Újabb negatív reakciók a Fiducia Supplicans nyilatkozatra
Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsának az elnöke exkluzív interjút adott az EWTN-nek. A CNA beszámol arról, hogy Koch bíboros az interjúban azokról a negatív reakciókról beszél, amelyeket a Fiducia Supplicans nyilatkozat közzététele után kapott.
“Kaptam egy hosszú levelet az összes keleti ortodox egyháztól. Magyarázatot és tisztázást várnak a dokumentummal kapcsolatban”
– mondta Koch az EWTN-nek.
A 73 éves svájci főpap arról is beszélt, mennyire megosztotta az azonos neműek megáldásának kérdése a nyugati egyházakat. “Nagy a megosztottság az anglikán világban, ahol Anglia Egyháza bevezette az azonos nemű párok megáldásának lehetőségét. Afrikában viszont nagyon erős az ellenállás.”
A bíboros elmondta, hogy beszélt az Orosz Ortodox Egyház budapesti metropolitájával, Hilarionnal is, aki mélyen megdöbbent, amikor a dokumentumot elolvasta.
Január 22-26. között kerül sor Rómában a Katolikus Egyház és a 14 autokefál ortodox egyház közötti teológiai párbeszéd Nemzetközi Vegyes Bizottságának plenáris ülésére. (A Keresztény Egység Hete éppen az idén ünnepli VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi ortodox pátriárka 1964-es történelmi, jeruzsálemi találkozásának 60. évfordulóját.) „Itt lesz Rómában a keleti ortodoxok plenáris ülése épp a jövő héten – mondta Koch bíboros -, és már most bejelentették, hogy beszélni kívánnak a nyilatkozatban foglaltakról.”
A Vatican News német szerkesztőségének adott külön interjúban Koch bíborosnak feltették a kérdést, hogy létezik-e a Fiducia Supplicans-nak olyan olvasata, amely csaknem igazolhatná az Eucharisztia kiszolgáltatásának kiterjesztését nem katolikusok számára bizonyos szigorúan meghatározott feltételek mellett. Koch így válaszolt: “Úgy vélem, hogy az ökumenikus párbeszédben ezt újra kell gondolnunk. Mi az áldás, és mi a kapcsolat a tanítás és a lelkipásztorkodás között? Ezek a kérdések most újra akuttá váltak, és muszáj beszélnünk róluk.”
Pietro Parolin vatikáni államtitkár egy Rómában, január 12-én tartott konferencián úgy fogalmazott, hogy a Fiducia Supplicans nagyon heves reakciókat váltott ki; ami jelenti, hogy egy nagyon kényes, nagyon érzékeny pontot érintett és további vizsgálatokat igényel majd. Maga Ferenc pápa a január 14-i “Che tempo che fa” műsorban adott interjújában (vö. Ferenc pápa új interjúja az olasz televízióban) a nyilatkozattal kapcsolatos kérdésre úgy válaszolt: „A döntéseket néha nem fogadják el. Legtöbbször azonban, ha egy döntést nem fogadnak el, az azért van, mert nem értik.”
Időközben újabb megnyilatkozások is napvilágot láttak a Fiducia Supplicans nyilatkozattal kapcsolatban. A Catholic Heraldból megtudhattuk, hogy a Holland Püspöki Konferencia testületileg nem engedélyezi sem az áldást, sem az imákat a párok számára, ha azok a katolikus egyház tanításának ellentmondó életmód jóváhagyását jelentik. Azt javasolják, hogy imádságokat csak az egyes hívekért, egyénekért ajánljanak fel. A pap mondhat egy egyszerű imát valakiért, aki szabálytalan vagy homoszexuális kapcsolatban él, kérve Isten segítségét a konkrét személyre vonatkozó isteni akarat felismerésében.
Rob Mutsaerts segédpüspök még tovább ment, és a nyilatkozatot gyáva dokumentumnak nevezte, amelyben nem az áldások jelentésének kiterjesztéséről van szó, hanem annak a szándékos módosításáról, hogy mi a bűn.
A püspök így fogalmazott: “Adj az ‘áldásnak’ új jelentést, és bármit lehet vele csinálni. A ‘pasztorális’ az a varázsszó, amit könnyen elő lehet húzni a kalapból. A hivatalos áldás nincs megengedve, de a spontán áldás igen. Ez a ‘pasztorális’. Milyen gyakran használják a ‘pasztorális’ szót arra, hogy ezzel félretegyék a Tanítóhivatalt, hogy szembeállítsák egymással a tanítást és az életet, és aztán szemet hunyjanak a tanítással ellentétes életforma felett. A tanítás félre van téve.”
Most már csak az a kérdés, hogy a Vatikánban miért nem látták előre azt, hogy ilyen viharos lesz a dokumentum fogadtatása?
Az az érzésem, hogy ha nem vonják vissza ezt a dokumentumot annak szakadás lesz a vége
Szándékosan bomlasztják az Egyházat, Ferkó pápa pedig szándékosan beszél kétértelműen, miközben tudja, hogy ezzel hatalmas zavart okoz a hívek hitében és lényegében leköpi a Szentírást és Jézust.
Benedek volt az igazi pápa, őt leváltották,aztán jött ez…az argentín,majd megindult Róma mélyrepülése. Az is érdekes, hogy mennyire nem zavarja Feri pápát a német katolikus egyház, igen,így kisbetűvel, nyíltan eretnek magatartása. Ennek hatása természetesen az, hogy a jóérzésű német katolikus hívek tízezrével hagyják el a német kat.egyházat, de ez a tény, mármint a hívek rohamos fogyása mintha egyáltalán nem zavarná Feri pápát. Hogyan is zavarná? Hiszen minden a tervek szerint halad..
Úgyhogy engem nem érdekel,hogy ki ez az báb-ember, aki most bitorolja Péter székét, de A Pápa nem rég elhunyt, Isten nyugosztalja Benedeket!