és ahol a gyermek kémcsőben fogant? Ez talán szent család? Dehogy.

Tényleg szent az a család, amelyikben a kamasz gyermekek lázadó és kicsapongó drogfüggők? Hát nem.

És a leszbikus nőkből, akik állítólag „összeházasodtak”, és ismeretlen donoroktól, mesterséges megtermékenyítéssel szülnek gyermeket, belőlük szent család válik? Ki gondolna ilyet?

Vagy az a fehér felsőbbrendűséget hirdető apa, aki a gyermekeit a n***ggerek vagy a zsidók gyűlöletére neveli, szent az ő családja? Dehogy.

Csak azt akarom mondani, hogy sok olyan család van, akik határozottan NEM szentek – és külső megjelenésüknek semmi köze ehhez. Úgy tűnhet, hogy boldogok, templomba járó normális emberek, de kinézhetnek akár mocskos, alantas életet élőknek is. Lehetnek sikeres, mindenki által csodált emberek, és ugyanígy lehetnek szánalomra méltók és szegények.

Ezek közül egyiknek sincs semmi köze a szentséghez!

Az, hogy valaki szent vagy nem, nem a kirakaton, a látszaton múlik.

Akkor ítéljük meg és ítéljük el őket?

Nem. A külsőjük alapján biztosan nem. Megítélhetjük azonban cselekedeteiket, és bizonyos cselekedetek a szentség hiányát tárják fel.

De mi is a „szentség” egyáltalán?

A bűnösök „nélkülözik az Isten dicsőségét.” (Róm, 3, 23). Mi az „Isten dicsősége?” „Isten dicsősége a teljesen élő ember” (Szent Iréneusz). Mit jelent teljesen élni? Kegyelemben lenni! És ki kegyelemmel teljes? Az Istentől megáldott Szűz Mária, természetesen.

Ő kegyelemmel teljes. Ő tökéletes. Ő egész. Ő „szent”.

A Szent Szűz és a többi Szentek mutatják meg számunkra, hogy mi a „teljesség és a szentség”!

A korábban leírt családok tagjai semmiesetre sem lehetnek szentek, mert nem egészek. Ők mind megtörtek. Sebzettek. A bűn és az önzés pusztítja őket.

Szemléljük őket szánalommal, de soha ne vádaskodva!

Mi több, tekintsünk saját magunkra és saját megtört, működésképtelen és boldogtalan családjainkra, és imádkozzunk a békességért, a gyógyulásért és a teljességért, amelyben csakis Isten kegyelméből Krisztus megváltása által részesülhetünk.

Ezért Jim atyának igaza van abban, hogy felhívja a figyelmet a családok ingatag helyzetére a mai társadalomban, viszont téved abban, hogy minden család szent.

Gyönyörű gondolat viszont az, hogy bár családjaink semmiképpen sem szentek, azzá válhatnak!

A bűnbánat, a megbékélés, a megújulás és a felszabadulás révén mindannyian elérhetjük a szentséget, ám ez egy hosszú és rögös út …

Ez az utazás az önfeladás, a megtérés pillanatában kezdődik. Olyan zarándoklat, ami egész életre szól és az egész életen át tart.

Írta: Dwight Longenecker atya

Ezt a cikket Dr. Süle Katalin önkéntes fordítónk jóvoltából olvashattad el magyarul. Ha te is csatlakoznál fordító csapatunkhoz, vagy más módon támogatnád a Katolikus.mát, kérünk lépj velünk kapcsolatba.