Hal és kereszt: Hogyan váltották egymást a kereszténység jelképei?

Nagy Konstantin császár 313-ban kiadott és a szabad vallásgyakorlást biztosító milánói ediktuma után került csak sor arra, hogy a keresztények nyíltan kihelyezhették és imádhatták Krisztus áldozatának jelképét, a keresztet.

A keresztény vallásnak sok szimbóluma van, de egyik sem olyan jelentős és jellegzetes, mint a kereszt. A régebbi időkben kivégzési eszközként használták, de a későbbiekben a keresztények jele lett. A templomtornyok csúcsán látható keresztektől kezdve a saját testünkön végzett keresztvetésig ez a jelkép semmiképpen sem választható el a keresztény hittől. Nem mindig volt ez így. Az első keresztények hittek Jézus feltámadásában, mégis ritkán lehetett őket keresztet imádva látni azelőtt, hogy a keresztény vallást hivatalosan engedélyezték volna Római Birodalomban.

Konstantin császár uralkodása előtt, a 4. században, a keresztények óvakodtak attól, hogy tiszteletben részesítsék a keresztet, mert féltek, hogy nevetségessé válnak vagy veszélybe kerülnek. Az uralkodó keresztény hitre való áttérése után a keresztre feszítést mint kivégzési módot eltörölték, és a keresztet, valamint a krisztogramot (Krisztus-monogramot) a keresztény hit és a kereszténység jelének tekintették.

A krisztogram a görög X és P betűkből áll, ami a Krisztus név két első betűjéből tehető össze. Ezek a szimbólumok hamarosan elterjedtek a 350-es évektől kezdve mind a művészetben, mind a keresztény temetkezési helyeken, holott korábban nem léteztek annak ellenére, hogy a hívők a keresztvetést mindig is gyakorolták.

A hal szimbólumként való használatának eredete

A kereszt jelkép ugyan nem volt használatban az első századokban, de a hal annál inkább. Hogyan került ide ez a jelkép, mely a művészetekben díszítőelemként a kereszténység megjelenése előtt már használatban volt? Először is, a hal görög neve, ichthys, kiváló képszó a „Iesous Christos Theou Uios Soter”, vagyis „Jézus Krisztus, az Isten Fia, a Megváltó” kifejezésre. A hal mint jelkép a régészetben és a régi írásokban is megtalálható. Az Encyclopédie Catholique szerint a hal legrégebbi irodalmi említése az 150 körül született Alexandriai Szent Kelementől származik. Művében, a Paidagógosz – A Nevelő-ben azt ajánlja az olvasóinak, hogy vésessenek galambot vagy halat a pecsétjükre. Még ezt megelőzően, a 2. század elején hal ábrázolást találhatunk római építészeti emlékekben, mint például a Szent Callixtus katakomba görög kápolnájában és az ún. Szentségek kápolnájában is.

A hal jelkép használatát az Encyclopédie szerint ugyancsak ihlethette a kenyér- és halszaporítás csodája, vagy a hét tanítvány étkezése a Galileai tenger partján, Jézus feltámadása után. Hal ábrázolást találhatunk számtalan freskón, szobrászati alkotáson, gyűrűkön, pecséteken, vésett üvegtárgyakon és érmeken. „Ez a jelkép a 4. század után kezd apránként eltűnni”- tájékoztat az enciklopédia. „A keresztelő medencéken és kancsókon ábrázolt halaknak, mint amilyeneket Rómában lehet látni a Római Kor Múzeumában, kizárólag díszítő céljuk van és a keresztelő vízre utalnak.”

Forrás: Aleteia

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné